Ha valaki nem akar gyereket, mégis teherbe esik, miért csak a megtartás és az elvetetés a két lehetséges opció? Miért nem játszik az örökbeadás?

"engem csak az zavar, hogy fel sem merül, mint lehetőség"

Van gyereked? Voltál már valaha terhes? Tudod, hogy mivel jár az?

Még csak a 29. héten járok, most várom az elsőt (tervezett, akart baba). Eddig se tartottam opciónak az örökbe adást (mondjuk a saját esetemben az abortuszt sem, csak ha vagy ő vagy én nagyon betegek vagyunk), de most már aztán végképp nem tartom reálisan választható lehetőségnek (legalábbis ép ésszel semmiképp sem).

Amin eddig átmentem: 10 hét non-stop émelygés, hányás; vérző aranyér; székrekedés; szédülés, 2 ájulás (alacsony vérnyomás); számos vércsapolás; glükózos szenvedtetés (utána megint hányás); idegbecsípődés; visszérgyulladás; hüvelygomba, folyamatos fertőzések; nem mentem táppénzre, de a munkámat alig bírom normálisan ellátni; immár 7 hónapja naponta szúrnom kell magam heparinnal (trombózishajlam); menetrendszerű vádligörcsök; vizesedés; vesegörcs; "lerúgott" hólyag; striák, szétszakadó bőr; nyilván hízás... (és mi lesz még? Szétszakadt gát, megnyúlt bőr...stb)

Aki ezt bevállalja úgy, hogy a végén nem kap semmit se (üres kézzel baba nélkül tér haza), az vagy hős, vagy hülye (főleg hogy még a környezete megvetésével is szembe kell néznie, plusz az egész életében morfondírozhat azon, hogy vajon mi lett vele...).

A terhesség és szülés veszélyes üzem. Előre soha nem tudhatod, hogy TE hogy viseled. Én is makkegészségesen, sportosan, normál súllyal vágtam neki. Egy gyerekért megéri a szenvedés, na de a biztos megvetésért és a gyerek bizonytalan jövőjéért? A szépségkirálynő gyerekéért biztos sorban állnának, na de Megesett Piroska és Alkesz Béla számos potenciális betegséget hordozó magzatáért?

"elhiszem hogy megnyugtatobb a kicsi lelkednek ha csak petének vagy embrionak hivod de sajna a valosagban az egy picike ember"

Sem törvényi, sem biológiai értelemben nem ember, csakis érzelmi és vallási elven, akkor ki is táplálja nem létező gondolatokkal a lelkét? Elárulom: te.

Én reálisan látom, és nevén nevezem a dolgot, te pedig a saját elgondolásodat társítod hozzá.

Kb. olyan, minthogy én tudom, hogy a szivárvány egy optikai jelenség, és tudom, mi okozza, te pedig a tudományos állásponttal szemben veszettül bizonygatod, hogy az egy igazi csoda, és a lábánál pedig kincsesláda lapul.

És akkor én nyugtatom a lelkemet, persze. :D