Öröm, de belehalok? Hogy lehet ezt túlélni?
Sok éves próbálkozás után a lombikprogramnak köszönhetően kisbabákat várok.
3 embriót ültettek be, meg is tapadt mind a három, de az orvosom magzati redukciót javasol, hogy kettő babát biztonságosan ki tudjak hordani. Valószínűleg az ikerterhesség miatt így is koraszülés lesz a vége, de ha mindhárom baba marad, akkor esélyes, hogy túl korán jönnek a világra és a koraszülöttség, mint tudjuk sok-sok mindent hozhat magával (agyvérzés,vakság stb...)
Azt mondta az orvosom, hogy nem nekem kell választani, hanem ők döntenek majd a magzatok elhelyezkedésétől, méretétől függően.
Ha nem vállalom, esélyes, hogy lesz 3 ici-pici (esetleg beteg) babám.
Ha vállalom, esélyes, hogy a 35-36. hétig ki tudom hordani a 2 megmaradt kicsit, és jó eséllyel kutya bajuk sem lesz.
A józan ész tudom mit mondana és én is azt tanácsolnám másoknak, de így ebben a szituációban lenni....belepusztulok :(
34-es vagyok
Hiába linkelgetik a sok megható, könnyezős sztorit, amik végül jól sültek el, annak ellenére, h a szülők felelőtlenek voltak és kockáztatták a babáik és az anya egészségét is, de hallgass az orvosodra, ha bízol benne. Neked ez az első iylen eset, amit látsz, ő meg azért már látott egy párat. Na meg aztán, ha Kis Julis beleugrik a kútba és végül megússza két karcolással, azért ugye te még nem ugranál utána?
Én is osztom az előttem szóló gondolatait. Igen, vannak jól elsült 3-as ikres terhességek, ezeket sok helyen publikálják. És van sok-sok nem jól végződött ,amiről kevésbé szól a fáma.
Nekem csak ilyenek vannak az ismeretségi körömben.
1: Mind a 3 baba meghalt, mert túl korán és túl fejletlenül születtek.
2: 2 egészséges, 1 pedig nagyon-nagyon beteg, túlélt egy tüdő és 1 agyvérzést még korababa korában. Halmozottan hátrányos, szellemileg és testileg is, csak vegetál.
3: 1 baba maradt életben, kisebb-nagyobb problémákat leszámítva jól van, kezelik, de teljesen ép, egészséges soha nem lesz.
Kíváncsi lennék, ha így utólag megkérdeznéd ezeket a szülőket hogy a mostani tapasztalatukkal hogyan döntenének, még mindig akarnának-e egyszerre 3 babát, mit válaszolnának.
Köszönöm a véleményeteket! Ismeretlenül is sokat segítettetek! Nem a döntésben, mert az tudat alatt is tudja az ember, hogy mi a helyes... :(
Azt valahogy éreztük, tudtuk, hogy az egyik pici babánktól búcsúznunk kell majd :(
Szeptember 25.-én lesz a beavatkozás. Akkor leszek 11 hetes :( :(
Édes kisbabám :( :( ilyen nagy lesz már :(
Uh, miért ilyen későn? :(
Á, nem, én nem tenném. Pláne, ha 11 hétig szépen fejlődik. Az lenne a legjobb, ha nem fejlődne olyan szépen. :(
Legjobbakat, majd jelentkezz!
Tegnap szinte egész éjjel beszélgettünk, olvasgattunk a férjemmel.
Úgy döntöttünk, hogy nem engedjük a beavatkozást. Szépen fejlődik mind a három babuci, egyik sem kisebb a másiknál, mindhárom jó helyen tapad,nem a méhszáj közelében.
Nem vagyok hajlandó, bármilyen nagy a kockázat. Nem vagyok abban biztos, hogy a redukció közben nem fog sérülni a másik kettő. Ha 100%-os garanciát vállalna a doki.
Ha kell, fekszem végig, csak pisilni kelek majd fel.
Mindent megteszek, és hiszem, tudom, hogy rendben leszünk mind a négyen.
Picik leszek, az biztos, de majd kint megnőnek és egészségesek lesznek, ez nem is lehet másképpen!
Hála az égnek!! :D Még két hét van addig, már látszani fog bőven, hogy mennyire stabilan fejlődnek, még akkor is meggondolhatod magad, ha vmi van.
Nagyon szorítok, így meg pláne jelentkezz néha!! :)
Én is nagyon örülök a döntésednek és sokszor fogok imádkozni majd értetek,hogy minden rendben legyen!!!
Kérlek írj majd egészen a szülésig néha!
Köszi
Sok erőt,kitartást,hitet kívánok!!!
17hkm
A gyermek isten ajándéka. Nem véletlenül kaptatok most 3 babát. Eddig nem sikerült de most megkapjátok azt a csodát amire vártatok eddig. Valamiért most jött el az áldás ideje! Szeresd már most egyformán őket. ...ne tégy különbséget hisz mindegyik baba a Te testedben fejlődik. ...bízz bennük. ..meg fogják hálálni!!!
A barátnőmnek 2 lánya volt már amikor kiderült hogy újra kismama. Most már 5 lánya van....3 as ikrekkel volt állapotos :-). Semmi bajuk. 34.hétre születtek.
Bìzz magatokban!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!