Sikerült valakinek eljutnia legalább a 32. hétig úgy, hogy félidőtől elkezdett nyílni a méhszája és nem volt lehetősége pihenni a nagyobb gyerekei miatt?
21. héten járok, a nőgyógyász is megijedt, amikor kitapintotta, hogy nyitva a külső méhszájam, ráadásul a méhnyak is meg van rövidülve (2100-as érték). Mondta, hogy pihennem kéne, de nemsokára elkezdődik az óvoda és iskola, nekem kell majd hozni-vinni a nagyokat, illetve van egy 15 hónapos kisfiam is, akit emelgetni és cipelni kell. Nem állunk úgy anyagilag, hogy bébiszittert fogadjunk, a férjem nem tud több szabadságot kivenni, így semmi segítségem nincs.
Orvosi utasításra 1200 mg magnéziumot szedek naponta (3x400 mg magnézium-citrát), ha fájásaim vannak, mint szülésnél (alhasi és derékba sugárzó), akkor 1 db No-spa pluszba. Feküdni értelemszerűen legfeljebb szeptember 3-ig tudok, persze addig is be kell vásárolnia valakinek, szóval nem 24 órát fetrengek az ágyban. A nagyokkal ennyi idősen még teljesen zárt volt a méhszájam.
Tudom, senki sem tud jósolni, de ha valakinek sikerült nagyobb gyerekek mellett mégis eljutnia a 7-8. hónap fordulójáig, az már reményt adna nekem is.
Pedig éppen az új baba miatt be kellene tartani a pihenés, mert az ö életét és egészségég veszélyezteted, ha nem teszed.
Ha nem tudtok semmiféle segítséget felfogadni pár órára naponta, akkor nem tudom, hogy tudjátok a - legalább négy - gyereket eltartani rendesen!
Mellesleg ha nem pihensz, akkor vagy vetélés lesz belöle hamarosan, vagy - ha az orvosod komolyan veszi a hivatását -, akkor befektet a kórházba a szülésig - és akkor is valahogy meg kell oldalni a meglévö gyerekek ellátását!
1. A helyedben komolyan venném az orvos figyelmeztetését, mert ha nem, akkor könnyen meghalhat a baba.
2. A nagyobbakat nem csak te tudod hozni-vinni, kérd meg valamelyik iskolás-óvodás csoporttárs szüleit, hogy ök segítsenek ebben.
3. A 15 hónapos már tud menni, nem kell cipelni meg emelgetni, ha még nem, akkor sürgösen meg kell tanítani neki önállóan, kis segítséggel megtenni sok mindent.
4. Emellett kénytelen leszel segítséget fogadni, márcsak azért is, mert pár hét múlva nagy eséllyel a kórházban fogsz feküdni, ha az orvosod beutal.
5. A 7-8. hónap még böven nem az az idöpont, amikor egy babának meg kell születnie, nem erre kellene ráállni, hanem legalább a 38. hétig megtartani a terhességet.
De okos itt mindenki... Nekem a Dévényes kezelés ellenére az egészséges, időre született gyerekeim nem jártak 15-16 hónapos korukig és utána is sok időbe telt, mire kézen fogva tudtak közlekedni.
Nekem is az Arabin pesszárium ugrott be, olvastam róla egyszer, állítólag jobb, mint a cerclage műtét, nincs akkora kockázata és kevés a mellékhatása: folyást csinál, de ennyi. Érdeklődj az orvosodnál, próbáld meggyőzni, hogy ezt alkalmazza, akkor mehetsz a gyerekekért, nem kell vagyonokért bébisintért fogadni meg szívességet kérni ovis anyukáktól. De nem biztos, hogy tovább fogsz nyílni: nekem a 17. héttől meg volt rövidülve és 37 hetesen indult be a szülés 2100-zal, mint ami neked van és kellett oxitocin is, hogy táguljak. A harmadikkal 3100 került a könyvembe kb. félidős terhesen és a 38. héten kellett bevonulnom szülni, mert a doki észrevette, hogy 8 centire vagyok nyitva és küldött szülni. Elsőt 35. hétre szültem úgy, hogy a 32. hétig még teljesen zárt és hosszú volt a méhnyak. A magnéziumot szedd és ha az orvosod a Nos-pára is rábólintott, akkor azt is. Emelgesd minél kevesebbet a picurt és NE aggódj! Majd írd meg hogy alakultak a dolgok, szorítok!
"Jókat" tanácsoltok, nekem sem járt még 15 hónaposan a makkegészséges gyerekem, érdekes is lett volna gyorsan "önállóságra" szoktatni.
Az Arabinról én is csupa jót olvastam, barátnőmnek ikrekkel segített.
Az arabin pesszárium nem hülyeség, nekem is volt, de viszonylag kevés orvos ismeri és használja. És elsősorban a méhnyak megrövidülését akadályozza, de csodát nem tud tenni sajnos. Ha már rövidülő, nyíló mehszajra kerül fel, akkor a fekvés nem "megúszható", ráadásul nem is biztos, hogy fel tudják már rakni, ha annyira kinyílt.
Én a 26. héttől kórházban feküdtem (nem méhszáj probléma miatt, az végig jó volt, hála az arabinnak is). Direkt úgy vágtunk bele a második terhességbe, hogy tudtuk megoldható egy ilyen helyzet is. Ez nem játék. Én láttam 470 grammos koraszülöttet. 5 hónapot volt bent vele az anyukája. Az se lesz könnyebben megoldható. Ha már 4 gyereket vállaltok, akkor fel kell készülni az ilyen helyzetekre. Tedd fel a kérdést magadnak. Tükörbe tudsz majdnnezni, ha túl hamar beindul a szülés? Fogsz tudni valaha nyugodtan aludni majd? Nem magad fogod okolni?
Nekem ugyan nincs nagyobbik gyerekem, de volt méhnyak elégtelenség miatt 20. héten ikervetélésem, és a kislányommal is volt tölcsérképződésem és alig volt már méhnyak a 18. héten...
Nekem cerclage műtét lett belőle, és állandö fekvés, fejjel lefelé megdöntve. Felkészítették a babámat tüdőérlelővel, mert sanszos volt, hogy koraszülött lesz. Nagyon betartottam mindent, így végül 38. héten született meg.
Neked is mindenképpen meg kéne erősíteni a méhszájat vagy összevarni, vagy Arabin pesszáriummal. Utóbbit magánúton is el tudod intézni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!