Kismamák, anyukák! Ti hogyan viseltétek, mikor idegenek rákérdeztek, hogy a pocaklakótok/babátok tervezett, avagy "becsúszott" gyerkőc?
Az az igazság, hogy engem eléggé zavar a dolog, mikor olyan emberek, akiket alig ismerek (találkoztunk teszem azt 2-3 alkalommal, csak köszönünk egymásnak), most a pocakomat látva helyből a "Kisfiú? Kislány?" kérdés után rákérdeznek, hogy "Terveztétek vagy csak úgy becsúszott?".
Valahogy nekem ez annyira indiszkrét kérdés. Nem tök mindegy vadidegeneknek hogy védekeztünk-e, vagy sem? Én ilyet sosem kérdeztem egy kismamától sem. Akitől meg kérdezhettem volna, mert barátnő, vagy bizalmas rokon, attól meg nem kellett, mert úgyis tudtuk, hogy éppen ki volt, aki szeretett volna gyerkőcöt, ki volt, akinek kis meglepetés lett.
Esetleg van valami tippetek, hogy lehet leszerelni az ilyen kérdést? Egyszer merészeltem azt válaszolni a "77. szomszédnak", hogy "Ne haragudjon, ez elég indiszkrét. A lényeg, hogy itt van, ez számít." Utána két hétig nem köszönt az illető.
Egyébként terveztük, de rájöttem, hogyha meg elmondom, hogy akart baba, nem elég,sokan faggatóznak, hogy hanyadik hónapban sikerült, stb... És ezek meg pláne olyan kérdések, amikhez idegeneknek semmi köze. Szerintem. Jól látom?
Nagyon szépen köszönöm a válaszaitokat! És mindenkinek is ezúton szép napot, jó babázást!
30 hkm
Több humort kell az életbe belevinni:-)) Nem szabad hagyni,hogy h...lye kérdésekkel elrontsák a babavárásotok örömét.Szépen válaszolni kell az intim kérdésekre is.
"becsúszott baba?" dehogy ,apa csúszott be..miért nálatok hogy készült? Persze mindehhez angyali mosolyt kell varázsolni:-)) Nagyon szép várandósságot:-))
Altalában megkérdezték, hogy csak becsúszott?
Tobbi kérdés:
- Elaludt rajtad a férjed?
- Már megint terhes vagy? 2. babámat várom, két és fél éves a lányom, mintha a 10. gyereket szulném
- hogyan csináltátok -erre a válaszom, hogy most mutassam meg,hogy kell gyereket csinálni?
Hulye kérdésre hulye válasz.
26N
Nem értem mi az,hogy CSAK becsúszott?Miért ez a CSAK.Akkor a gyerek nem lesz egyenrangú egy tervezettel szemben?
Tőlem nem kérdezték szerencsére.Biztos fültövön vágnám :-D ha merné.
Az én kedvencem a fiú vagy lány téma.Miért nem azt kérdezik meg elsőkörben,hogy egészséges e.Mit befolyásol a neme?Főleg,ha nincs minden rendben.
Ezek ilyen hülye kérdések,amikrőöl azt hihetik,hogy kötelező megkérdezni.
Életembe nem gondoltam volna, hogy egy kismamától megkérdezem, hogy fiú vagy lány gyereke lesz, az baj lenne.
Tényleg baromira túlreagáljátok a dolgokat.
Akkor ilyen alapon a babához sem illik gratulálni amikor bejelentik a kisbabát, mert lehet nem is a babához hanem a jó este miatt gratulálnak. Ekkora ügyet csinálni a semmiből nevetséges.
Én egyszerűen és őszintén annyit szoktam válaszolni, hogy "is-is". :) Mert kb ez az igazság, hogy nem volt konkrétan betervezve, de nem is tettünk meg mindent a védekezésért. Tulajdonképp szándékosan hagytuk becsúszni.
Erre aztán már nehéz tovább kérdezősködni. Nem is szoktak. :D
Nekem pl azzal semmi gondom nincs, hogyha megkérdezik, hogy fiú vagy lány. Sőt, mindig tök boldogan mesélem, hogy kislány. Csak utána belém köt az emberek 90%-a, hogy de hát azt még elronthatják, és nem biztos. Utána kezdjem el magyarázni, hogy akkor 5 különböző szonográfus, és nőgyógyász rontotta el. Amúgy meg az sem baj nekünk, ha mégsem az. De kuncogva még megjegyzik általában, hogy majd szülésnél kiderül.. Na, ekkora nem értem, hogy végül is miért kérdezte, mert hogy nem azért, mert érdekelte a válasz, az tuti :)
A másik téma, hogy mennyire volt tervezett. Tőlem ugyan senki nem kérdezte meg, de tényleg egy picit tapintatlan kérdés.
Hidd el 16-os, hogy én pl tök szívesen beszélgetek, válaszolgatok babatémában, de rohadt bántóak és fárasztóak tudnak lenni az emberek. Sokszor csak azért kérdeznek, hogy az orrod alá dörgölhessék a saját vagy ismerősük tapasztalatát (ami leginkább negatív).
3 példa a hétvégémből:
1. kedves boltos néni 1: kérdezte, hogy fiú vagy lány. Mondom, lány. Látszik...az arcomból látja, meg a hasforma ugye (csúcsos fiú, kerek lány). Hozzáteszem, hogy hatalmas pulcsi volt rajtam, nem látszott a formája...ami inkább csúcsos :)
2. kedves boltos néni 2: fiú vagy lány: Válasz: lány. Ő: áh, majd azt még meglátjátok..
3. kedves gondnok csajszi (2 kislánya van): Először is, amikor mondtuk, hogy lány lesz, annyit tett hozzá szánakozva, hogy "nem baj". Megkérdezte mikor szülök, mondom szeptember 20. Juuj, akkor elég kicsi a hasad...egy parásabb kismamát ezzel pont az ügyeletig bírná kergetni.
És igen, a "kedves" szót igazából értem. Mindhárman alapvetően normális, kedves emberek. De egy terhes nő látványa sokakból kihozza az állatot :D
Köszönöm a sok választ, sztorit és vigaszt! :) Úgy tűnik akkor mind többé-kevésbé hasonló cipőben járunk. :)
Igazából engem nem zavar, ha megkérdezik a nemét, szívesen válaszolok, nem titok, bár vannak, akik szeretnék ebben a 40 hétben ezt bizalmasan kezelni, és ezt meg is értem. Az már tényleg kissé zavaró, mikor nekiállnak mesélni, hogy "no, az nem olyan biztos, mert a szomszédasszony férjének az unokatestvérének a második lányánál is lányt mondtak, de...". Ha olyan az illető, hogy esetleg korosztályombeli (huszonpár, harmincpár éves), akkor közlöm vele, hogyha fiú, elsősorban akkor majd nem köldökzsinórt nyisszantjuk, szóval lány még bármikor lehet. (Idősebb korosztálynál ezt nem merném ellőni.) Még az sem baj, ha kérdezik, mikor jön, mi lesz a neve, szóval vannak alap illemkérdések, amiért az ember hálás, mert érdeklődnek a baba felől és ez önmagában kedves gesztus.
A baj tényleg az, hogy vannak, akik átlépnek egy határt, és tényleg minden részletre kíváncsiak. Eleinte olyan nyíltan válaszoltam én is, hogy persze, terveztük, de utána jött, hogy mikor sikerült, természetesen fogant-e, vagy és ha igen, örülünk-e neki, hogyan fogok szülni (Honnét tudjam? Ahogy az orvos az megítéli.), és hamar kilyukadunk a véres-vérmes szülési sztoriknál, a pokoli fájdalmaknál, a komplikációknál, amit persze, hogy abban a kórházban dolgozó orvos követett el, ahol te éppen szülni készülsz... És ott vagy, hogy reménykedsz, hogy tán a kedves illető rákérdez-e esetleg arra, hogy milyen színű lesz a gyerekszoba fala, mert perpillanat inkább beszélgetnél színsémákról és bordűrökről, mint arról, hogy "77. ismerős" milyen pokoli kínokat élt át szülés közben.
A többgyermekes kismamáknál gondolom, külön élvezet lehet akkor, hogy "mikor jön a kistesó?", aztán mikor jön, akkor "már megint terhes vagy?". Semmi se jó. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!