Hogyan lehet túltenni magunkat azon, ha nem olyan nemű a gyerek, mint amilyet szerettünk volna?
Én mindig is lányt szerette volna, de az orvos szerint fiú lesz. Párom örül, ő fiút akart, lányt nagyon nem. De én nem tudom elképzelni magam fiúval. Gyerekkoromban is csak lányok voltunk otthon, nagyanyám, anyukám, én, húgom. Nagyon nőies nő vagyok, és nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz egy fiú.
Hogyan lehet túltenni magam ezen? Akiknek fiai vannak, elmondjátok, hogy mi a jó abban, ha fiad van?
Mivel két húgom van, úgy gondoltam, hogy a gyerek=lány. Igaz mindenkinek azt mondtam, hogy mindegy. Aztán, amikor mondták az UH- (30.héten derült csak ki), akkor egy kicsit megijedtem. Úgy vagy 5 napig azon gondolkoztam, hogy most akkor mi lesz. Már képzeletben megterveztem a szobáját stb, a habos-babos ruháit, hogy táncra fog járni, hogy együtt sütünk stb.
Aztán szépen lassan átállt az agyam a gondolatra. Igazából a kisfiúkkal is ugyanolyan tág a lehetőség mint a kislányoknál. Nem csak babák és autós játékok vannak, meg kék-meg rózsaszin.
Kisfiúval ugyanúgy lehet gyöngyöt fűzni, sütni, puzzle-zni, társasozni, kártyázni, bringázni, mászókázni, várat építeni és mindent ami örömet okoz nektek.
Az első fiam útán két évvel ismét kisfiam született, de akkor már ténylge mindegy volt, hiszen addigra már tapasztaltabb voltam.
Mára már 6 és 4 évesek a fiaim. Ami nagy különbség van, a fiúk és lányok között, hogy most iskola előtt hatalmas a különbség a két nemnél. Sztem a lányok tényleg előbb érnek, pedig a fiam szerintem az okosabbak közé tartozik. De ez van, életkori sajátosság, okosabbak érettebbek, és nálunk még magasabbak is.
AMi viszont a mi javunkra szól: Reggel nem kell a hajával és ruhájával bajlódni annyit. Néha elképezelem , ha lányaim lennének, még fonhatnék, többet vasalhatnék,de így legalább ennyivel is könnyeb.. :-)
Janikovszki Éva írt egy könyvet, Örülj, hogy fiú címmel (van párja is, Örülj, hogy lány címen, ez gyermekkorom óta megvan a szüleimnek). Mi mindig lányt akartunk, fiunk lesz.
Tudom, hogy ez egy lepontozós kérdés, de remélem, segítek a válaszommal Neked, ha beírod a google-be a könyv címét, kiadja a teljes szöveget is.
Engem ezek a sorok győztek meg, amikor megtudtuk, hogy fiunk lesz:
"Elnézem a fiamat a kiságyban,
és a fiam visszanéz rám.
Örülök, hogy fiú vagy, mondom neki,
bár kislányt szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a fiam is örül, mert rám mosolyog.
Talán arra gondol, hogy
lesz neki még egy húga.
Vagy ha nem lesz,
akkor majd hoz ő
egy kislányt a házhoz."
34hkm
Képzeld el, hogy egy olyan baba van a pocakodban, aki beteg. Hogy mondja neked az orvos, a genetikai vizsgálat eredménye nagyon rossz. Megkérdezi, megszülöd-e.
És most nézz le a pocidra, és légy boldog, hogy egy.egészséges pici babát hordasz a szíved alatt. Nem mindegy, hogy fiú vagy lány?
Mielőtt megszülettek a gyerekeim, egy dologtól féltem nagyon, mi lesz, ha csak fiaink születnek majd, és együtt járnak sportmérkőzésekre az apjukkal, én meg egyedül leszek állandóan? Különben is, a fiúk hangosak, verekednek, hülye játékokkal játszanak.
Aztán született egymás után két kislányom, és nagyon örültem.
Aztán jött a harmadik. Akire már apjuk is azt mondta, legyen inkább lány, lányos család lettünk, jól megvagyunk, tele pónival a ház.
Erre közölte a szonográfus, hogy fiú. Sose fogom elfelejteni a férjem döbbenten vihogó arcát a folyosón... :D
És most itt van, egy tündéri kisfiú, aki bújósabb, anyásabb, hisztisebb, mint a nővérei. Állandóan énekel és táncol. Imádjuk.
Szóval ne izgulj, tök mindegy, mi a jó egy fiúban. Mi a jó abban, hogy anyuka leszel, erre koncentrálj! Mire számítani fog, hogy fiú, vagy lány, mondjuk ovis korára, addigra már tényleg mindegy lesz, mert csak az számít, hogy a tiéd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!