Mennyi pénzt költöttetek eddig a babára?
25 hetes vagyok.
Én is már hetekkel ezelelőtt (kb a 10. héttől) elkezdtem venni a dolgokat, nem akartam mindent a végére hagyni.
Persze először csak apróságokat, figyelve a leárazásokat. Sztem ez pl nagyon sokat tud segíteni a spórolásban. Most nyáron pl elég sok téliesebb cucc le volt árazva az intersparban.
Aztán h&m-ben, c&a-ban szintén most nyár végén a nyári cuccok leárazásra kerülnek.
Eddig teljesen áron nem is vettem szinte semmilyen rucit, csak leárazáson......
A kiságyat az ikeában fogjuk megvenni, két hét múlva.
A pelenkázót úgy szeretném megoldani, hogy kómodós legyen, így később is használni lehet majd, ezt szept-ben akarom megvenni.
És a babakocsi - pénzügyi okok miatt - vagy szept. végén, okt. folyamán lesz megvéve.
Így minden szépen elosztva, lassan, de meglesz.....
Pontos összeget nem tudnék mondani, és hát a nagyobb dolgokat (kiságy, babakocsi) még nem is vettük meg, csupán ruhákat, kiegészítőket.
Ha neten keresel, és vásárolsz, akkor is tudsz spórolni.
Én pl az ágynemű garnitúrát 12ezerért vettem, és ebben már a postaköltség is benne volt. Ez 6 részes: kispárna, paplan, tárolórekesz a kiságy szélére, szopipárna, baldahin, fejvédő a kiságy rácsra.
Nekünk sajnos nincs 500000 ft-unk a babának új dolgokat vásárolni, az Ikeára még álmunkban sem gondoltunk.Eddig minden többgyermekes családtól azt hallottam, hogy nagyon felesleges drága cuccokat vásárolni. Akik az első babánál még sokat költöttek, rájöttek, hogy a használt, de jó minőségű is pont olyan jó és inkább másra kell költeni a babával kapcsolatban a pénzt. Természetesen van olyan (cumi, alsó ruházat stb)amit újan kell megvenni, de mi kiságyat, babakocsit, légzésfigyelőt, gyerekülést, pelenkázót biztos nem fogunk újan venni, inkább jobb minőségű használtat a vatera.hu-ról, vagy a teszvesz.hu-ról.
Itt vannak brendonos és ikeás használt cuccok nagyon jó áron.A tipegőket meg vásárban, bálásban vettünk és nagyon alaposan kimosva, kifertőtlenítve tökéletesek lesznek és darabját 250-1000 ft-ért árulják. A boltban is összefogdossák a cuccokat.Bár itt is el lehet költeni sok pénzt, mire mindent megvesz az ember. M
Persze ez mindenkinek a saját döntése, de nekünk ezekre fogja futni.
Mindenkinek szép és boldog babavárást, vásárolgatást.
Szia! Nekünk is első baba lesz, szept. 8ra vagyok kiírva, úgyhogy már 99 %-ban megvan minden, még nekem kell a kórházba egy-két dolog. Csak a legszükségesebbeket vettük meg, egy csomó mindenről lemondtunk, mert láttuk az árakat.... és hát nem olcsó. Most tartunk 250. 000 Ft-nál, ebből a babakocsi volt 40. 000 Ft, amit anyukám vett meg, légzésfigyelőt használtan vettem a teszveszen és a babahordozót kaptuk, azon kívül mindent mi vettünk meg. Én találtam neten egy helyet, ahol olcsóbb minden és teljesen normálisak az árak ( Bippa Kft, www.babaholmiolcson.hu ), ruhákat meg a Tesco ill. Auchanból vásároltunk (akciósakat), meg én a teszveszről vettem 2szer babaruhacsomagot, de azok inkább nadrágok, polók, pulcsik voltak, úgy gondoltam, h a rugik, bodyk azért legyenek újak.
Kimondott gyereklámpát nem vettünk, mert 10.000 Ft-nál kezdődnek.... :( ezért vettünk egy sima kétkarú lámpát és arra én csinálok figurákat (így 3.800 ft volt a lámpa). Úgyhogy nem olcsó, de szerintem az h*lyeség, h 500.000-be kerül, mert gondolj arra, h pl. babakocsiból sem érdemes megvenni a hiper-szuper 150.000 ft-osat, mert ha belegondolsz, akkor meddig van benne ???? 3 évesen már oviba viszed, tehát nem sokáig és nem is a nap 24 órájában. De mindenki maga dönti el, h mennyit engedhet meg magának ill. mennyi segítséget kap...
Ja, és még ugye a dokira is kell pénz, ezt el is felejtettem, szóval azért nem kevés.... ezért is kell nagyon átgondolni
Üdv.: 35 hetes km.
Az ikea miért drága hely? ( attól kérdezem, aki úgy fogalmazott kb, hogy az ikeára álmában sem gondol.....)
Egy kiságyért 16-17ezer Ft sok? És akkor ez egy új kiságy, nem használt, amit esetleg már "összerágcsált" valaki.....
És mellesleg, az ikeánál tudod, hogy megbízható a minőség, mert nem szart árulnak.
Nem kötekedni akarok, csak érdekel, hogy aki úgy fogalmazott, mintha az valami nagyon drága hely lenne, az mire alapozott, mert én máshol nem láttam nagyon ilyen áron kiságyat....?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!