Más is nehezen tudta/tudja eldönteni, hogy legyen-e második baba?

Szerintem teljesen normális, amit érzel. Kételyek mindig is vannak, ez szerintem normális.

Nekem 3 éves a lányom, de még 2-3 évig biztos nem lesz kistesó, mert valahogy úgy érzem várnom kell.

S ha rá fogom magam szánni, biztos teli leszek kérdésekkel, ezt most is látom, mert már kacérkodok a gondolattal, és mindig előjönnek az aggodalmaim.

Viszont ilyenkor azt próbálom erősíteni magamban, hogy biztos vagyok abban, hogy kistesót akarok majd, és ez valamiféle "áldozattal" jár úgyis pl. a munkát illetően. Na, de a gyerekem az életem, a munkám meg csak az életem egy része. Úgyhogy biztos vállalni fogom ezt a "kockázatot".

Ismerősöm 6 gyerekkel azt mondta, hogy az elsőnél még izgult, a másodiknál még aggódott, a harmadiknál már nem volt ideje túlaggódni. :)

Na, mondjuk eszembe sem jutna két gyereknél többet vállalni, mert nekem a kettő a vágyam, és soha nem is akartam többet, csak hát azt akartam mondani, hogy mindent meg tud oldani egy anya. Lesz benned annyi erő, amennyi kell, ez tuti.

1,5 évig hallani sem akartam még egy gyerekről. Pedig a lányom egy igazi angyal!

2 hetesen már átaludta az éjszakát; nem egy hisztis, de van egy hangja, ha kiengedi; az étkezésével is vannak problémák, de nagyon kevés; stb.

Most rájöttem, hogy szeretném újra kezdeni az egészet. Tudom, hogy a második gyerek ezerszer rosszabb lesz, mert ő rám fog hasonlítani. Én a rossznál is rosszabb gyerek voltam első e világi perctől kezdve.

Viszont sok dolgot kihagytam a lányom életéből (nem bújtam vele össze pár hónapos korában, nem vettem hordozót, hogy mindig velem legyen, nem voltam 100%-ban türelmes, sokszor éreztem úgy, hogy pocsék anya vagyok és mindent elrontok).

Úgy gondolom, hogy itt az ideje egy második esélynek :))

Szia!

Nálunk 3 múlt a Fiam.

Nálam párom miatt nem akartam a másodikat. Ő a Fiúnknál betojt teljesen... Amennyire akarta annyira nem nyúlt a hasamhoz, mikor rugdosott, ha csuklott a Fiam azt mondta ez szar ezt ne mutogassam... meg ilyenek... A kedves apósom mint kiderült miután bejelentettük a babát felhívta őt rá pár napra, hogyha beteg lesz a gyerekünk ne hagyja nekem hogy magunknál tartsam mert csak tönkre teszem magunkat. Be kell adni otthonba mert nekünk élni kell tovább. Nem tudom honnan jött az öreg agymenése 22 volt párom 24... úgyhogy bele verte a frászt, mindig tiszta ideg volt, hogy nem akar tudni a babánkról mert mi van ha... Én meg gyüjtögettem a pénzt mert nem tudtam mi van azt hittem meggondolta magát és nem akra minket, és ha egyszer úgy dönt hogy lelép azért el legyek egy darabig a Fiúnkkal.

Most 2 év masszív könyörgés után belementem.. Ő is mindig ezzel a testvéri szeretettel nyúz, de megbeszéltük, hogy nagyobb ellenség egy tesótól nem kell.. Megy a féltékenykedés és a verseny... Ha mi "a"-t mondunk ők azt rögtön túl kell szárnyalják és fényezni kell magukat mert megörülnek ha nem tehetik..

ja azt elfelejtettem írni, hogy szülés után kicserélték, éjjel etette pelenkázta fürdette stb... Tündéri apa lett belőle mikor látta, hogy egészséges óriás fia született :)

De nekem ez míg élek egy rohadt tüske marad, hogy kivonta magát és hiába aludtunk minden este együtt a 9 hónap alatt mindent egyedül cipeltem.. A veszélyeztetett terhességet, az idegeskedést a bevérzéseket stb.. Szar volt mintha féluton kiszállt volna a kapcsolatból.