Ha a terhesség kezdetén az anya antibiotikumos kezelést kap, indokolt a magzat abortálása?
Hát én úgy tudom, hogy az első 6 hétben a baba gyakorlatilag őssejtek halmaza, és képes az esetleges defektusokat kijavítani, ezért szokták azt mondani, hogy ha valaki gyógyszert szedett vagy ivott míg nem tudott a terhességről, akkor sem lesz baj...
Nálam is minden játszott, ugyan nem antibiotikumot, de fájdalomcsillapítókat marokszám szedtem akkoriban, és többször ittam is abban a hónapban, mert egy csomó rendezvényre voltunk akkoriban hivatalosak...egészséges lánykám született...
Engem annak idején egy influenzaoltás miatt beszélt le két orvos is a gyerekről, (becsúszott terhesség volt, de megtarthattuk volna, utána szinte rögtön születtek is még gyerekek, de már tervezetten) mondván ki tudja milyen károkat okozott, na meg ha véletlenül - nem emiatt - de fogyatékos gyerekem születik, akkor sosem bocsátom meg magamnak, blabla....
Képzeld el mit éreztem akkor, amikor volt a sertésinfluenzás hiszti és minden híradóban azt nyilatkozgatták, hogy a kismamák oltassák be magukat influenza ellen, mert teljesen veszélytelen a magzatra. Hát köszi.
Májusban derült ki, hogy terhes vagyok, márciusban elég erős antibiotikumot kaptam.
A nőgyógyász, a védőnő és a családsegítő is azon az állásponton volt, hogy az még annyira korai szakasza volt a terhességnek, hogy nem okozhatott gondot.
Megtartottuk a babát, most 15 hónapos, picinek egy kicsit vérszegény volt, de amúgy semmi baja sincs.
Én nem vetetném el a helyedben.
Nekem mondjuk volt olyan ismerősöm aki elvetélt az influenza oltás után (amikor ez a nagy hisztéria volt hogy oltassanak a kismamák).
Biztos hogy genetikushoz mennék egyébként és az ő elmondására hallgatnék.
Egyébként nekem a 3.babám sikerült úgy hogy nem volt tervezve és épp tüdőgyulladásom volt amire antibiotikumot meg mindenféle mást is szedtem (4-5 hetes terhes lehettem). Nagyon kevés az az antibiotikum ami teratogén (van czeizel endrének egy listája a teratogén gyógyszerekről, nem olyan hosszú amúgy) egyébként.
Nekem se javasolta senki emiatt az abortuszt. Teljesen egészséges kisfiam született 41.hétre.
én biztos, hogy nem vetetném el. meg se fordulna a fejemben. nincs semmi baja a babának. ha mégis, úgy is magától elmegy, elvetélsz.
én lázas voltam és hörghurutos az 1. trimeszterben.
Nekem pár nappal a pozitív teszt előtt írtak fel antibiotikumot felfázásra. Az első két szemet szedtem be, utána eszembe jutott, hogy mi van, ha baba van. A gyógyszerész megmondta, hogy miért ellenjavallt az az adott antibiotikum az első 3 hónapban (az épp a folsav felszívódását akadályozta, ami ugye ilyenkor elég fontos), úgyhogy azonnal abbahagytam, és mást kaptam helyette. Eddig minden uh-on egészségesnek látták a babát.
Szóval nem mindegy, mit szedtél, miben károsíthatja a magzatot, ha egyáltalán károsíthatja. De elvetetni szerintem is túlzás lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!