Miért akadnak kis sokan 1 (! ) babánál, ha nem olyan nemű, amilyet szeretnének?

Csatlakoznék az előttem szólóhoz.

Sokan tök természetesnek veszik, hogy gondolnak egyet és jön a baba. Engem is idegesít az ilyen. Aki tudja, hogy milyen éveket várni az örül neki bármikor jön és bármilyen nemű. Úgyis az a baba jön amelyik jönni akar, és ez nem a szülő érdeme.

Tökéletesen igazat adok mindkét hozzászólónak.

Azzal egészíteném ki, hogy az még a szerencsésebb szituáció, amikor az ember várandósan rájön, hogy nem a neme a legfontosabb.

Sajnos vannak olyanok körülöttem, akik nagyon sokat vártak a babára, akár éveket, tele megpróbáltatásokkal, korábbi vetélésekkel és egyéb szörnyű folyamatokkal, most a kismamának mégis az a legfontosabb, hogy fia, vagy lánya lesz-e, sőt, ezen még sírni is képes, vagy hisztizni. Ez nem gáz, ez visszataszító.

Nekem barátnőm van most olyan helyzetben, hogy már nem tudom, hogy segíthetnék neki. Fiút várt, lánya lett és kifordult magából teljesen. Bár semmi közöm hozzá, mégis úgy látom, hogy nem csak magát, de ezzel a környezetét (pl. a párját) is megfosztja a boldog babavárás örömeitől, mert csak azt látja szegény apuka, hogy a felesége nem boldog és nem tud örülni a saját gyerekének.

Ezek olyan fontos érzelmi hiányosságok szerintem, amivel nem csak magának, de a gyerekének is megalapozza a problémákat.

Nekem tényleg tökéletesen mindegy a baba neme. Ha majd terhes leszek, állandóan azért fogok izgulni, hogy minden rendben legyen vele. Megtaláltuk a nekünk leginkább tetsző fiú- és lányneveket és alig várom, hogy a kezemben tarthassam és nevén szólíthassam majd a mi egészséges babánkat.

Szerintem meg semmi szégyellnivaló nincs abban ha az embernek vannak előzetes várakozásai netán megérzései vagy vágyai ( a gyerekvállalás előtt közben is nem csak az élet minden más területén).

És az sem szégyellnivaló ha érez az ember egy pici csalódottságot ha beeélte magát vmilyen nemű gyerekbe és mégsem az. De természetesen ez csak igen rövid ideig tart, és normális helyzetben tiszta szívéből örül anak aki végül születik neki, sőt később elképzelni se tudja miért is akart annyira lányt mikor a fiú ennyire fantasztikus vagy fordítva :))

Nagyon szomorú ha valakinek semmilyen nemű se születhet meg ha éveket küzd érte fájdalmak tortúrák által. Mégis legtöbb nőnek/férfinak főleg első gyereknél akkor is van vmi elképzelése a nemet illetően.

Illetve nekem kicsit olyan ez a hasonlat hogy mondjuk vki testesebb alkat nagydarab stb. és nem csak azért mert sokat eszik vagy nem mozog (ami ugye rajta múlik) hanem alkatilag olyan- de azért vágyakozva gondol egy vékonyabb alkatra ilyenkor is mondhatjuk hogy hát örüljön hogy van neki 2 keze meg 2 lába tud járni menni dolgozni stb. holott aki mozgássérült az meg nem képes erre. Borzalmas dolog tényleg de lássuk be kevesen gondolkoznak így ennyire 100% pozitivan.

Az én szüleimnél is sok év sikertelen próbálkozás meg korai illetve nem is annyira korai vetélés után még csalódás volt, hogy én lány lettem... Bár ha belegondolok az anyám és a nagyanyám kapcsolatába, akkor vhol érthető. De engem is eléggé elrontottak, mert nem lánynak neveltek egyrészt, a "női" dolgokat meg olyan furán adták elő, kicsit olyan érzésem volt sokszor, hogy bár anyám jót akart, egy kicsit az is ott volt, hogy neki szar volt, nekem se legyen azért annyira túl jó. Gonoszul hangzik, de így van :S. Ráadásul ezekkel az utóhatásokkal a saját gyerekeimmel kapcsolatban is mindennap megharcolok.

Én csak ezek miatt féltem, amikor kiderült, hogy először kislányom lesz. Hála az égnek, ő nagyon határozott egyéniség, és én is sokat tudok tőle tanulni, így talán ő már lehet "normális kislány".

na ez így túlzás...nekem van 2 fiam akiket imádok,de 3 gyereket szeretnék és igen én önző dög szeretném ha lány lenne

Szerintem teljesen normális mi is lenne ezzel a gond?