Tényleg önző vagyok, mert úgy gondolom ha a gyereket nem akarja valamelyik szülő, akkor inkább meg se szülessen?

Az igaz, hogy egy ideális világban egy gyermek olyan családba születik, ahol van apa, anya, netán testvérek és sok-sok szeretet.

De itt a Földön, vannak helyzetek, ahol van apa is, anya is, a gyerek mégis szenved a szülő(k) alkoholizmusától, lelki terrorjától stb.

Ha a barátnőd, akinél különben már azért ketyeg a bio óra, képes felelősségteljesen dönteni, el tudja tartani a kicsit, van hol lakniuk és képes egyedül helytállni a mindennapokban úgy, hogy közben szeretetben neveli a kicsit, akkor nem hiszem, hogy egy apakép hiánya akkora problémát okozna a fejlődésében. Később meg lehet, hogy találkozik egy férfival, aki elfogadja a kicsit, aki a férfira apaként tekinthet.

Ez még mindig jobb annál, ha van vkinek apja, de az egy részeges állat, aki minden nap végigveri a családot.

Az, hogy szerelmes volt, és így járt, ez van. Nem elítélni kell, meg osztani az észt, hanem segíteni neki, ha kéri/szükséges.

Én visszamennék, bocsánatot kérnék, hogy bántó voltam. Elmondanám, hogy ez az én véleményem az én élethelyzetemben így döntenék, de mivel én nem vagyok ő, ezért nem tudhatom, hogy ő mit hogyan él meg, ezért az ő életéről én nem nyilatkozhatom, max. az enyémről.

Egy kotnyeles liba vagy, aki olyanról mond véleményt, amiről fogalma sem lehet, mert nem volt ebben a helyzetben. Én az ilyenre a legritkább esetben használom a barátnő kifejezést.

Függetlenül attól, hogy a helyzetről magáról mi a véleményem.

Oké, akkor ezek szerint ha a szülők mondjuk a gyerek három éves korában mennek szét és az apa vagy az anya nem látogatja a gyereket akkor a kicsit fejbe kell lőni vagy hogy gondolod?

Engem anya egyedül nevelt, megvolt mindenem, boldogságban és szeretetben, többet két szülős családban se kaphattam volna, örülök hogy ő nem így gondolkodott mint te és nem rohant abortuszra.