Szerintetek a hormonok miatt vagyok ennyire érzékeny?

Lehet, hogy nem teljesen ide tartozik a kérdés, hanem inkább valami "emberi kapcsolatok", vagy "batárság" kategóriába, de kimondottan kismamák véleményére vagyok kíváncsi, hogy ha hasonló helyzetben vagytok ti is, akkor hogyan kezelitek? Jogosan vagyok csalódott, vagy a hormonok miatt őrültem meg?

Egy hete derült ki, hogy babát várok. A legjobb barátnőmnek azonnal elmondtam. Ujjongott a telefonban. Azóta viszont nem is beszélünk! Eddig szinte minden nap írtunk egymásnak FB-on, hogy mi újság, mindig beszélgetünk FB chat-en, de mióta elmondtam neki, hogy babát várok, azóta teljesen eltűnt. A hétvégén írtam neki, de egyáltalán nem baba témában, sőt! Azóta, hogy elmondtam neki, egyszer sem említettem a témát többet, ő pedig nem is kérdezte. Amit írtam, azt 1 napig nem is olvasta el, pedig többször is elérhető volt, posztokat kommentelt, stb, tehát látta, hogy írtam, de el sem olvasta. Végül írtam neki, hogy most akkor lapátra tett, mert babát várok és nekem innentől nem a szórakozásról szól az élet? Felhívott és mentegetőzött, hogy nem, csak nem volt jó passzban és azért nem reagált. Pedig ilyen még soha, de soha nem fordult elő. Most én magam alatt vagyok, mert még nincs szívhang és rettegek, hogy mi lesz. Folyton sírok és a férjem természetesen mellettem áll, vígasztal, nyugtat, hogy minden rendben lesz, de nekem annyira szükségem lenne a barátnőmre is, mert a félelmeimről a férjemnek nem merek sokat beszélni, nem akarom őt is paráztatni. Szükségem lenne a barátnőmre, de ő magasról szrik rám! Az imént felhívott, egy munkahelyi dolgát mesélte el, a végén pedig megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Azt mondtam, hogy igen. Ezzel lezártuk a dolgot. Meg sem kérdezte, hogy voltam-e ultrahangon, nem is érdekli, hogy voltam-e orvosnál!

Eltúlzom, felfújom, vagy jogosan esik rosszul, hogy nem érdekli egyáltalán a dolog? Sírhatnékom van, annyira rosszul esik!

Veletek hogy van ez, mennyire áll melettetek a legkedvesebb barátnőtök?