Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Szerintetek szóba álljak még...

Szerintetek szóba álljak még a saját apámmal ezek után?

Figyelt kérdés
Tegnap közöltük velük, hogy érkezik a második unoka. Az elsőnél nagy volt az öröm. De mostani reakciót álmomban sem vártam volna. Azt tudni kell, hogy 4 éve vállalkozók vagyunk. Abból élünk amit megteremtünk magunknak. Soha az életben nem segítettek rajtunk anyagilag. Ha fizikai segítség kell néha jöttek, de ennyi. Soha nem viselkedett apámként. Ugyanis 3 éves koromban elváltak a szüleim. Azóta rendeződött a viszonyunk, hogy megszülett az első gyermekem. De hozzá teszem, azóta is max az unoka érdekli. Az első gyereknél sajnos hamar vissza kellett jönnöm dolgozni.(1 éves volt) A párom nem bírta egyedül a munkát. Azóta még nagyobbat fejlődtünk a válság ellenére is. Hozzá teszem a drága édesapám is nálunk dolgozik már másod állásban. Szóval a lényeg, hogy megkaptam végülis nem örülnek mert majd ezt a gyereket is dobni fogom a munka miatt. Nem szó szerint mondta, de ezt volt a lényege. Az ő felesége a minta anyák minta anyája. 2 gyereket nevelt fel, évekig otthon volt. Tényleg le a kalappal. De ha én ezt tettem volna, a gyerekemnek nem lett volna apja. Mert sose látta volan, a sok munka miatt. Ha felvennénk valakit nem tudná úgy csinálni mint mi. Nem azért dolgoztunk annyit, hogy más tönkre tegye. De nem is pénz hajhászása miatt. Annyi van amiből szépen megélünk és kész. Szerintem más apának büszkének kéne lennie rám. És nem bántania emiatt. Én is félek, hogy most még nehezebb lesz. De mindíg is több gyereket szerettünk volna. És attól, hogy a munka több mint másoknak az élet nem áll meg. A gyerekeim jövője fontos számomra. És ha arra várnék, hogy más elém tegye a tányér ételt akkor éhen is halhatnék. Hát ennyi. Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett. Lehet nem is érthető a sztori igazán. De ki kellett írnom magamból. Ti megharagudnátok az én helyembe? Mert én úgy érzem ilyen apára nincs szüksége. Nekem ne mutogasson az akire sosem számíthattam igazán mint szülő. Sőt inkább fordítva van....
2012. okt. 25. 15:06
 1/6 anonim ***** válasza:
Hát én megharagudnék.
2012. okt. 25. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Az én apám miatt sírva jöttem el tőlük. Szülinapjára mentünk, csak neki éppen rossz hangulata volt, ezért kötekedett. Az volt a lényeg, hogy újra el mondhassa milyen hülye vagyok és mennyivel másképp csinálna mindent ! Hogy mit és hogyan..erre én sem kaptam választ.

Szóval sírva hazamentem a férjemmel és igyekszem újra elfelejteni, hogy én egy hülye vagyok ! Dicsérni sosem dicsért:(

2012. okt. 25. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Ha amúgy jóindulatú, és rendesen dolgozik a másodállásában a ti vállalkozásotokban, akkor emiatt a beszólása miatt nem haragudnék meg rá. Más elveket vall, az ő fiatalkorában más sebességen pörgött a gazdaság, akkor még 2 hónapig jött egy levél hajón Amerikából. Ma meg emailezünk, de ehhez az őseink nem szoktak hozzá.

Ha nem kimondottan ellenséges és szándékosan rosszindulatú minden téren, akkor én megbocsátanék neki...

2012. okt. 25. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
81%
Nemhogy örülne h kap munkát a lányától, én a helyébe befognám a számat ha már egy kis biztatás v hasonló nehezére esik. Nálunk anyósom vágott egy fejet mikor megmondtuk h jön a baba, 1jó szót nem mondott volna, mondjuk ez azért volt mert én soha nem nyaltam a seggét nem úgy mint a másik "kis menye"...
2012. okt. 25. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Végül is nem úgy tűnik hogy rossz indulatból mondta amit mondott, és ha jól belegondolunk, a gyerek szempontjából nem is mondott hülyeséget.Tény és való hogy egy kicsinek egy évesen még javában az anyukájára lenne szüksége.De ez csak az én véleményem.Én itthon maradtam a fiammal három évet, ugyan meg kellett magunkat kicsit húzni, amit persze a fiunk nem érzett meg, mi igen mert magunktól vontuk el, de egy percet sem bánok.Írtad hogy hamar visszamentél ez elsőnél is mert hogy nem lett volna apukája a sok munka miatt, de így meg anyukája sem volt.

Tudom hogy milyen világ van, és hogy minden lehetőséget ki kell használni, nem is bántásból írtam amit írtam, ez az én meglátásom.Apukád a születendő unokája oldalát nézi, és igaza is van valahol.Valahol meg nektek is, mert pénzből és az ember.Tényleg nem tudjátok a helyettesítésedet megoldani hogy legalább két éves koráig otthon maradhass vele, és "teljes" anyukája lehess?

2012. okt. 25. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
A kisebbel biztos többet leszek otthon, mert az elmúlt pár évben csináltam egy webáruházat. Pont ezért, hogy a munkát otthonról is elvégezhessem. De anno hamar jött a bébi és még nagyon a vállalkozás elején voltunk.
2012. okt. 25. 17:56

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!