Végigdepizem és zokokom a terhességem. Otthonülés, párkapcsolati boldogtalanság, bizonytalanságérzet. Imádom a gyermekem és akartuk is őt. Ugye nem lesz idegroncs vagy szomorú? Eröltetem a jókedvet, megyeget is azért, de félek a jövőtől.

Nekem is voltak nehéz pillanataim(napjaim).Vagyis inkább a családomnak,szegények,tudtam Én is elég hülyén viselkedni,nameg bunkón is.Kb a 30.héttől meg mintha megszállt volna valami.Tök nyugodt vagyok,szinte semmi sem tud felbosszantani(még az ember sem amikor Neki van rossz napja,és durva,mint a pokróc)Olyankor annyira jól tudok rá reagálni,hogy Őt is tökre megnyugtatom,és már csak vigyorog,meg mondja,hogy bocsi,apa most gyogyós egy kicsit.Megölelgetem ,megpuszilgatom(akkor is ha hülye)és minden ok:-))))Most a 40+1 héten járunk,és még mindig ez van tök nyugalom,semmi félelem vagy ilyesmi,pedig első Baba.

Valami furcsa átszellemült hangulatba kerültem,és már csak azt várom,hogy itt legyen végre az Mi kis Drágánk.

Meglátod ,Neked is így lesz(hidd el Sokszor éreztem Én is úgy az elején,hogy ha így folytatom el fogunk válni,mert olyan gyogyós vagyok)

Beszéljetek erről a pároddal,jobban meg fogja Ő is érteni.Mostanában is kérdezem tőle,hogy: nem vagyok gyogyós?

És mondja,hogy egyáltalán nem :-))))

Merthogy van ám sokszor,hogy észre sem vesszük mit csinálunk a másikkal,és ez a rosszabb.

Nálad legalább megvan a felismerés,úgyhogy ezek után csak jobb lehet.

Nyugi,leszel Te még nagyon boldog,nyugodt kismama!!!

Kitartás!!!

Őszinte leszek, azzal segítek a legtöbbet.

Én 21 hetes vagyok. Mi is akartuk a babát, de nem élünk együtt a Párommal. Ő nem akar városba költözni (ahol én lakom), én meg nem akarok falura (ahol Ő lakik). Terhesség előtt megegyeztünk, hogy fél év ott, fél év itt, de a Párom nem tartotta a szavát. Heti kb 2-3 napot tölt itt velem. Jön velem minden vizsgálatra, de én is párkapcsolati bizonytalanságban élek. Pedig lenne 3 ház is, ahol élhetnénk, mégsem rendeződnek a dolgok.

Plusz az imádott munkahelyemben is nagyon csalódtam, pofonütéssel ért fel.

Anyummal élek, Ő segít, viszont beleszól mindenbe...nem könnyű.

Emellett rettegek minden vérvételtől, fóbiám van tőle. És előre félek a szüléstől.

A lényeg az, hogy én ugyanúgy érzek, mint Te. Én is sokat sírok, pedig nagyon szeretem ezt a babát.

Sajnos rátesz egy lapáttal a dolgokra, hogy a baba Édesapjának veleszületett fejlődési rendellenessége van, amiről nem tudok csak kb 1 hónapja! Csütörtökön megyek a SOTE-ra genetikai kivizsgálásra, hogy a baba nem beteg-e. Összességében úgy érzem, szépen összeomlik minden körülöttem.

A megoldást egy netes pszichológus adta. Azt írta, hogy a baba átveszi az Édesanyja félelmeit. Ha az anyuka szorong, sír, depis, a baba is érzi ezt. Ki fog hatni a későbbiekben a babára :( Amikor ezt elolvastam, rögtön bejelentkeztem egy helyi pszichológushoz. Tudom, hogy mindenkinek magában kell helyretenni a dolgokat, de egy szakorvos ebben tud egíteni. Nem gyógyszerrel, hanem terápiával.

Én ezt javaslom Neked is. Hidd el, egyáltalán nem szégyen pszichológushoz járni. Én én sem magánúton megyek, hanem a helyi orvoshoz. Egy próbát Nálad is megér.

Drukkolok Neked, hogy találd meg a lelki békédet.