Van itt olyan kismama vagy anyuka aki érzett félelmet vagy esetleg megbánást a terhessége miatt?
Hullámzó kedélyállapot, ez is a várandósság része és ugyanúgy el fog múlni, mint a rosszullétek. Én volt hogy napokig sírtam esténként, mert féltem a szüléstől, attól, hogy nem lesz egészséges a baba, bántott hogy nem úgy törődnek velem, ahogy szeretném, sírtam a romantikus filmeken és vígjátékokon is, szóval mindenen. Szerencsére elmúlt.
Amikor már gömbölyödik a pocakod és mindenki kedvesen érdeklődik a hogylétetek felől, sokkal-sokkal jobban fogod élvezni. Meg a bevásárlást, tervezgetést. Addig is kitartást! :-)
Ezt a felborult hormonháztartás mondatja veled, meg az, hogy most sz.rul vagy a rosszullétek miatt. Hiszen írtad is, hogy az egy hete tartó rosszullét borít ki és pont azóta érzed ezt, amióta rosszul vagy. Tehát ez az érzés megléte egyebesik a rosszullétek kezdetével. Szóval ne vedd annyira komolyan a rossz érzéseidet, mert csak a hormonok tévesztenek most meg.
Aki egy évet vár a tervezett babájára, az nem hinném, hogy megbánná valójában.
Pont ugyanilyen rosszul voltam, mint te, hogy csak alvás közben nem volt hányingerem, nagyon sokat hánytam is. Veled ellentétben viszont én nem is törtem magam nagyon a teherbeesésen, épp csak nem védekeztünk. Na képzelheted, hogy amikor jött a brutális rosszullét, mennyire bántam, hogy teherbe estem. Ráadásul rettegtem, hogy ez talán sosem múlik el, és attól is, hogy emiatt majd képtelen leszek szeretni a gyerekemet. Aztán kb. a 4. hónap közepe/vége felé elmúlt a rosszullét, és azóta naggggyon jó!!! Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz terhesnek lenni, pedig már 31 hetes vagyok, és már kezdődnek a kényelmetlenségek, mégis időnként olyan euforikus hangulatban vagyok, hogy bőven kárpótol a korábbi szörnyűségekért. Kitartás, elmúlik, és akkor tök jó lesz! És egyébként meg teljesen természetes amit érzel, ne legyen miatta lelkiismeret furdalásod! :)
Mielőbbi jobbulást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!