Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Mit szólnátok ehhez? Igaza...

Mit szólnátok ehhez? Igaza van apósoméknak? 35 hetes terhesen dolgoztatok még?

Figyelt kérdés
35 hetes terhes vagyok. A terhességem a terhességi diabéteszt leszámítva teljesen problémamentes. Irodai munkát végzek nagyon szuper kollégákkal. Mivel szeretem a munkám, a légkört, ezért szívesen járok be dolgozni most is. Nem esik nehezemre, ha esetleg fáraszt az ülés, felállok, járkálok, átmozgatom magam, nem állnak a hátunk mögött a főnökök. Úgy tervezem, hogy amíg bírom, dolgozok. Egyrészt itthon unatkoznék egész nap, másrészt addig sem aggódok minden apróságon, amíg lefoglalom magam, illetve a diétát is könnyebb tartani, hogy van napi rutin. Az orvos semmi akadályát nem látja, hogy dolgozzak, a diabetológus pedig kimondottan javasolja is, hogy ne hagyjam el magam, mert így könnyebb a cukrot kordában tartani. Ennek ellenére tegnap arra jöttem haza, hogy a férjem fejét telebeszélték apósomék, hogy mennyire felelőtlen vagyok, és meglátjuk majd beteg lesz a babánk, sőt akár meg is ölhetem a viselkedésemmel. Mindketten kórházban dolgoznak, elmondásuk szerint sokat láttak már, így férjem ad a szavukra. Teljesen kikelve magából követelte a férjem, hogy azonnal hagyjam abba a munkát. Olyanokat mondtak neki, hogy a sok üléstől retardált lesz a baba, mert nem kap elég tápanyagot, meg trombózisom lesz, és majd oxigénhiánnyal születik meg a baba, meg gondoljak bele, ha ott indul meg a szülés, milyen tragédia lehet belőle, mire kórházba érünk. Ma este átjönnek megbeszélni a dolgokat, vagyis elmondani, hogy egy szemétre való, utolsó senki vagyok, aki már a méhében megöli a saját gyerekét. A férjem most vacilál, nem tudja még kinek adjon igazat. Nekem nincs ehhez kedvem. Értem, hogy aggódnak apósomék, de nem egy bányában hordok szenet. Ha rosszul érezném magam, vagy úgy érezném, hogy sok a munka, úgyis eljönnék szabira, de most így jobb. Mivel "védhetném" meg magam? Egyáltalán miért kell nekem ezen idegeskedni? Mást is ijesztegettek ilyesmivel?
2013. szept. 3. 18:17
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Én nem foglalkoznék velük. Bár én már munkahelyen nem dolgozom, de itthon esküszöm többet "dolgoztam" mint a munkahelyemen... Semmi bajotok nem lesz érzed, meg a baba úgyis jelez a maga kis módján ha pihenni kell :-) Ez ártalmasabb h felhúz a rokonság a hülyeségeivel... 37hkm
2013. szept. 3. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
53%
Azzal,hogy ezzel idegesítenek,nagyobb gondot okoznak,a stressz beindíthatja a szülést is.Ne foglalkozz velük!
2013. szept. 3. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
66%

akinek hasonloan "nyugis" munkája van,azok ilyentályt azért már abba szokták hagyni a munkát,hisz a baba szinte bármelyik pillanatban jöhet.

Nem a család "hülyeségei" miatt hagynám abba,hanem hogy legyen időm ráhangolódni jobban a babavárásra,kicsit nyugisan lenni otthon,pakolászni,készülődni,kórházi cuccot 100x átnézni,stb.inkább ezek miatt nem szoktak már ilyen idősen dolgozni.

2013. szept. 3. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

ezek kb olyan szintű félelmek, mint a népi babonák, hogyha lencsét eszel 100%, hogy szeplős lesz a gyerek és hasonlók. Tehát kb nulla a valóságalapjuk, nem is értem, hogyha kh-ban dolgoznak ,tehát tanult emberek, hogyan hordhatnak össze ilyen marhaságokat. Másfelől persze meg lehet érteni, hogy féltenek titeket, de akkor sem az a módja, hogy vészmadárkodunk meg tragédiát lihegünk....

Végső soron minden várandósság, pláne a szülés óriási lutri, mindig ott lappanghat, hogy valami rosszul alakul, DE: a pozitív hozzáállás sokat segít minden helyzetben. Én a hyelyedben nem sokat adnék a szavukra, és igyekeznék a férjemet is meggyőzni arról, hogy felesleges a feszültséget generálni, pláne ilyen megalapozatlan dolgok miatt pellengérre állítani téged.

simán csinálnám tovább úgy ,ahogy nekem jól esik, bár igyekeznék, hogy a párom és köztem a lehető legnagyobb egyetértés legyen ezen a téren is.


Amúgy, ha belegondolsz, kicsit ez arról is szól ám, hogy a párod mennyire vált le a szüleiről. Ennek kapcsán pedig még most állj a sarkadra, mert később a gyerek mellett még nehezebb szituk lesznek és ha nem zárod rövidre a dolgokat, ez igencsak megkeserítheti a szűk kis családotok mindennapjait is. Nekem ez a keserű tapasztalatom, későn kaptam észbe sajna, te ne kövesd el ugyanezt a hibát...

2013. szept. 3. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
69%
Nincs igaza. Nem ettől lesz beteg egy gyerek, ilyet csak egy rosszindulatú tudatlan állít. A lehető legjobb megoldást választottad, én is szívesen dolgoztam volna mindegyikkel végig, mint itthon posvadni.
2013. szept. 3. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 Ananke ***** válasza:
52%
Engem ezzel ki tudnak akasztani.Tényleg zárd rövidre a dolgot,mert a végén nem lesz jó vége.Mond meg nekik,hogy ez a te gyereked,te érzed mi a jó nektek.Mert ha nem állsz a sarkadra akkor belefognak szólni majd a baba nevelésébe is.Szerintem a pároddal is beszélj,hogy érted,hogy jót akarnak,de bízzon benned!De neked ez nem esik jól,hogy nem áll melletted.Majd azért írd meg mi volt.Sok sikert!
2013. szept. 3. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
84%
Én még a 38. hetet végigdolgoztam, szintén irodában. Ugyanúgy piszkáltak mint téged, szerencsére a férjem megértette hogy nem akarok itthon dekkolni hónapokat partra vetett bálnaként, eleget leszek itthon utána is. Pénzügyileg nekünk nagyon is jól jött hogy dolgoztam, utolsó két hét szabi, és a TGYÁS-t csak a szülés napjától kaptam, előtte pedig teljes fizut, nem csak táppénzt. És nem volt időm azon parázni hogy mennyire fog fájni a szülés, lekötött a munkám. Nekem az a véleményem hogy aki jól érzi magát, és olyan a munkahelye, az dolgozzon, nem vagyunk rokkantak.
2013. szept. 3. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
Én a 3. válaszolóval értek egyet. Igaz, a babádnak semmi baja nem lesz attól, hogy dolgozol, de nagyon nehéz hozzászokni az otthonüléshez. Hisz pont ezért dolgozol még most is. Ha jön a baba, akkor viszont nem lesz átmenet a munka és a gyerek ellátása között. Egyik nap még dolgozol a másik nap már egy csecsmő van a kezedben. Teljesn más élethelyzet, más elvárások stb... Erre legalább egy hónap kell, hogy ráhangolódj, hogy kicsit szokd az eddigiektől eltérő rutint stb.... Én első perctől itthon vagyok, és nagyon nehéz volt hozzászoknom. Előtte 12-13 órát dolgoztam vezető beosztásban, nagy felelősséggel. Minden döntésemnek súlya volt, ezáltal stresszes volt a hétköznapom és minden más napom is.)) Eszembe sem jutott maradni a munkahelyen. AMikor a nyakamba szakadt az itthonlét borzasztóan szenvedtem, unatkoztam stb... Hiányzott a szellemi kihívás, hiányzott, hogy nem kellett gondolkodnom. Aztán szép lassan megszoktam, ráhangolódtam. Most már jól érzem magamat itthon. De, ha egy normális munkahelyem lett volna, akkor sem dolgoztam volna a 32. hétnél tovább. Ismerek olyat, aki az anyagiak miatt az utolsó percig dolgozott és a baba érkezésekor meg kellett küzdenie még a depresszióval is, pont azért mert előző héten még teljesen más foglalkoztatta, és kapott egy új feladatot, amire nem volt kellőképpen ráhangolódva.
2013. szept. 3. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
8-asként még annyit tennék hozzá a dologhoz, hogy ezt neked kellene eldönteni és nem az anyós-após pajtásnak... Nekik nem engednék beleszólást a dolgaimba. Így már nehézkes lenne felvállalni azt is, ha otthon maradnál, mert nehogymár azt higyjék, hogy ők diktálnak....
2013. szept. 3. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
25%

Erre annyit írnék, hogy régen nagyanyáink addig kapálták a kukoricát, amíg meg nem indult a szülés...még sem szültek beteg gyerekeket...

Na ez egy durva hasonlat volt, de sajnos így volt...nem mindenki ülhetett irodába, mégis szaporodott a világ...

sztem ha már most így viselkednek veled, akkor ha meg lesz a kicsi, nagyon csúnya világ lesz nálatok, mert agyerekhez nem sok közöd lesz...Ők fogják irányítani a dolgaitokat, ha más nem, akkor a párodon keresztül!!!

Sajnálom hogy a párod nem állt ki melletted azonnal....

2013. szept. 3. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!