Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Létezik, hogy ilyen sokáig...

Létezik, hogy ilyen sokáig bent tartják a halott babát?

Figyelt kérdés
Egy ismerősöm 34 hetes ikerterhes,egyik babája meghalt.:-( Mivel a másik baba is pici még,most 3 hétig bent tarták még a babákat a pocakban,hogy fejlődjön még az élő baba.Nem lesz ebből baj?Mármint nem kapnak hullamérgezést az elhalt babától?Én még ilyet nem hallottam.Kórházban vannak,figyelik őket,de 3 hét nagyon sok nem?
2013. aug. 2. 18:24
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

10-es vagyok,megtaláltam a történetet.


Az én hármas ikreim története


Évek óta próbálkoztunk eredménytelenül a terhességgel. Lassan fel is adtuk a reményt, de én úgy gondoltam, hogy a mesterséges megtermékenyítést még bevállalom, és ha az sem sikerül, akkor befejezzük próbálkozást.

Szerencsénk volt elsőre sikerült. Terhes lettem, Ez 2009.júliusában történet.

Kíváncsisággal teltek a hetek. A nyolcadik hétre voltam berendelve az első ultrahangos vizsgálatra. Idegesen mentem, hogy minden rendben van-e a kicsikkel és hányan vannak. Az első vizsgálat szerint 3 magzat volt,de csak kettőnek volt szívhangja. Egy sajnos már nem volt életben. Az 5.héttől szomorúság és öröm váltakozott bennem, de tudtam, hogy van még két egészséges magzatom, akik élnek. Lassan mentek a hetek, Közben kiderült, hogy egy kisfiú-kislány érkezik. Csinálgattuk a gyerekszobát, meg vásárolgattuk a ruhácskákat Anastazianak és Juliennek is. Annyira biztos voltam benne, hogy nem történhet semmi az én kicsinyeimmel, hiszen vigyázok rájuk nagyon. December 7. volt. Munka után, megint vizsgálatra kellett mennem, Jól érzetem magam. Boldog voltam, hogy megint láthatom őket, ahogy ficánkolnak a hasamban. Ekkor már 26 hét telt el. Az ultrahangon derült ki, hogy a kisfiam meghalt, röviddel a vizsgálat elött. Vér volt a magzatvízben, de a doktornő nem tudta megmondani mi történhetett. Attól a pillanattól, hogy megtudtam mi történt, már nem tudtam örülni az érkező gyereknek. Most már tudom, hogy ez nagy hiba volt, mert a lányom nem tehet semmiről, Ő is ugyanúgy szenvedett, mint én, vagy talán még jobban. Ő még 11hétig volt a halott testvére mellett mielőtt megszületett, mert az abortusz szoba sem jöhetett ebben az esetben, az elő gyerek miatt. Természetesen császármetszéssel érkeztek. A kicsi lányom először és utána a fiam. A második napon nem bírtam tovább, le kellett mennem a szülészetre a fiamat megnézni és elköszönni tőle. Kegyetlen egy érzés amit átélten, Az egyik gyerek a kezemben, a másik élettelen kicsi teste egy kis kosárkába az asztalon előttem. Azon a napon hamvasztották, amikor a lányomat hoztam ki a kórházból. Most mindkét gyerek itthon van velünk. A svájci törvények lehetővé teszik, hogy haza lehet vinni az urnákat. Ő velem lesz eltemetve valamikor. Van egy csodálatos lányom. Lassan 3 lesz,de nem tudok neki úgy örülni, ahogy kellene. Tudom ez nagy baj, emiatt küzdök a lelkiismeretemmel. Elég sokat, de nem tehetek róla. Hogy valaha is feldolgozom-e a történteket, nem tudom, Talán elfelejteni nem fogom őket, nem is tudnám. Hiszen ők is részek belőlem.


Szeirintem nem!11 hétig bent hagyták volna a halott babát?S

2013. aug. 2. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
Létezik. Ilyen kismamával feküdtem egy kórteremben, nekem is nehéz volt, mert állandóan ott volt a halott baba tudata.
2013. aug. 2. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:

Hát köszönöm a válaszokat!Bízunk benne hogy tudják mit csinálnak,de ez nagyon furcsa,és ilyesztő.:-(

Nagyon remélem hogy minden rendben lesz.

2013. aug. 3. 09:49
 14/16 F.B.I. ***** válasza:
szia! gondolom 2 petéjű ikrek lehettek, ugyanis akkor az elhalt magzat külön magzatburokban van, bármi történik a kicsi testével, annak nincs hatása sem a babára sem a mamára. valahogy a természet mindenre figyel.
2013. aug. 3. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:
Igen kétpetéjűek,erre én is gondoltom,hogy külön burok meg minden,de a méhlepényen keresztül nem juthat az anyuka szervezetébe semmi,hiszen ha az ő szervezetébe bekerül valami,akkor rajta keresztül eljuthat a másik babához is.Meg utána hogy derül ki mi volt a baj a halott magzattal,ha eddig bent tartják és bizonyos folyamatok végbemennek rajta,mert még azt sem tudjuk mitől halt meg.:-(
2013. aug. 3. 12:46
 16/16 anonim ***** válasza:

Ismerosom 19hetes volt mikor meghalt az egyik baba. Vozsgalatok sora korhaz....

39heten szult.addig bennvolt a halott testver is. Persze mar brm baba kinezete volt mikor kivettek...

De van ilyen.. bizony van sajnos

2013. aug. 5. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!