Lakik itt vala ki albérletbe és havi max 75 ezer Ft-ból kell kijönniük? Hogy tudtátok megoldani, hogy ne nélkülözzön a gyerek? Meg lehet egyáltalán oldani?

Nem is laktok együtt?Egy gyereknek kell egy apa és egy anya együtt!

Én elsem tudom képzelni hogy a párommal külön lakunk és úgy nevelünk babát.

Ti szeretétek volna ezt a picit vagy becsúszott?

Én elsem akarom hinni hogy van ilyen....

Mi voltunk albérletben, önkormányzati bérlakásban, gyerek nélkül, majd gyerekkel.

Vidéken élünk így itt olcsóbb az albérlet, 25+rezsiért kaptuk meg az egyszobás lakótelepi bútorozott lakást. A párom még tanult (fiatalabb tőlem 4 évvel), de diákmunkát vállalt, az apja havonta 15ezerrel támogatta, emellé jött még az én fizetésem, 80 ezer volt akkor. Megéltünk belőle, de az addigi tartalékaimat feléltük, és belevágtunk egy személyi kölcsönbe is. Tehát már kettesben is eladósodtunk.

Aztán átköltöztünk egy önkormányzati bérlakásba, ez olcsóbb volt, tehát kezdtünk helyrejönni anyagilag. Teltek az évek, összeházasodtunk, bár a párom még főiskolára járt, de jó ösztöndíjat kapott, meg az én fizetésem is emelkedett közben. Aztán jött a gyerek, nem volt kérdés, hogy megtartsuk, a párom végzős volt, reméltük, gyorsan talál majd állást. Nem így lett. Egy darabig még végezhetett diákmunkát, tehát az elindulás nem volt annyira nehéz, mindent meg tudtunk venni a babának. Az első téli hónapok viszont elegendőek voltak arra, hogy újra lenullázzuk magunkat, nem éheztünk, de sok mindenről le kellett mondanunk, hogy az én Gyedemből+családiból megéljünk. Segélyt, segítséget sehol sem kaptunk, két diplomával rendelkezőnek nem jár. Ez 4 éve volt.

Nekünk akkor havi 100000-ből sikerült megélni, de ma már ez képtelenség lenne. Az a baj még, hogy a pénztelenség megölheti a kapcsolatot is. Kevés férfi bírja ki a nélkülözéssel járó nehézségeket, főleg ha előtte mindene megvolt.

Tudom, véleményt nem kértél, de felelőtlenek vagytok. De ezen még javíthattok. A megoldás: rendezni a családdal a viszonyt és odaköltözni, vagy a párod hagyja abba az iskolát és keressen munkát, hogy a családját el tudja tartani.

Az én férjem már diplomás volt, de a legalantasabb alkalmi munkát is elvállalta, hogy pénzt kapjon, és hozzájáruljon a családi költségvetéshez. Iszonyat türelem, empátia kell ezekhez az időkhöz. És persze a remény, hogy egyszer jobb lesz. Nekünk sikerült, de még egyszer mondom, több pénzből 4 évvel ezelőtt. A te helyzeted nem ilyen.