23-26 év közötti leendő anyukák, vagy aki ennyi idősen szült: fel kellett valamit "áldozni" a gyerekvállalásért?

25 voltam, amikor szültem. A tanulmányaimat nem adtam fel, mivel az egyetemet addigra már befejeztem. A munkámat olyan szempontból igen, hogy most itthon vagyok a babával, de várnak vissza. A gyerekvállalásnál figyeltem arra, hogy minimum 2 év munkaviszonyom legyen, hogy ne csak GYESt kapjak. Férjemmel szórakozni is eljárunk, miután lefektettük a babát, jön egy bébiszitter, ha úgy adódik. Mindezek ellenére persze áldozatokkal jár, de az embernek nem kell feladnia önmagát, csak az egyensúlyt kell megtalálni.

Egy 8 hónapos kislány anyukája :)

Ja most csinálom a 2. nyelvvizsgámat!

Utolsó voltam

Én 24 évesen fejeztem be a fősulit, de ekkor már 4 éve dolgoztam mellette. 26 évesen született meg az első babám, és igazából amit fel kellett adni az a munka. De örülök, hogy én előtte letudtam a tanulást, és volt elég munkatapasztalatom is.

Kicsi mellet sem lehetetlen tanulni, de azért ilyen esetben kell a segítség (aki vigyáz a babára néha). Nekem nem volt segítségem, így nem nagyon tudtam volna kire rábízni a gyereket, amíg iskolába járok. De nem lehetetlen, sok anyuka tanul a baba mellett. Sógornőm is úgy diplomázott le.

Jár áldozatokkal a gyerekvállalás, de szerintem ha akarod a babát, akkor ez nem is igazán áldozat. 23-26 évesen pedig már nem vagy hú de fiatal, tehát nem érhet nagy hátrány. Kivéve, ha nincs semmi végzettséged és soha nem dolgoztál. Akkor nehezebb.

26 vagyok és 21 hetes terhes, mire megszületik a kislányunk, már 27 leszek, de azért csak beleférek még :) A tanulmányaimmal 23 évesen végeztem, így az nálam nem játszik, 22 éves korom óta dolgozom folyamatosan, szóval a munkaviszony megvan. Most egy olyan cégnél vagyok, hogy szinte mindig tudok itthonról dolgozni (99%-ban), úgyhogy nem fogok sokat kihagyni a baba miatt, igaz, jelentősen csökkentett módban, de pár hónap után újra dolgozom majd napi 1-2 órát. Ha nem így lenne, itthon lennék 3 évet simán, nem hiszem, hogy nagyon sírnék a munka miatt, nekem a magánéletem mindig sokkal fontosabb volt, a munka csak eszköz a pénzkeresésre, ami ugye kell az élethez.

Amit feladok/feladunk az az, hogy a férjemmel elég aktívan buliztunk, szórakoztunk eddig, koncertek, fesztiválok sátorral stb., most ezt nyilván nem lehet majd, egyestés programok is csak később, de úgy vállaltuk a babát, hogy ezt tudtuk, így nem okoz problémát.

Én levelezőn tanultam másik város egyetemén, munka mellett. Februárban derült ki, hogy terhes vagyok, áprilisban veszélyeztetetté nyilvánítottak, és megtiltották a tömegközlekedést és az egyéb utazást. A munkahelyem 1,5 óra volt villamos+busz+séta, így a doki már akkor táppénzre küldött. A levelezőre meg már befizettem a félévi költségtérítést, de nem mehettem többé, még vizsgázni se, így a félévben mindenből megbuktam. Két félévem volt hátra a diplomáig, végzettségig, de október közepén jött a lányom, így a következő félévet halasztanom kellett. A két félévnyi tantárgyból két év lett, mert nem tudtam mellette annyit tanulni, készülni, utazni és a diplomamunka megírásáról még nem is beszéltem... Rokon nem volt, bébiszittert nem találtunk, akire rá mertük volna bízni.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert nem foglalkoztam annyit a lányommal, amennyit megérdemelt volna, és mindezt a befejezetlen tanulmányaim miatt. Első egy évében többnyire tanultam, vagy írtam a diplomamunkámat. Igyekeztem alvása alatt csinálni, ébrenléte alatt vele lenni, bár egyre kevesebbet aludt, és egyre több időt kellett ébrenlétéből is feláldozni. Időspórolás miatt első ételei bolti babaételek voltak. :(