Szerintetek a fittséggel vagy a testalkattal függ össze hogy kinek mennyire terhes a terhesség?

NEm hinném.

Én túlsúlyosan, minimális mozgás mellett, 30 fölött estem teherbe.

Egyetlen napot sem voltam táppénzen, nem hánytam, életem legboldogabb hónapjai voltak.

A visszerek hajlama leginkább örökölhető, nekem azért lett székrekedésem, majd aranyerem szülés után, mert császármetszéskor kaptam vénásan vasat.

Őszintén szerintem nagyrészt hozzáállás kérdése nem egy kismama ismerősöm barátnőm stb. van ( 3 gyerkőcöm született az elmúlt 7 évben úgyhogy közben mindenki más is babásodott körülöttem ) és sok olyan vékony fitt csini mamit ismertem aki meg akart halni már középidőben minden napja egy szenvedés volt alig várta a végét, nehezebben élte meg, valósággal "vonszolta" magát most ezt nem rossz értelemben írom, hanem ez volt a valóság :)

Pedig előtte utána is sportolt mozgott stb. És volt 110 kg-ról indító barátnőm aki végig tett vett mozgott semmi panasza se volt.

Nekem is egyik terhességnél minden bajom előjött, második harmadiknál már lelkileg annyira elfogadtam hogy minden a babáért van és csak ő a fontos stb. hogy egyáltalán nem éreztem görcsösséget stb. sokkal könnyebben viseltem sőt élveztem a várandósságot végig.

Bizonyos dolgok igen, más dolgok nem.

Pl. a hányinger, hányás hormonális dolog, egy szuper edzett nőnek is problémát okozhat, de ha valakinek nagyon erősek a hátizmai, akkor jó eséllyel kevésbé fáj majd, mert erősen tartanak az izmok.

De, állítólag a nagyon kisportolt nőknek meg kötöttebb az izomzata, így nekik a szülés megy nehezebben.

Hát, nem tudom.

Ami biztos, én vékony és gyenge testalkatú vagyok, nem annyira jó az erőnlétem, és nekem nehéz is volt a terhesség, mindegyik egyre nehezebb, a harmadik már annyira, hogy lehet hogy nem lesz folytatás, pedig egy negyedikben még gondolkodtunk korábban.

Szerintem nem és a részemről nem is hozzáállás kérdése ahogy valaki írta. Első terhességemnél semmi tünet, na jó a hasamon a bőr száraz volt és néha keményedtem, de egyáltalán nem volt zavaró. Második terhességemnél minden ami kell, betegségek, hányás, étel undor, szagoktól rosszul voltam, fáradékonyság, pattanások, mind elmúltak a 12.hét után, erre most a második trimeszter közepén orrdugulás, tüsszögés, de olyan szinten hogy aludni nem tudok, ja és nem megfázás vagy betegség miatt, mivel egyik nap van, másik nap nincs.

Hátfájás biztos hogy valami gerinc problémára utal, a visszerek szerintem alkati kérdés, mint ahogy a terhességi csíkra is vagy van hajlama valakinek, vagy nincs. Nekem mindkét babóval nagyon nagy volt a hasam (másodikkal még csak félidőben járok, de már most óriási, van aki azt hiszi nemsokára szülök) még sincs terhességi csíkom.

Nem nagyon sportoltam a terhességem előtt, volt rajtam kb 5 pluszkiló. Igaz, amikor abbahagytuk a védekezést elkezdtem egészségesebben élni, rendszeresen, változatosan és egészségesen enni, sokat inni.

A terhességem végig jól bírtam, volt pár hányós hét, de ezt leszámítva nagyon boldog időszak volt. Végig dolgoztam és aktív voltam minden másban is.

Szerintem sok minden közrejátszik.

Bár én úgy gondolom, minden fejben dől el.

Mikor megfogantam, elhatároztam, TUDTAM, hogy végig jól leszek és nem fogok elhízni.

Ma 41 hetes vagyok, összesen 8kg plusz van rajtam, pedig egy napig sem diétáztam, az utóbbi hónapokban szinte falom az édességet.

Az elején szerencsére nem hánytam, csak erős émelygésem és álomkórom volt.

Amint jobban lettem, olyan aktív voltam, mint várandósság előtt.

A nyarat végigúsztam, kerékpároztam, kirándultunk.

A mai napig megjárom 2-3-szor a 3. emeletet, sétálni viszem a kutyánk.

Végig problémamentes voltam, semmi vérzés, görcsölés, vizesedés, a méhszájam is zárt maradt, székrekedés sem volt nagyon jellemző, igaz rengeteget iszom és sok rostot eszek.

Az utóbbi kb. 2 hétben kezd kényelmetlenné válni ez az állapot, a nyugodt alvás már csak emlék, a séta is lassított felvételben megy többszöri megállással, de ez a vége felé már teljesen természetes.

Én úgy gondolom, a felfogásomnak és az aktív életmódomnak köszönhetem, hogy ilyen jól bírtam.

Kíváncsi vagyok, a szülés milyen lesz, már nagyon jó lenne ott tartani.

Egyáltalán nem tudok egyet érteni azzal a gondolattal, hogy hozzáállás kérdése lenne akár a terhességi rosszullét, akár egy betegség.

Biztos hogy számít a hozzáállás, de én nem a hipo-kra gondolok, hanem azokra, akiknek tényleg bajuk van.

Ezt nem lehet szabályozni, és attól sem függ sajnos, hogy hány gyerekről kell már gondoskodni.

Tapasztaltam én is, hogy nagy az ember tűrőképessége, és ha kényszer helyzet van, akkor csinálni kell, nem vitás, de vannak pontok, amiken akarattal sem lehet túllendülni.

És az is biztos, hogy első terhességnél az ember annyit pihen, amennyi jól esik (ha dolgozik, akkor sem veszi el senki az estéjét, éjszakáját), míg minden többediknél ez már nem megvalósítható, és minél kisebb korkülönbség van, annál nehezebb fizikailag is.