Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Hazudott a terhességről?

Hazudott a terhességről?

Figyelt kérdés

Ez már nem aktuális téma, és rég nem vagyunk egy pár, de még mindig eszembe jut néha valamiért...

Szóval volt egy lány, akivel nagyon sok mindent történt amíg együtt voltunk, inkább nem is részletezem...


Még nem töltötte be a 18-at, de már nem hiányzott sok, 3 hónap mindösszesen, és azt mondta nekem hogy terhes, mi még alig ismertük egymást, mondtam neki nem szabad megtartani, egyikünk se dolgozott még ráadásul...

Ezzel egyet is értett, közbe mondtam mindenbe mellette leszek és támogatom, ezt megköszönte.


Rá egy hónapra viszont azt mondta elvetélt, ebbe még nem is lenne semmi gond, csak kíváncsi voltam mit szólt az édesanyja. Amire annyit mondott, nem is tud róla.

Én meg kérdeztem, hogy-hogy? Mondta, hát még nem szólt róla, most akarta neki elmondani, de így már nem volt szükséges. Kérdeztem, és a doki nem mondta el neki? Mondja megkérte így nem, orvosi titoktartás. Nem akartam vele veszekedni, de hát kiskorú vagy, az orvosnak kötelessége elmondani, ha elvetélt...

Meglátogatni nem tudtam, nem egy városban élünk, és épp akkor nyaraltam Balatonon.


De nekem nagyon gyanús ez az egész történet, hogy ez valami tini teszt, hogy viszonyultam volna hozzá... Most már érettebb fejjel, biztos vagyok benne, de erősítsetek meg ebben kérlek ti is, mondjatok el a véleményeteket.


Egyébként nekem még nemi erőszakról is beszélt, meg egy daganatos betegségről, és hogy nem akar kezelést meg fog halni. Amiből aztán felépült, végül hatott az utolsó kezelés.


Végül leírtam nektek mindent.


2016. ápr. 14. 10:37
 1/10 A kérdező kommentje:
Mondjuk egyszer volt nálam egy epilepsziás rohama, abban pl nem hazudott, azaz egy stimmelt nála.
2016. ápr. 14. 10:52
 2/10 anonim ***** válasza:
ezt mi nem tudhatjuk biztosan. Nekem kamu szaga van, gondolok itt az utolsó kezelésre, .... :)
2016. ápr. 14. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Az elvileg úgy nézett ki, hogy már kapta a kezeléseket titokban egy ideje, csak meglepetésnek akarta. Egyébként addigra már nem láttam kb 1,5 hónapja. Mondta meglepetésnek szánta, azóta se láttam igazából...

Összejött mással... De akkor tájt volt az is, hogy megerőszakolták, ezért nem tudna a szemembe nézni, és velem lenni...

Aztán még neten tartottuk a kapcsolatot, egészen addig amíg elmondta pár hónappal később, hogy teljesen meggyógyult, és hát itt ért véget.


Fura kapcsolat volt

2016. ápr. 14. 10:59
 4/10 anonim ***** válasza:

Bar nem tudom, miert foglalkozol meg ezzel ennyi ev tavlatabol, de meg tudom erositeni, h kamuzott a csaj a betegsegrol is es a terhessegrol is. eloszor is, ha kiskoru, akkor nincs olyan, h orvosi titoktartas - legalabbis az en tapasztalataim szerint, hiszen ilyenkor a szulo beleegyezese is kell ahhoz, h megtartsa/elvetesse a gyereket. A masik, h egy veteles eleg durva, nem csak az van, h elvetel az ember, aztan ennyi, hanem komoly verzessel jar, amivel akar korhazba is lehet kerulni, de orvosnak mindenkeppen latnia kell. Akkor van olyan, h eszre sem veszi az ember, ha a terhesseg csak par hetes es a menstruacioval egyutt megy ki a magzat a szervezetbol. De ez annyira korai stadium, h az ember meg valszeg nem is tudhat a terhessegrol.

A daganatos betegseg is kamu. Az ember nem igy kezeli, plane az nem, aki tudja, h meg fog halni. Tudom, m a legjobb baratomat veszitettem el, es o is fiatal volt nagyon. Az ember nem hireszteli mindenkinek, h halalos beteg es meg fog halni.

A csajnak valszeg feltunesi viszketegsege volt, es emellett nem is teljesen normalis. Eleg felelotlen dolog ilyen okokkal felhivni magara a figyelmet. Szerintem undorito, es nem artanan neki 1-2 pofon, h ilyenekkel szorakozik. Masnak ez sajnos nem vicces.

2016. ápr. 14. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

#4

Kórházba is került, 3 napra. A története szerint, ezért se értettem, akkor anyja, hogy-hogy nem tud róla... Volt is lelet róla, papírja a vetélésre, nem értettem, azt hogy tudta eltitkolni akkor az anyja előtt...


Betegségről annyit, hogy elvileg csak én tudtam meg a családja, soha nem írta ki facebook-ra meg a barátnőinek se mondta...

Szóval nem híresztelte fűnek-fának, de tényleg kamu szagu a dolog, ha igaz akkor meg sajnálom őt, de... Nah mindegy is, amúgy csak érdekelt, hogy vajon kit ismerhettem meg a személyébe, valaki tényleg lehet ennyire hazug?


Azért köszönöm a válaszokat :)

2016. ápr. 14. 11:13
 6/10 anonim ***** válasza:

A lány rendkívül figyelemhiányos.. És elég beteg módját választotta annak, hogy foglalkozz vele. Jól esett neki sajnáltatnia magát. Van ilyen. Örülj, hogy nem pazaroltál rá sok időt.


A terhességet, az erőszakot és a halálos betegséget is bekamuzta.

2016. ápr. 14. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Nem rosszindulatból írom, de igen kicsi a valószínűsége, hogy valaki 18 éves korára túl legyen egy vetélésen, egy csodás rákos gyógyuláson és egy nemi erőszakon is, mindezt úgy, hogy rajtad kívül erről kb senki sem tud.


Szerintem sem volt minden igaz amiket előadott.


Én is ismertem több ilyen embert, akik képtelen/szívszorító történetek kitalálásával próbálták mások figyelmét és gondoskodását kiérdemelni.

2016. ápr. 14. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Élénk a lány fantáziája, ráadásul jó nagy manipulátor.
2016. ápr. 14. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
nemtudom hogy ebbol mi igaz vagy mi nem, de az orvosnak nem kotelezo ertesiteni a szuloket, vedonot stb.. es ezt tudom mert 17 eves vagyok es terhes(senki velemenye nem erdekel errol) a nogyogyasz azt mondta nekem mivel mar betoltottem a 16. eletevemet ezert nincs mar beleszolasuk a szuloknek ...
2016. ápr. 14. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
Megbocsássatok, de 16 évesen elvetéltem, a kutya sem jelezte a gyámom felé! Ennyit erről...
2016. ápr. 14. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!