Szerettem volna, most mégis kétségbe vagyok esve, mit tegyek?

Ne aggódj,teljesen normális,amit érzel:) Mióta az eszemet tudom,gyereket szerettem volna,végre eljött az az idő,hogy minden feltétel adott volt és belevágtunk.Tesztelés napján azt éreztem,hogy baba kell,most,rögtön,azonnal (pedig csak az első próbálkozós hónap volt) majd amikor két csíkos lett nem is tudtam,hogy örüljek,vagy sírjak.Másnap boldog voltam,utána meg teljesen kétségbeestem,hogy biztos jókor jött-e,jól meggondoltuk-e,felkészültem-e erre.Úgy éreztem,hogy nem is örülök,és bűntudatom volt szegény babával szemben.Szerencsére ezek az érzések elmúlnak:)) Pláne,amikor majd a 12.hetes ultrahangon látod,ahogy kalimpál a kis kezeivel,sírtam és nevettem egyszerre...Most meg már alig várom,hogy kibújjon és magamhoz öleljem:) Szóval nyugodj meg,az lenne a fura,ha nem aggódnál!El fog múlni:)Addig is kitartást!

Mi is terveztük a babát,már régóta szerettünk volna egy kis csöppséget.S nagyon hamar kétcsíkos tesztet foghattunk a kezünkben(pedig hormonproblémás vagyok,orvosi szakvélemény szerint csak segítséggel eshettem volna teherbe). Borzalmasan örültem kb.a 6.hétig...majd jöttek a meglepetések,amelyekre nem számítottunk:ikreket várunk!Hetekig eltartott,mire felfogtam,s elfogadtam.(állandóan azt hallgatom ismerősöktől,h nagyon nehéz lesz..stb..),s így persze halasztjuk a tavaszra tervezett lakásvásárlást..Minden borult! Továbbá a 6.héttől borzalmasan érzem magam,éppen a kórházba nem kerültünk még be.Ekkor hatalmasodott el rajtam a kétségbeesés,hogy én ezt így nem akarom,nem vagyok boldog,nem állok készen,soha nem lesz olyan életem,mint eddig.Nálam hetekig tartott(több mint 2hónapig) ez az érzés:(. El fog múlni,s elkezdődik a lelki felkészülés a baba érkezésére!