Tényleg léteznek abortusztúlélők?

8. vagyok

Érdekes, hogy milyen sokan érzünk így. Ennyien csak nem élhettünk túl egy abortuszt.:) Azt viszont el tudom képzelni, hogy még ha nem is próbáltak elvetetni minket, akkor is felmerült a dolog és éreztük valamilyen módon, hogy nem várnak minket. Pedig sosem éreztették velem sem a szüleim, sőt sokkal jobban féltenek mindentől, mint a húgomat.

Utolsó ilyen beszólásom a negyedik gyermekem születése után volt. Nem terveztük úgymond nem jókor jött, de attól a pillanattól ahogyan kiderült ott van szerettük. Persze voltak fanyalgók. Volt hogy visszahallottuk, hogy nem értik miért nem vetetjük el, mert ha a nővérem el tudta vetetni én is megtehettem volna. Nem értettem. Aztán kicsi lánykám növögetett. Kiderült, hogy tejallergiás. Akkor kaptam egy kedves ismerőstől, hogy na most minek kellett ez a beteg gyerek? A többi érdekét kellett volna nézni az egyénnel szemben. Na akkor én erre azt mondtam, hogy rendben van. Nézzük a többi "érdekét". Hazamegyek, kiválasztom a legproblémásabb gyerekemet és földarabolom. Hiszen a többi érdeke az, hogy megszüntessük a problémákat. Mert számomra az embrió elvetetése ugyanaz mint a születése utáni gyilkosság.

Mielőtt bárki félreértene. Soha nem bírálnám azt aki megteszi, joga van dönteni. Ám azt nem tűröm, hogy engem bántsanak, mert vállaltam a gyermekem.