Befognak fektetni a kórházba? Annyira félek hogy a kisbabámnak valami baja lesz
Elég összetett a problémám, de előre is köszönöm ha valaki tud segíteni!
19 hetesen nagyon csúnyán belázasodtam 39 fokos lázam volt. Elmentem az ügyeletre ahol megvizsgált az orvos és kaptam antibiotikumot. A nitrit körülbelül 3 keresztes volt akkor. Fájt a vesém alig bírtam menni. Ez gyógyszer kb 2 nap alatt hatott. Amint jobban lettem elmentem a háziorvoshoz aki nem mondott erre a nitritre igazából semmit, nézett vizeletet már semmi nem volt benne. Aztán a nőgyógyászhoz is elmentem terhesgondozásra ő neki is elmondtam mindent, ő is nézett vizeletet és meg is vizsgált. Minden rendben volt.
Tegnap voltam védőnőnél megint talált nitritet a vizeletemben. Azt mondta menjek a háziorvoshoz hogy írjon rá valamit. Holnap kell mennem akkor rendel de ma, 27 hetesen megint elkezdett fájni a vesém és 38 volt a lázam. Vettem be két panadolt most már jobb a helyzet. Orvos szerint jobb ha csökkentem a lázat. Szerintetek kapok antibiotikumot vagy valami mást vagy be kell majd feküdnöm a kórházba? A laborba 1 hete is néztek vizeletet akkor azt írták a leletre hogy sok benne a baktérium :(
Mi lesz a kisbabámmal? Annyira aggódom érte :(
Bocsánat hogy ilyen hosszú lett, köszönöm ha valaki segít!
27hkm
Van már gyermeked? Ha még nincs, akkor ne törődj semmivel, ha befektetnek, akkor jó, mert jobban tudnak rád figyelni!
Remélem, hogy semmi baja nem lesz a babádnak sem, és neked sem!!
Szia! Először is ne aggódj,nem lesz semmi baj a babával. Én februárban szültem,szinte az egész terhességés végig betegeskedtem. Nálam a két nagyobb gyerek hazahozta az ovitól,suliból. Voltam lázas,3x vagy 4x durván megfázva, kaptam antibiotikumot is,mert semmi nem használt. Végül született egy édes,egészséges kisfiam.
A lázad mindenképp csillapítsd,meg ha fáj valamid,mert az a babának se jó. Algopirint is lehet bevenni ha a panadol nem használ. Jobbulást neked!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!