Hogyan áll kapcsolatban az immunrendszer és a terhesség?
Lombikbébi programmal sikerült teherbe esnem, azonban szinte a pozitív eredmény kiderülte után belázasodtam, influenzás lettem, majd tüdőgyulladást kaptam. 3 hétig voltam beteg, ebből 2-t szinte végig lázasan, bár csillapítottuk. Közben folyamatos volt az orvosi kontroll és a betegség után még volt szívhang, viszont hamarosan leállt és a 8. hét környékén elvesztettük a babát, amiből missed ab lett.
Folytatódtak a lombik kezelések, majd 1 évvel egy vérvételt követően megtudtam, hogy az ellenanyagra pozitív lettem, viszont a kórházban nem szóltak. RH pozitív vagyok, a párom is az, a magzatot gondolom nem nézték, de mivel korábban az ellenanyagom negatív volt, szerintem a terhességtől változott meg.
Mikor ez kiderült, akkor pont egy újabb lombik végénél jártunk, ahol szintén elindult a HCG, azaz terhes lettem és rögtön be is lázasodtam, ezúttal valami hasmenéses fertőzésem volt. Ez a terhesség csak biokémiai lett, tehát magától elhalt.
Megismételték az ellenanyag szűrést és ismét negatív.
Újabb lombikban vagyunk és nagyon félek, hogyha sikerül, akkor megint lebetegszem. Mit tehetnék ellene? Van összefüggés az ellenanyaggal?
Milyen orvoshoz kellene fordulnom, aki jobban ki tudna vizsgálni? Vagy lehet, hogy egyszerűen csak peches voltam a betegségekkel?
A lombikbébis orvosom nem tulajdonít ennek jelentőséget, futószalagon folyik a kezelés, de én összefüggést gyanítok.
Lehet hogy nálad nem ez a probléma, de egyik ismerősöm történetét leírom...
Egyik félnél sem találtak komolyabb problémát, csak egyszerűen nem jött össze a gyerek term. úton.Ezért lombikprogramhoz fordultak.Előtte volt 3 sikertelen inszem.
2,5 év alatt 3 lombikból nem sikerült nekik egy sem, mert mindig elment a baba, hol 7-8-10 hetes volt, amikor elvetélt.
Az orvosa nem nagyon foglalkozott vele, Ők kerestek fel egy immunológust, hogy hátha kiderül mi a gond.Csináltak Neki direkt egy immunológiai vérképet, amiből kiderült, hogy olyan erős az immunrendszere, hogy a szervezete (mivel csúnya szóval a magzat élősködő-az anyai szervezetből él, míg meg nem születik) kidobja, mert idegen testként (betolakodóként) érzékeli. Így gyengítették az immunrendszerét, egy bizonyos szintig, és most már 5 hónapos terhes kismama, aki nagyon boldog, mert természetes úton esett teherbe a "parancsszó"megadása után 3.hónapra.Az Övüké egy pozitív sztori.
Ennek ellenére, olyan is lehetséges, hogy nagyon gyenge az immunrendszer, és azért löki ki a magzatot, mert a saját anyaszervezetet sem tudja ellátni, éas láz, gyulladás, stb... formájában nyilvánítja meg, amit ugye a magzat nem bír ki, és kilökődik.
Én mindenképpen javaslom, hogy vizsgálódjatok tovább, és remélem, hogy a Ti történetetek is majd pozitívan zárul.Mindig fel a fejjel, hátra sosem nézünk, mindig csak előre!!!!
Szorítok nagyon!!!
Köszönöm!
Semmiképp sem adjuk fel, csak annyira elkeserítő, hogy nagy nehezen összejön a baba, aztán meg elmegy. Nagyon nehéz lelkileg feldolgozni és nem szeretném még egyszer átélni. Nekünk sajnos a lombik muszáj, mivel a férjem spermaképe alapján semmi esélyünk a spontán babára.
Utána fogok nézni az immunológiai vizsgálatoknak. Korábban már tájékozódtam az ölősejtekről, lehet, hogy elvégeztetem azt a vizsgálatot is. Csak kellene egy jó orvos, aki majd kiértékeli az eredményt.
Leirom, hol allunk, mert en is szeretem, ha a kerdezo utolag beszamol.
Szoval ugy nez ki, sikerult a 4. beultetes, igaz nem tul magas hcg-t sikerult produkalnom, de megis elindult valami. DE! Betegsegnek eddig nyoma sincs, remelem, ezuttal minden jol alakul :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!