Az amniocentézis eredményében miket írnak le?
Figyelt kérdés
Leírják, hogy hány sejtet tenyésztettek ki? Egyértelműen, érthetően van megfogalmazva egy laikus számára is? Remélem már holnap meg lesz az eredményünk, már előre tiszta ideg vagyok, biztos aludni sem tudok majd éjjel. Akinek volt genetikai magzatvíz vizsgálata írna pár sort, hogy mit tartalmaz az eredmény?2009. okt. 13. 15:10
1/6 anonim válasza:
debreceni genetikai vizsgált eredménye, tavaly novemberről: "A magzatvízsejtek tenyésztésében vizsgált metafázisokban, számbeli, illetve durva szerkezeti rendellenesség nem igazolódott. A vizsgált metafázisok alapján a karyotipus: 46 XX." Egyébként nem úgy történt az "eredméyhirdetés" hogy a kezedbe nyomták a papírt, és viszontlátásra. Velem a doki majdnem negyedóráig beszélgetett, és többször is megkérdezte, hogy érdekel-e még valami, van-e kérdésem. Én magamtól csak az XX-t értettem. A kicsi lányom egészségesen szuszog egyébként a másik szobában :)
2/6 A kérdező kommentje:
Köszi a választ és gratulálok a kislányotokhoz. Akkor gyakorlatilag szaknyelven, laikus számára majdhogynem érthetetlen módon van megfogalmazva. Már napok óta kész vagyok, holnap hívom őket, de legjobb lenne, ha nem nekem kellene.
2009. okt. 13. 15:33
3/6 A kérdező kommentje:
Mondjuk mit is tud igazán kérdezni az ember, csak azt, hogy egészséges lesz-e a gyereke az eredmény alapján vagy sem. Vagy szerinted érdemes még valamire rákérdezni?
2009. okt. 13. 15:35
4/6 anonim válasza:
leirják,hogy fiu e vagy lány,a kromoszoma alapján.meghogy jok a paraméterei,azaz méretei,és a sejtek.nálunk,igy történik szlovákiában.persze ez egy papiron szerepel,amiért személyesen kellet menni.
5/6 A kérdező kommentje:
Nálatok Szlovákiában megvan az eredmény pár nap alatt nem? Ott már az új módszert alkalmazzák?
2009. okt. 13. 19:20
6/6 anonim válasza:
Én szintén Debrecenbem voltam, de egész más " élmény" ért, mint az első válaszolót. A doki ránk sem nézett, mikor közölte, hogy "önök a vizsgálat eredményéért jöttek, ami jó, akarják e tudni a gyerek nemét?" Én hirtelen felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, mire ő közölte, hogy ez nem jelenti azt, hogy egészséges a baba, csak a kromoszómarendellenességet tudják kizárni. Ezután aláíratott velem mindent, kezünkbe nyomta a papírokat, és viszlát. KB. 3 percig voltunk bennt.
De a lényeg, hogy az eredmény jó lett, nem stresszeltem magam tovább, hanem nyugodtan vártam a babánkat, már lassan 4 hónapos a kislányunk és makk egészséges!
Minden jót Nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!