Szerintetek szóba álljak még a saját apámmal ezek után?

Tegnap közöltük velük, hogy érkezik a második unoka. Az elsőnél nagy volt az öröm. De mostani reakciót álmomban sem vártam volna. Azt tudni kell, hogy 4 éve vállalkozók vagyunk. Abból élünk amit megteremtünk magunknak. Soha az életben nem segítettek rajtunk anyagilag. Ha fizikai segítség kell néha jöttek, de ennyi. Soha nem viselkedett apámként. Ugyanis 3 éves koromban elváltak a szüleim. Azóta rendeződött a viszonyunk, hogy megszülett az első gyermekem. De hozzá teszem, azóta is max az unoka érdekli. Az első gyereknél sajnos hamar vissza kellett jönnöm dolgozni.(1 éves volt) A párom nem bírta egyedül a munkát. Azóta még nagyobbat fejlődtünk a válság ellenére is. Hozzá teszem a drága édesapám is nálunk dolgozik már másod állásban. Szóval a lényeg, hogy megkaptam végülis nem örülnek mert majd ezt a gyereket is dobni fogom a munka miatt. Nem szó szerint mondta, de ezt volt a lényege. Az ő felesége a minta anyák minta anyája. 2 gyereket nevelt fel, évekig otthon volt. Tényleg le a kalappal. De ha én ezt tettem volna, a gyerekemnek nem lett volna apja. Mert sose látta volan, a sok munka miatt. Ha felvennénk valakit nem tudná úgy csinálni mint mi. Nem azért dolgoztunk annyit, hogy más tönkre tegye. De nem is pénz hajhászása miatt. Annyi van amiből szépen megélünk és kész. Szerintem más apának büszkének kéne lennie rám. És nem bántania emiatt. Én is félek, hogy most még nehezebb lesz. De mindíg is több gyereket szerettünk volna. És attól, hogy a munka több mint másoknak az élet nem áll meg. A gyerekeim jövője fontos számomra. És ha arra várnék, hogy más elém tegye a tányér ételt akkor éhen is halhatnék. Hát ennyi. Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett. Lehet nem is érthető a sztori igazán. De ki kellett írnom magamból. Ti megharagudnátok az én helyembe? Mert én úgy érzem ilyen apára nincs szüksége. Nekem ne mutogasson az akire sosem számíthattam igazán mint szülő. Sőt inkább fordítva van....