Mi a legkellemetlenebb a csaszaros szulesben?

Nálunk kúpot adtak, szóval beöntésről nincs infó.

Kellemetlen volt, mikor éreztem, hogy matatnak bennem, de mindenről előre szóltak, hogy ne lepődjek meg.

A legrosszabb valóban az első felállás volt. Ráadásul olyan kis törékeny nővér volt épp akkor, volt vagy 40 kg, én meg kétszer annyi. És azt mondta, támaszkodjak rá nyugodtan... Elképzeltem, mi lenne, ha nem bírnék megállni a lábamon... rögtön mentünk zuhanyozni, hát nem volt egyszerű. Vigyázni a kötésre, valahogy megállni egy lábon, még ha csak rövid ideig is.

Meg nekem az a kiszolgáltatottság is rossz volt, mikor még félig bennem volt az érzéstelenítő, de jöttek tisztábarakni. Hogy az első zuhany után a bugyimat sem bírtam volna egyedül felhúzni. De aztán rohamos javulás következett :)

Csövet sem kaptam. A katéter meg inkább kellemetlen volt, de nem fájt.

Programcsászár volt.

Beöntést nem kaptam, a katéter nem fájt, nem volt kellemetlen.

A legrosszabb testi élmény az első felállás volt, de ha szorítottam a hasam, könnyebb volt mozogni.

A wc-zest a kávé és narancslé kombó megoldotta, nem kellett hashajtó. 😀

Külföldön szültem, itt azonnal végig velem volt a baba, csak az őrző alatt volt apával "szőrkontaktusban". Persze a személyzet sokat segített, rengeteg nővér volt az osztályon éjjel-nappal.

Lelkileg nagyon rossz volt, hogy elmaradt a szülésélmény, amit három spontán szülés után nagyon vártam. Ezt egy műtétnek éreztem, ami közben ébren voltam, semmi misztikum. De a lényeg, hogy egészséges a baba, miatta volt a császár.

Jó olvasni, hogy az itt válaszolók közül senki nem élte át azt, amit én, ezek szerint ez valóban nagyon ritka. A második császárom már nekem is békés volt.

Viszont az elsőnél nem jó helyre szúrták az érzéstelenítőt, az anesztes és az asszisztense a fejem fölött beszélték meg, hogy hiba történhetett: nem hatott az érzéstelenítő, mindent éreztem. Embertelen fájdalom volt. Lehet, hogy én voltam egy nagy hülye, de kibírtam (pedig felajánlották, hogy ott helyben elaltatnak, amikor látták a szenvedésem): egy célom volt, hogy ébren legyek, amikor a fiamat kiemelik, megnézhessem, és varrás után rögtön megszoptathassam. És megérte a kínlódás: ahogy kiemelték (ott azonnal kaptam vénásan a lórugásnyi fájdalomcsillapítót), a fejemhez tették olyan csatakosan-maszatosan, Ő pedig beleüvöltött a fülembe...annyira jó volt. Az asszisztensnő közel tette az arcomhoz, mintha megjutalmazott volna a kínlódásomért. Amíg engem varrtak, a férjem pesztrálta, majd visszatoltak a szülőszobára (akkor épp nem szült senki), és megkaptuk a 2 aranyórát. Végigszopizta a kisfiam, a férjem vigyázott ránk, én ugyanis hol ébren voltam, hol szinte elájultam a kimerültségtől. De nekem nagyon fontos volt a szoptatás, olyan elemi erővel dolgozott bennem ez az ösztön, mindennél erősebb volt. Gyönyörű pillanatok voltak. Most már lassan 5 éves nagyfiú. Így visszatekintve semmit nem bánok, nem bánom, hogy kimaradt a hüvelyi szülés, akkor sem volt fontos, a lényes az egészség volt.

Ezek után én nem írok a beöntés és a katéter okozta kellemetlenségekről. Viszont az első felállás nekem is katasztrofális volt. Senki nem mondta, hogy ilyen szörnyű lesz. Azt viszont tudtam, hogy utána nem hagyhatom el magam, nem is hagytam, első pillanattól kezdve velem volt a kisfiam, így mozogni kellett. Nagyon hamar regenerálódtam.

A második császárom az első után 21 hónappal már semmilyen szempontból sem volt fájdalmas. Olyan békés volt, amilyen maga a kislányom.

Lassan készülünk a harmadik babára.

Nekem terminus túllépés miatt 40+5-nél be kellett feküdnöm, másnap oxitocin terhelés volt 12 órát vajúdtam, majd császár lett a vége, nem tágultam, a baba szívhangja is sokszor leesett és a magzatvíz is zavaros volt.

Maga a műtét nekem szuper élmény volt, egyrészt örültem, hogy végre finishbe érek és végre történik is valami, nem csak szenvedés. A műtős csapat szuper volt, végig nevettünk, az érzéstelenítésből majdnem semmit nem éreztem, szerintem egy darázscsípés is fájdalmasabb :) Bár profi volt az orvos elsőre minden ment. Egy dolog votl kellemetlen azt előtte mondták is, amikor lenyomták a gyereket és kb a tüdőmet nyomkották. Akkor nem kaptam levegőt. Ez sem fájt, csak fura volt nagyon.

Szóval a műtét számomra semmi rosszat nem hozott.

Ellenben a másnapi felkelés (késő este műtöttek és reggel kelhettem ugye fel.)

Na az első felülés kegyetlen volt, kb 20 perc alatt sikerült. Nekem borzasztóan fájt. Nyilván az édes tudatlanság miatt még rosszabbnak éreztem. Első nap alig bírtam mozogni, ágyból felállni is 5 perc volt meg utána mire megmertem mozdítani a lábam az is 5 perc.... Nehéz volt így babázni, de megoldottam. WC-re leülni... hát inkább rázuhanásnak nevezném kapaszkodva a falba.... este első mosakodás mint a macskák. Bugyit felvenni... mai napig nem emlékszem hogyan sikerült mivel a térdemig nem értem el a kezeimmel annyira nem tudtam lehajolni...

Mivel mondták jobb lesz minden nap és kell a mozgás sétálgattam is. Eleinte jobb volt, de 10 perc után már nagyon fájt. Szóval minden nap pici séta többször :)

Tényleg napról napra könnyebb volt, de lehet csak, mert megszokta az ember. Első éjjel nem aludtam nem mertem elfeküdni sem, gondolván hogy a francba ülök fel...

Nekem volt bent ez a sebtisztítós cső... na azt utáltam.. mindenhova vinni... és sztem az fájt a legjobban varratszedésnél is, meg utána én másfél hónapig nem is bírtam azon az oldalamon feküdni...

Itthon jó, hogy egy hétig velem volt a párom, nehéz volt kimászni az ágyból babát felemelni stb. Lassan mozogtam. Baba így első 3 hétben velünk volt.

Azt kell mondjam összességében az első két hét az ami nehéz, utána mintha elvágták volna. Bár nekem ekkor begyulladt a sebem váladékozni kezdett a szélén... szóal antibiotikumot kaptam, megint fájt, de nem olyan vészesen. 4 nap alatt helyre jött, utána 2 hetet szívtam az antibiotikum kellemes hatásai miatt. XD

Szóval összességében: A műtét semmi. Utána első pár nap nehéz nagyon. Kell a segítség. Első két hét otthon amit ki kell bírni, és jól jön a segítség. De napról napra könnyebb és könnyebb.

Ami nagyon rossz az egészben, hogy nagyon lekorlátozz, nem tudsz feküdni csak egy pózba, nehéz felülni, nehéz kimászni az ágyból, nehéz hajolni, babát felvenni, nagy babakocsi felejtős egyedül, mivel a babánál nagyobb súlyt nem szabad emelni, akkor sem, ha már úgy érzed bírnád, kívül hamarabb gyógyul a seb mint belül. Első 6 hetes kontrollt érdemes kivárni. Addig segítséggel kell sétálni. Bár van aki hamarabb bírja, de sajnos lehetnek problémák amik majd később okoznak gondot én ettől féltem. Vettünk könnyebb babakocsit is.

Mivel tudom milyen simán végigcsinálnám újra, de az első pár naptól félek.. nagyon fájt nekem és sírtam is, hogy a gyerekemet nem tudom belerakni a kiságyba... De tényleg hamar minden jobb lett :) Ki lehet bírni.

Hegem szép nem is nagyon látszik. Első pár napban nagyon kötényhasam volt (túlsúlyos vagyok) Nagyon féltem, hogy úgy marad... borzalmasan nézett ki. De egész szépen húzódott vissza, még nem tökéletes, de amúgy is volt hasam. De fele annyira se rémisztő mint először.

Egy kicsit bánom, hogy nem olvastam a témában, mert annyira hüvelyi szülést terveztem.. meg se fordult a fejemben a császár.

Eleinte nem zavart most viszont kicsit fáj lelkileg, hogy nem normál út volt, sőt az is, hogy indítva lett. Kimaradtam a nagy izgalmakból, hogy húúú elfolyt a magzatvíz húú megyünk szülni, jön a kicsi kincsünk... Ez hiányzik, mintha megfosztottak volna tőle. De hát ez ilyen :)

4 hónapos baba anyukája :)

Én is nagyon féltem a császártól, pont egy hetem volt emészteni, farfekvéses lett a fiam a 38.hétre. Akkor màr 2 hete kórhàzban voltam vérnyomàs miatt. A szobatàrsam szintén tervezett csàszáros volt, ő is nagyon félt, halálra paràztattuk meg hergeltük egymàst meg magunkat :(

Ehhez képest nem volt olyan vészes azért.

Reggel 6kor kezdtem a szülőszobàn, egy percet se tudtam aludni éjjel. A beöntés, hàt túléltem, rosszabbra szàmítottam.

A műtőben a legrosszabb nekem a hideg volt, iszonyúan fàztam. De akkor màr tudtam, hogy mindjàrt vége, erre koncentràltam csak. A gerincérzéstelenítésből szinte semmit nem éreztem, lebénulni viszont nagyon fura volt :)a katétert utána kaptam, annyit sejtettem csak, hogy valaki valamit mintha matatna odalent.

40percet voltam műtőben összesen, utàna a szobàban fekvés 6 óra. Közben a nővér jött, vérnyomàst méregetett, és mikor megnyomkodta a hasam, na az volt a legrosszabb, most ahogy így felidéztem magamban így 4 év tàvlatából.

De közvetlen eztàn megjelent széles mosollyal egy csecsemős nővér a fiammal, hogy meghozta a fàjdalomcsillapítót, és úgy is lett.

A felállàst nagyon akartam màr, abban is az volt a legrosszabb, hogy full kiszogàltatva egy idegennek, mert tényleg a bugyit nem tudod magadtól felvenni még.

Aztán menni kell sokat sétàlni, leülni, felállni, szokni. Mire 5 nappal később hazajöttünk màr teljesen rendben voltam.

4.5 kg, 58cm lett a fiam. Utólag belegondolva... Hàlàs vagyok a császárért!