Terhesség során mikor kell először nőgyógyászhoz menni?
Első a terhességi teszt. A legolcsóbb, ami megbízható is, 400 forint körül van, bármelyik DM-ben be tudod szerezni. Ha pozitív a teszt, akkor mindenképp orvoshoz kell menned. Ha negatív, akkor is tanácsos, mert rendszeres nemi élet mellett évente tanácsos elvégeztetni a rákszűrést, illetve kontrollvizsgálat sem árt.
SZTK-s rendelés ingyenes, ahogy írták is. Ha van honlapja a rendelőnek (a miénknek van), meg tudod nézni, mikor melyik orvos rendel, így célzottan hozzá mehetsz. Ilyen helyzetben én szerintem egy fiatalabb dokit vagy egy nőt választanék, ők általában megértőbbek tapasztalataim szerint, mint az idősebb férfi orvosok.
A vizsgálatra vidd magaddal a barátodat is, szerintem sokat segítene lelkileg.
Pusztán a korod miatt ne hagyd magad rábeszélni az abortuszra, mások tapasztalatait sem feltétlenül kell alapul venni. Ismerek olyan anyukát, aki 17 évesen szülte az első gyerekét és nagyon jó anyuka, de ismerek olyat is, aki 30 év felett szült, mégis kiidegelte a gyerek, nem is vállalt többet. Sokkal inkább múlik a személyiségen, mint az életkoron, bizonyos határokon belül. A lényeg, hogy elsősorban a barátoddal beszéld meg, aztán a közös döntéseteket a szüleitekkel is. Jogi eszközük nincs arra, hogy kényszerítsenek az abortuszra, de lelki zsarolással sem mennek sokra, ha a barátod melletted áll minden téren.
Sok sikert kívánok, hogy a megfelelő döntést hozd, akármi is legyen az végül. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!