4. baba ebben a helyzetben? Őszinte véleményeket szeretnék!
A két nagy ovis lesz szeptembertől, a kicsi bölcsibe megy, én pedig mentem volna vissza a munkahelyemre. Ma délelőtt csináltam egy tesztet, mert nagyon gyanús volt már minden, természetesen azonnal ordító pozitív lett. Amióta vannak a gyerekek, nagyon elleneztem az abortuszt, ez most sincs másképpen, mégis sírva tettem le a tesztet, hogy nemakaromnemakaromnemakarom...
Anyagilag borzasztó lenne a helyzet, nemsokára lejár a GYED. A lakásunk már így is szűkös, nem nagyon látok esélyt másikra. Utolsó szalmaszál egy hagyatéki tárgyalás, de az elhúzódhat, tehát erre nem lehet alapozni. Már a három gyerekkel is ufónak néznek, ez a része mondjuk annyira nem zavart, csak rosszabb napjaimon. Most hajítottam ki ünnepélyesen a leharcolódott etetőszéket, babakocsit, a fiaim széttörték a babaágyat, mert kettejüket már nem bírta el.
Ha ez a baba most nem maradhat, hogy fogom én azt feldolgozni, ahogy ismerem magam, életem végéig kísérteni fog (most is sírok). Pedig egyetlen porcikám sem kívánja a terhességet és annak minden nyűgjét, három örökmozgóval, meg az első hónapok erőltetett menetét.
Azelőtt viszont négyet szerettem volna, igaz kicsit másképpen. Tulajdonképpen a munkahelyem egyetlen előnye, hogy egész jól fizet (multi), de nem kapkodnak utánam, mert a régi helyem megszűnt, régi főnököm elment. A lelkem mélyén amúgy is szívesebben foglalkoznék mással. Elnézést, ha kusza, csak teljesen sokkos állapotban vagyok.
Megértelek, ugyanígy jártam. 3 gyerek, a legfiatalabb fél éves volt, volt egy nappali+szoba+félszobás lakásunk. És pozitív lett a teszt... (orvosi csoda volt).
nagyon nem akartam én sem, de erősebb volt az az érzés, hogy az abortuszt soha nem bocsátottam volna meg magamnak, azt a tényt, hogy én ölettem volna meg a saját gyerekemet, nem tudtam volna feldolgozni.
Így most négyen vannak, a legkisebb is 9 éves már. Van egy 6 szobás házunk, 2 autónk, van munkánk... és boldogok vagyunk! Fújd ki magad, nyugodj meg.
Milyen beveteletek van? Mekkora a lakas?
Ha le is jar a gyedet, semmi gond. Visszamesz papiron dolgozni, kiveszed az osszes szabit, amit tudsz aztan elmesz tappenzre es bejelwnted a terhesseged. A gyed extraval parhuzamosan kaphatod a gyest es tappenzt is, majd mehetsz ujra tgyasra es gyedre.
nem tudom a ferjed hogy all a kerdeshez, de sztem ahol harom gyerek can, ott felno a negyedik is.
"Pedig egyetlen porcikám sem kívánja a terhességet és annak minden nyűgjét, három örökmozgóval, meg az első hónapok erőltetett menetét."
így minek?
"Van egy 6 szobás házunk, 2 autónk, van munkánk... és boldogok vagyunk! Fújd ki magad, nyugodj meg."
jó nektek de a kérdező írta: Anyagilag borzasztó lenne a helyzet, nemsokára lejár a GYED. A lakásunk már így is szűkös, nem nagyon látok esélyt másikra.
Kedves 14., ha elolvasod az írásomat, azt is leírtam, hogy AKKOR, mikor a 4. gyerekem fogant, pici lakásunk volt. Nem írtam, de egy ócska autónk volt, ami inkább nem működött, mint igen.
Amit te kiemeltél, az a mostani helyzetünk, amit akkor egyáltalán nem láttam előre.
"akkor jó irányba fordult az életetek, de ha nem így lett volna, lehet te se lennél annyira boldog, hogy 1+0,5 szobában élnétek 6-an"
A Kérdező sem tudja, mit hoz a jövő... nem tudom, boldog lennék-e másfél szobában, de egy abortusz lelki terhével biztosan nem lennék az. De mások az emberek persze.
A gyógyszer tájékoztatójában az áll:
"A létrejövő terhességek kb. 85%-át lehet megelőzni Escapelle alkalmazásával, ha a készítményt a védekezés nélküli közösülést követő 72 órán belül alkalmazzák. A gyógyszer nem mindig akadályozza meg a terhességet"
"Nincs rá bizonyíték, hogy az Escapelle-nek lenne magzatkárosító hatása, ha az előírásnak megfelelően használják. Ennek ellenére előfordulhat, hogy az Ön orvosa ellenőrizni fogja, hogy nem méhen kívüli terhesség áll-e fönn."
Azt azért nagyon jó volt olvasni, hogy van akinél jól alakult minden, és kényelmesen, boldogan éltek :).
Furcsa módon a férjem nem borult ki úgy, mint én. Igaz, ha nem nekem kellene végigcsinálni a 9 plusz akárhány hónapot a három másik mellett vagy cipelni magammal az örök lelkiismeret furdalást, talán én is könnyebben venném.
Köszönöm szépen mindenkinek, aki válaszolt! Jó beszélgetni erről, de ismerősökkel nem nagyon szeretném megosztani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!