A baba érzi a hasamban, hogy nem szeretem? Ugye ez változni fog?

29 hetes terhes vagyok. Nem akarom elrontani már most az életét, de sok helyen olvastam, hogy a hasamban is mindent érez és ez befolyásolja az életét (olvastam, én még nem tudom, hogy hiszek-e ebben). Abban reménykedek, hogy a szülés után ez megváltozik, amikor már látom és a karomban lesz.

De egyelőre egyszerűen nem tudok neki örülni, pedig nagyon szeretnék, de nem tudom ezt erőltetni. Nem tervezetten lettem terhes, gondolkodtam az abortuszon, de végül nem tudtam megtenni. Egyrészt örülök ennek, mert tudom, hogy az is megviselt volna, de amióta terhes vagyok, egyszerűen nem tudok boldog lenni. Fiatal vagyok, az egyetem így félbe marad, minden csúszik, semennyire nem vagyok erre fölkészülve. A baba apja nincs mellettem, egyedül vagyok, szüleim mellettem vannak, mindenben segítenek, de tudom, hogy azokat, amiket a szüleim adnak meg neki, nekem kellene, emiatt is folyton rossz a hangulatom. De a nehézségek mellett (hogy mit hogy fogok megoldani, anyagilag mikor tudok önállósodni, hogy fogom bírni) legjobban az zavar, hogy a baba iránt nem érzek semmit. Nem szoktam hozzá beszélni, még a hasamat se szoktam simogatni. Azt hittem, hogy majd az UH-k változtatnak ezen, mikor látom, de csak nézem és ennyi, semmilyen érzést nem vált ki belőlem, hogy látom mozogni és hogy ver a szíve. Aztán azt vártam, hogy érezzem mozogni, mert akkor már biztos valóságos lesz és előjönnek az érzések. Most már elég ideje érzem mozogni ahhoz, hogy tudjam ez nem változtat semmin. Erre jön az, hogy az ismerőseim is ezzel piszkálnak, hogy semennyire nem tűnök boldognak és hogy ez milyen rossz és gáz tőlem. De igazuk van, nem vagyok boldog. Igazából még mindig úgy élek, mintha nem is lennék terhes (biciklizés, kádban fürdés, bármilyen étel fogyasztása), talán próbálom is tudat alatt meggyőzni magam, hogy ez csak átmeneti, de hamarosan itt lesz a baba és nem tudom akkor mi lesz. Sokszor gondolok arra, hogy elvetélek, utána persze nagyon lelki ismeret furdalásom van és tudom, ha tényleg megtörténne, az megviselne, mégis sokszor eszembe jut. Olyan rossz, hogy mindenki örül neki a környezetemben, de én sehogy se tudok.

Ugye ez változhat idővel? Higgyétek el, nem akarom hogy rossz legyen neki, de az érzéseimet nem tudom befolyásolni.