A szülés után a méhlepény hogy jön ki?

Az első babánál magától csusszant ki, meglepődtem, nem fájt csak már nem számítottam ilyesmire, megkérdeztem , akkor esett le, hogy naná, a lepény.

A másodiknál pedig megkértek rá, hogy egy utolsót nyomjak, hogy kijöjjön. Nem tudom, hogy húzták e a zsinórnál fogva vagy valami, a hasamat tuti nem nyomták.

Kedves kismamik! Tuti le fogtok pontozni, de egy pár dolgot muszáj vagyok leírni.

1. A gyerkőcöt én sem szeretem nyomni, de hallottatok már olyanról, hogy áthaladási bradycardia? ez egy normális reflex, de nagy bajt csinálhat, ha a kismama nem jó helyre, vagy nem megfelelő erővel nyom! Pont múlthéten szült egy asszony és 50-60-as szívhangja volta babónak. Az 5. sikertelen kísérlet után megkértem egy nagyobb darab férfi kollégát, hogy segítsen, mert ha nem nyomjuk meg az anyuka hasát baja lesz a bébinek! Nyilván vannak kivételek (láttam már én is kollégát, aki nyomkodja a pocakot ha kell, ha nem), de a legtöbben okkal nyomnak a kismama helyett.

2. Tudjátok mikor kell azon gondolkodni, hogy a lepény nem fog leválni? Vérzés esetén, annak mennyiségétől függően max. fél óráig, ekkor az anyukát el kell altatni és a lepényt kézzel kell leválasztani, amúgy ha nem vérzik (ez a ritka) valóban lehet várni egy órát, de akkor az elhúzódó leválás minden tünetével számolni kell. Namost azzal, hogy a szülésznő húzza a lepényt 2 féle dolgot csinálhat:

- vagy aktívan vezeti a lepényi szakot, ekkor folyamatos húzás alatt kell tartani protokoll szerint

- vagy megnézi levált-e a lepény, ekkor meghúzza és nézi a zsinór visszahúzódik-e a hüvelybe, ha igen akkor még vár.

Máskülönben a lepényt annak megszületése után tartani kell, irányítani, mikor kibukik bele kell fordítani a burokba, majd megszületés után erős fény alatt megtörölni, orvossal megnézetni az anyai oldalt (ún.: kotilédók állapota), majd a magzati oldalt (van-e esetleg tovafutó artéria).

No ebből mind annyit akartam kihozni, hogy nem biztos rossz, ha húzzák a lepényt, ha megszületett nagyon meg kell nézni, hogy egyben van-e, valamint, ha a kismama hasát a kitolás alatt nyomják, nem biztos, hogy rosszul teszik.

Én szülés rezidens vagyok egy kisebb kórházban, nálunk ez a protokoll, Pesten, vagy a nagyobb megyei kórházakban, lehet futószalag szerűbb a dolog, de ez a hivatalos.

Emellett 14 hetes kismama is vagyok és kedves kérdező hidd el a lepénytől nem kell tartani :). Én szakmai szemmel nézve attól tartok a legkevésbé. 99%-ban ki szokott csusszanni és semmi komplikáció nincs vele.

Kedves szakember! Ez a baj a magyar egészségüggyel: gyakorlatilag betegségügy és az eü szakemberképzésünk is múlt századi, elavult. Bizonyított TÉNY, hogy a szülések nagy döntő többsége mindenféle beavatkozás nélkül, magától és szépen lezajlik, ha nem nyúlnak bele magába a folyamatba. Sajnos ma magyarországon szinte minden kórházi szülésnél van beavatkozás, és az is tény, hogy egyik beavatkozás generálja a másikat.

Amit a nyomással kapcsolatban írtál: színtiszta baromság. Egyetlen dolgot kell tenni (normál szülés esetén): hagyni a kismamát szabadon megválasztani a testhelyzetét és hagyni, hogy dolgozzon a teste. NINCS olyan, hogy rosszul nyom, rossz helyre nyom, csupán hagyni kéne a kismamát és a kisbabáját összehangolódni. Soha nem fogja egyetlen orvos vagy szülésznő sem jobban tudni, hogy mikor, hogyan kellene nyomnia a kismamának. Ezt egyedül a kismama érzi, tudja, csak nem kéne elvenni tőle a lehetőséget, hogy valóban tudja. Sajnos itt nálunk ez még nagyon-nagyon ritkán van meg. Tanulnunk kellene a fejlettebb országoktól és néha el kéne olvasni az egészségügyi világszervezet idevonatkozó ajánlásait. Nem lenne töredéke ennyi szülés körüli komplikáció sem.

Persze, csak nem értem, hogyha így kellene gondolkodni, akkor mért jönnek egyáltalán kórházba szülni?

Ennyi erővel otthon is lehetne, mindenkinek (ehhez joga is van akárkinek).

Gondolom gyakran álltál 16 éves halálra rémült kismama mellett, akinek fogalma nem volt, hogy mit vállal és semmit nem volt hajlandó úgy csinálni, ahogy kellett volna, sőt közölte, hogy lesz@rja mi lesz a babával, csak szedjem ki valahogy!

Elegem van az olyan gondolkodású az "orvos mindenképp rosszat akar" emberekből, mint Te!!!

A gyerek szívhangját én látom, én megyek börtönbe, ha baja lesz, mert a kismama nem beszámítható a szülés körüli időszakban (ez hivatalos jogszabály jelenleg Magyarországon). 6 évet tanultam (ebből 3 félév volt szülészet), csak az emberről jelenleg további 5 évet szentelek annak, hogy fejlesszem a tudásom és többek között a születésről tanuljak! Ha megszületik a gyerkőcöm nem tudom mennyit lehetek vele, de amilyen ez a szakma, nem hinném hogy sokat!

De én mindezt önként és boldogan vállaltam, csak hogy olyan kedves asszonyokkal foglalkozhassam, mint pl Te, aki egy teljesen tudományos reflexre azt írja színtiszta baromság!!

Nem fogom mondani, hogy bizonygatni, magyarázgatni, mit lehet elérni a koponya összenyomatásával, mindenki azt gondol, amit akar.

Az én születésemkor nem figyeltek anyumra és már az üregben voltam rég, mikor észrevettek. Anyám (első szülés révén), halálra rémülten sikítozott, mert fogalma nem volt mit tegyen, alig volt szívhangom (a színtiszta baromság reflex miatt). Miután megszülettem, engem intenzíven kezeltek inkubátorban, anyám meg imádkozott, nehogy bajom legyen.

Nem volt megkért orvosa, nem kapott Oxy-t spontán vajúdott, több, mint 24 órán át. Csak úgy látszik "nem tudott rámhangolódni".

Azért mennek kórházba szülni, mert elhitették velük, hogy a szülésnek ez a módja, másként ki tudja, mekkora tragédiák történnek. De ez más történet, ebbe ne menjünk bele.

Az édesanyád pedig leginkább azért nem tudott rád hangolódni születésedkor, mert az az elfogadó, segítő és támogató közeg, amelyre egy szülésnél iszonyatosan nagy szükség van, neki sem adatott meg. Rideg kórházi falak, magány, a férje, vagy egy nőrokona nem fogta a kezét, nem kapott jó szót, bíztatást, feküdt fájdalmak között, magára hagyottan....

A szülés egy hormonok által irányított folyamat, s mint ilyen, csak a hormonok jelenlétében tud rendben zajlani. Igen ám, de sajnos a hormontermelés legalábbis sérül, ha nem leáll olyan közegben, ahol nem érzi magát biztonságban a szülő nő. A kiszolgáltatottság, az irányított testhelyzet, a külső vezényszavak sok mindenre jók, csak arra nem, hogy elősegítsék a hormonok munkáját.

Elhiszem, hogy te a tudásod legjavát adod és szívből csinálod, amit csinálsz, nem veled van a baj, hanem azzal, amit tanítottak neked. Javaslom, ha teheted, nézz szét kicsit a világban, tapasztalj, tanulj a hivatásoddal kapcsolatos dolgokat másutt, ahol már jobban csinálják, aztán gyere vissza és a lelkesedésedet, elhivatottságodat add hozzá a frissen megszerzett tudásodhoz - és nők százai fognak hálát zengeni, hogy találkozhattak veled.

Ne haragudj, nekem eszembe se jutott, hogy te ne lennél elhivatott és a munkáját szerető, tisztelő ember, aki a legjobbat szeretné nyújtani. Egészen biztosan ilyen vagy. Ami hiányosságod, az nem rajtad múlik, hanem az elavult rendszeren, amit megtanítottak veled. Ezért mondom, nyiss egy kicsit másfelé és hidd el, egyet fogsz érteni velem. Kívánom hogy így legyen, nagyon nagy szüksége van ennek az országnak olyan egészségügyi szakemberekre (szülésznőkre, szülészorvosokra is!) amilyenné válhatsz, ha kicsit nyílik neked a világ.

Nem bántani akartalak, szívből kívánok neked minden jót!

Nyilván van abban igazság, amit írtál. De ehhez minden téren (mind az egészségügynek, mind a kismamáknak) hatalmas gazdasági és pszichés változáson kéne átesni. Hidd el nem egy anyuka nincs felkészülve lelkileg arra a folyamatra, amit vajúdásnak és szülésnek nevezünk. Nyilván megnyugtató környezetben könnyebb, de ha valaki nem áll a gyermekáldásra készen abból szülés alatt lehet, mert nem figyel a babucira, megijed, magát akarja túltenni rajta.

A magyar eü-vel az a baj, és kimondom bár ezért sokan majd megköveznek, hogy túl sokat törődik a terhesgondozással, így nyilván a kismama is jobban fél a terhesség alatt (révén, ha ennyi vizsgálat kell, biztos sokféle baj lehet). Az érem másik oldalát nézve, azonban én pl.: jobban örülök, ha többször nézik, vizsgálják a babát, de itthon inkább ilyen a beállítódás. Angliában,ahol egy bába barátnőm dolgozott egy UH van a terhesség alatt, nem csinálnak ekkora cirkuszt abból, ha a gyerkőc Down-osan születik. Itthon egy sor vizsgálat áll rendelkezésre, hogy hogyan lehet kiszűrni (ezeken természetesen és is részt vettem), mert nyilván senki nem szeretne beteg gyermeket.

Régen a nők otthon szültek bábákkal, de akkor teljesen más volt a hozzáállás, természetes volt, hogy egy nő szül, nem csinált belőle "nagy ügyet", nem volt UH, ilyen masszív terhesgondozás, táppénz stb. De a hozzáállás is más volt, tisztában voltak vele, hogy fájni fog, nem fogja más megszülni helyettük, minderre nem a vajúdás alatt döbbentek rá (mikor nagyapám megszületett dédim annyit mondott a bábának miután megnézte papát, hogy tegye csak az ágy végébe, mert pihenni szeretne kicsit:)).

Nehéz igazságot tenni bármelyik oldalon. Én neveltetésemnél és szakmámnál fogva inkább a vizsgálódó, kórházban szülő típus vagyok. Így neveltek kezdettől fogva, elképzelhetetlennek tartom, hogy CTG és minden nélkül szüljek otthon.

Lehet, hogy ez a jövő, de akkor, ahogy mondtam, nagyon sokat kellene változni minden téren!

Neked is minden jót és remélem egyszer a két álláspont valahogy közös nevezőre jut.

Igen, sok igazságod van. Anglia jó példa, hogy ott mennyivel lazább a terhesgondozás, de ettől függetlenül, ha megnézed a statisztikájukat, semmivel sem rosszabbak, mint mi. Vagyis felmerül a kérdés, hogy valóban szükséges-e az a sok procedúra, amit itt - és nagyon sokszor anyagi érdekeltség miatt - csinálnak az anyákkal és babákkal.

Azt is tudom, hiszen millió ismerősöm van ilyen, hogy vannak, akiknek bizony az nyújt biztonságérzetet, hogy kismillió vizsgálatra járnak. Ezért szuper, hogy léteznek ezek a vizsgálatok. De sokkal jobb lenne, ha mindez szabadon választható opció lenne, ahogy az otthonszülés vagy az ambuláns szülés is.

Emberek vagyunk, ahányan, annyifélék, tehát az igényeink is elég sokszínűek. Te a kórházat, a vizsgálatokat részesíted előnyben, nincs ezzel semmi baj, amíg nem akarja azt megmagyarázni az orvostársadalom, hogy csak ez a jó út, mert másként hűdemekkora problémák lesznek. Én szerencsére olyan orvoshoz jártam terhesgondozásra, aki abszolút a természetesség híve, nála nincs belső vizsgálat, nincs csak minimális uh, nagyon alacsony a császáros statisztikája, faros babák is születnek nála és először szülőnél sem végez feltétlenül gátmetszést.

Én egyébként itthon szültem, az orvosom ezt abszolút támogatta, harmadik babánknál kiselőadást tartott a férjemnek, hogyan fogja meg a picit, ha nem érne oda senki, mert esélyesnek tartotta. Igaza lett. :-) Életem legnagyobb csodája és gyönyörűsége, ahogy harmadik kismanónk az édesapja kezébe érkezett.

Természetesen soha senkit nem bíztatnék otthonszülésre, hiszen vallom, hogy mindenki ott szül jól, ahol biztonságban érzi magát, de azt mindig mindenkinek elmondom, hogy megéri tájékozódni és kiharcolni magának és babájának azt, ami az ő érzései szerint nekik a legjobb. Ez van akinek a szülőszoba, fogadott orvos, folyamatos monitorozás stb., s bár ez távol áll tőlem, azt is tudom, hogy nagyon is van létjogosultsága, és olyan is van, aki a lehető legkevesebb beavatkozásra vágyik.

Minden út lehet helyes, csak jó lenne, ha komoly, objektív és valós információkat kapnának a nők és meglenne a választási szabadságuk.

Igazad van, ennek a társadalomnak - úgy a civileknek, mint az orvosoknak, eü dolgozóknak - még nagyon sokat kellene változnia. Remélem, megérjük majd ezt is.

Jó egészséget a kisbabádhoz és sok sikert választott hivatásodban! :-)