Egypetéjű ikreknél hogy van a beágyazódás?
"Ahogy az elnevezés is mutatja, egyetlen petesejtből keletkeznek, amely a megtermékenyítést követően különböző időpontokban válhat két teljes értékű részre. Ahhoz, hogy megértsük a korai történéseket, két fogalmat tisztáznunk kell: az embrioblaszt sejtek azok, melyekből fejlődik a magzat; a trofoblaszt sejtekből pedig a méhlepény, a placenta. A megtermékenyítés utáni sejtosztódást és differenciálódást követően kb. a 4. napon kerül a megtermékenyített pete a méh üregébe, és beágyazódásához még 2-3 nap kell. A megtermékenyített petéből alakulnak ki az embrioblaszt és trofoblaszt sejtek."
"Nem mindegy, hogy az ikerterhességben hány magzatburok, méhlepény keletkezik, illetve a beágyazódás ideje sem lényegtelen.
a) A korai, néhány órán belüli változások alatt még nem különülnek el az embrioblaszt és trofoblaszt sejtek. Ilyenkor két külön magzatburok és két méhlepény fejlődik ki. Tehát az egypetéjű ikrek külön burokban fognak fejlődni, és külön méhlepény táplálja őket. Ez az esetek 40%-ában fordul elő.
b) Ha a kettéválás kicsit később következik be, amikor már elkülönültek az embrioblaszt és trofoblaszt sejtek, közös méhlepény, de külön magzatburok alakul ki.
c) Amennyiben az embrioblaszt sejtek kettéválása a beágyazódás előtti vagy utáni órákban történik, mind a méhlepény, mind a magzatburok közös lesz. Ebben az esetben már előfordul a torzképződés."
Forrás:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!