Mi a véleményetek terhességem történetéről?

Sajnálom, hogy depressziós lettél, de ezen tényleg sokan átesnek. Próbálj meg kimozdulni, valami más tevékenységbe is fogni (akár gyerekkel együtt) és újra megtalálni önmagad az új szerepben.

A terhesség alatt nagyon rossz lehetett az aggódás, hogy egészséges lesz a gyerek :( - de most örülj neki, hogy az lett!

Viszont a naptármódszer nem védekezés. Ha meg vallásosnak írom magam, nem megy hamarabb a hasam az oltárhoz - de ezt nem elítélően mondom, mert megesik :) csak nem hirdetném majdnem egy mondatban a két információt egy fórumon.

Én egyébként egy hónapig kórházaztam, sokat ijesztgettek, majd császár lett, aztán szövődmény miatt az intenzívre kerültem, másfél évig a gyerekem nem tudtam egyedül ellátni és híztam 30 kilót. Elég depis voltam...

Ma viszont jól vagyok, lefogytam, megerősödtem, és hálás vagyok Istennek, hogy megtartott minket egészségben, szeretetben és szerelemben. Épp szeretnénk még egy gyereket. Remélem az idő a ti sebeiteket is begyógyítja és megtanulod látni a dolgok jó oldalát is.

Én a médiát és a társadalmat is felelőssé teszem a helyzet kialakulásáért. Ugyanis a média csak azt szajkózza (lásd csak bármelyik reklámot, fotót!) hogy a terhesség, szülés, babázás vmi rózsaszín cukormáz. A társadalom pedig azonnal rásüti a bélyegét az anyákra, akik nem "minta" vagy a "nagykönyv" szerint csinálnak bármit. Sok anyukában ilyenkor esik le a tantusz, hogy ez az egész bizony a maga gyönyörűsége mellett mennyire nehéz, aggodalommal teli, és még csak meg sem közelíti a tündérmeséket. Hogy már a terhesség (és a létrejötte) is csak nagyon kevés szerencsés kismamának okoz minden szempontból felhőtlen 9 hónapot, hogy a szülés sem sokszor úgy alakul, ahogyan reméltük, és a gyermekágy, később pedig a cseperedő gyermek nevelése sokszor lelkileg-testileg is nagyon kimerítő tud lenni. Nem véletlenül alakul ki sokaknál depresszió, mert ennek az egész misztériumnak meg akarunk felelni.

Kedves Kérdező! Egyetértek az előttem szólókkal. Nem lehetett leányálom félelemben átélni a várandóságod felét, és az sem idilli állapot, hogy Édesanyád pont most beteg, és nincs nagyon más segítséged. DE! Tényleg, örülj, hogy végül egészséges lett a Kisfiad, hogy Édesanyád ismerheti Őt, hogy a Férjed melletted áll (még ha átmenetileg nehéz is ez az időszak...), hogy van hol laknotok, hogy van mit adni Neki, és nincs semmi baj, csak ez az ÉLET. Ne akarj szuperanya, szupernő, szuperfeleség lenni, vedd le az "előjelzőt", elég lesz az is! Ha elkapna a rosszkedv, gondolj arra, mennyi mindent köszönhetsz a sorsnak, és menj ki a szabadba, sétálj egyet a napsütésben a Családoddal!:)

Egy 3 éves és egy fél éves roppant eleven de csodás kisfiú 2x császározott anyukája:))