7 hetes + 4 napos terhes vagyok, de már egy hónapja nem nagyon merünk szeretkezni a párommal, viszont most már nehezen bírjuk. Merjünk szeretkezni?
Tegnap olvastam erről. Nyugodtan lehet együtt lenni. A cikkben az is volt, hogy ha szeretkezés után bármit (haskeményedés, baba intenzívebb mozgása) érzel az csak azért van, mert a Pocaklakó így reagál az anyuka hevesebb szívdobogására.
Én az első gyerekemmel 9 hónapig nem kívántam, de ezen most nagyon szeretnék változtatni (meg sok más dolgon is :) )
Szia! Én az elsővel is és másodikkal is a várandosság alatt kívánós voltam a páromra.
Sőt nagyon szexinek talált kismamának. Ezért igazából csak akkor tartóztattuk magunkat, ha valamiért fáradtak voltunk vagy a hangulatunk nem volt olyan. Picit az első időkben izgultunk, de aztán éreztem,hogy ami nekem jó azt a pici is tolerálja. Így nem volt gond. Azt utolsó trimeszterben meg még a szülés előtt való napok valamelyikén is épp együtt voltunk.
Nekem hála ég olyan a kpacsolatom, ha más nem enélkül nem alszunk el,hogy át ne ölelnénk egymást egy kicsit.
Az irigylest annak a pocakosnak irtam, aki hetente 5x szeretkezik a parjaval.
Es koszonom szepen a valaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!