4. baba ebben a helyzetben? Őszinte véleményeket szeretnék!
A két nagy ovis lesz szeptembertől, a kicsi bölcsibe megy, én pedig mentem volna vissza a munkahelyemre. Ma délelőtt csináltam egy tesztet, mert nagyon gyanús volt már minden, természetesen azonnal ordító pozitív lett. Amióta vannak a gyerekek, nagyon elleneztem az abortuszt, ez most sincs másképpen, mégis sírva tettem le a tesztet, hogy nemakaromnemakaromnemakarom...
Anyagilag borzasztó lenne a helyzet, nemsokára lejár a GYED. A lakásunk már így is szűkös, nem nagyon látok esélyt másikra. Utolsó szalmaszál egy hagyatéki tárgyalás, de az elhúzódhat, tehát erre nem lehet alapozni. Már a három gyerekkel is ufónak néznek, ez a része mondjuk annyira nem zavart, csak rosszabb napjaimon. Most hajítottam ki ünnepélyesen a leharcolódott etetőszéket, babakocsit, a fiaim széttörték a babaágyat, mert kettejüket már nem bírta el.
Ha ez a baba most nem maradhat, hogy fogom én azt feldolgozni, ahogy ismerem magam, életem végéig kísérteni fog (most is sírok). Pedig egyetlen porcikám sem kívánja a terhességet és annak minden nyűgjét, három örökmozgóval, meg az első hónapok erőltetett menetét.
Azelőtt viszont négyet szerettem volna, igaz kicsit másképpen. Tulajdonképpen a munkahelyem egyetlen előnye, hogy egész jól fizet (multi), de nem kapkodnak utánam, mert a régi helyem megszűnt, régi főnököm elment. A lelkem mélyén amúgy is szívesebben foglalkoznék mással. Elnézést, ha kusza, csak teljesen sokkos állapotban vagyok.
Én bátorítani szeretnélek. Ugyanannyi idős vagyok, mint Te, s nálunk is 3 gyerek van eddig, de remélem ez a szám változik még.:)
Értem, hogy pénzből él az ember, de még jobban értem, hogy egy Élet van benned, erre gondolj és máris egyszerűbb minden. A lakás kérdést szerintem többnyire túlhangsúlyozzák az emberek. Ma divat minden gyereknek külön szobát biztosítani, s putrinak tartani az olyan lakást, ahol több gyerek van, mint ahány szoba. De hogy ez mekkora átverés! Szépen megtanulnak egy ilyen családban a gyerekek másokra is tekintettel lenni. Az én 2 éves fiam pl. hisztéria közepén képes elcsendesedni, ha azt mondom neki, hogy a húga alszik, fejezze be az őrjöngést. És befejezi.:) Nagyon számít, hogy mire hallgat az ember, arra, hogy ha nincs saját szobája, akkor érezd magad felelőtlennek és lásd putrinak a házad, vagy arra, hogy értelmes, boldog embereket nevelj fel, akik felelősen gondolkoznak már gyerekként is.
Én gratulálok Nektek a 4. picihez és ha bármikor szeretnél, írj akár privátban is.:)
Le lehet pontozni,én nem tartanám meg!
Ezek miatt:
"sírva tettem le a tesztet, hogy nemakaromnemakaromnemakarom..."
"Anyagilag borzasztó lenne a helyzet"
"A lakásunk már így is szűkös, nem nagyon látok esélyt másikra."
"egyetlen porcikám sem kívánja a terhességet és annak minden nyűgjét"
Tartsd meg ha akarod,de aztán majd 1,5 év múlva nehogy ki merd írni,hogy rossz helyzetben vagytok,nem jut erre meg nem jut arra,mert amilyen szépen kardoskodnak most a hozzászólók amellett,hogy tartsd meg,úgy ugranának a torkodnak akkor,olyanokat hangoztatva,hogy:" minek kellett akkor 4-et szülni segélyre?" stb.
Jesszus, sokan nem látnak tovább a gyerekkoron? Oké, hogy egy 2-3-4-5 éves gyerek marha szívesen osztozkodik a testvéreivel a szobáján, de könyörgöm, a gyerekek egyszer csak felnőnek, és évről évre egyre több pénzbe kerülnek. Persze, a pénz nem minden, de én mégis úgy gondolom, hogy egy iskolás gyereknek igenis szüksége van privát szférára, és ahogy egyre idősődik, az egyébként jogos igénye is meglesz arra, hogy saját szobája legyen. Aztán egyszer csak felnőnek, és ha kezdi az önálló életét, én szeretném támogatni valamennyivel. És bizony nem mindegy, hogyha a rendelkezésre álló összeget 3-felé vagy 4 felé kell osztani...
Azt már meg sem említem, hogy (ne történjen!) akármikor történhet munkanélküliség, haláleset, lerokkanás a családban. És bizony nem mindegy, hogy 3 vagy 4 gyerekről kell gondoskodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!