JAnuárra várjuk első babánkat, élettársi viszony vagy házasság? Melyik mellett mi szól?

Ha már ez a kérdés felmerült benned kedve Kérdező, akkor egyértelmű, hogy számodra a házasság lenne az, amiben valóban egészként élnéd meg a családi életedet.

Véleményem szerint egyébként is az a legegészségesebb, mellette nem kétséges, hogy a lelki hatás is erősebb.

Itt elolvashatod a különbségeket

[link]

[link]

Ha élettársi kapcsolat sincs, mehetsz a hid alá egy szakitás esetén, de élettársi kapcsolat esetén is, hacsak nem a volt a tied a lakás korábban

Attól a pillanattól kezdve, hogy a pöttöm megszületik, bomba robban az életetekben, és átértékelődik, átrendeződik minden, hiszen körülötte forog majd a világ. Ez a természetes, ennek kellene természetesnek lennie, bár manapság már lassan cikis, ha rendesen törődsz a gyerekeddel magadat háttérbe szorítva. Persze, maradva a robbanás példájánál, mint ahogyan eloszlik a füst és a por, az idő halad tával lassan, majd egyre gyorsabban ismét a saját életünk kerül a fővágányra, de a megtörtént esemény kitörölhetetlen nyomokat hagy bennünk, továbbra is befolyásolva életünket.

Mivel bonyolultan szerveződött élőlények vagyunk, ehhez a csodához nem osztódás útján jutunk el, kell hozzá az ellenkező nemű egyed is. Fűszerezi a dolgot, hogy az élők között csúcson lévő pozíciónkhoz társul a lélek édes-keserű terhe (és az lényegtelen, hogy egy felsőbb intelligencia, vagy az evolúció miatt). Ez a két dolog eredménye, hogy a gyermek visszavonhatatlanul összeköti a két szülőjét.

Azt kell eldöntenetek, hogy erősek, vagy gyengék, bátrak, vagy gyávák vagytok. Mi a fontosabb, az ego, vagy az új, formálódó, majdan nyiladozó értelmű jövevény. Ha a gyermekre, a szeretetre szavaztok, akkor sok-sok harcot kell majd önmagatokkal, néha a szülőtárssal vívnotok. Nem egyszerű saját magunkat legyőzni, sőt a legnehezebb dolgok közzé tartozik. Ebben segít a család érzése, tudata. A család alapja pedig köztudottan és bizonyítottan a házasságkötés. Tudom, manapság rengetegen cáfolják ezt a tényt példának állítva a sikertelen, válással végződő házasságokat, de az az igazság, hogy ez nem az intézmény elavultságát, létjogosultságának megszűnését jelenti, inkább felértékeli azt. A sok sikertelenség oka az eldurvult egoizmus, ebből fakadóan a kényelmetlenségek elutasítása, a könnyebb felé orientálódás, a feladom és újrakezdem módszer (Csak azt nem veszik figyelembe, hogy véges létünk miatt, egy idő után nincs több lehetőség. Miután erre rádöbbenek, idősebb, változásra már elvileg sokkal nehezebben hajló korú emberek csodálatos módon meg tanulnak alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni, hogy legyőzzék a magányt. Számtalan példát láttam erre. Ez is egy fajta egoizmus, hiszen gyermekükért nem tudták ezt megtenni, most is csak magukért változtatnak.) Ennek remek kiindulópontja egy élettársi kapcsolat, amiből ugye nekem, mint erős felnőttnek viszonylag egyszerű továbblépnem. A gyermekemnek csak a saját kis világa omlik össze, igaz neki az a teljes világ egy ideig. Mit számít az? Túléli. Csak nem nyomtalanul.

Szóval a lényeg még egyszer: Gyerekem, vagy én?

Akik meg azzal jönnek, hogy „csak a papír miatt minek?”, biztosan nem fogták fel a házasság, a család lényegét. Mert nem papír, hanem egy nyilatkozat az elkövetkezendő életünkről. Csakhogy a társadalmunk szokásai megkövetelik, amint a szólás is tartja: A szó elszáll az írás megmarad. Képzeld el, a rendőr felszólít:

-Igazolja magát!

-Gipsz Jakab vagyok.

-Személyi igazolvány?

-Az minek? Az csak egy papír!

Vagy te bármiféle úgymond hivatalos kapcsolatba lépnél valakivel bemondás alapján? Talán érdemes ratifikálni… Folytathatnám még, de a lényeget leírtam. Ha ezzel összezavartalak, az is jó, mert akkor mélyebben elgondolkodtok, ha nem, az még jobb!

Problémamentes babavárást nektek!

A 14-esnek maximálisan igaza van. Azokat nem értem,akik azt írják, "csak" a gyerek miatt....

1. A gyerek a minden! Az ő testi lelki fejlődése és biztonsága mindennél fontosabb, tehát a "csak" kifejezést egy kicsit megalázónak érzem a gyermekre tekintettel.

2. Hát nem szeretitek egymást? Nem azért vállaltátok a gyermeket aki minimum 20 évnyi elkötelezettség egymás iránt?

Akik pedig a házasság költségeire hivatkoznak, minek akkora lagzi? Egy anyakönyvvezetővel beszélgettem, és mesélte, hogy rengetegen házasodnak két tanúval, aztán egy ebéd 4 főre, és kész. Szerintem ennek a költségei nem olyan nagyok és még így is lehet meghitt. Az összetartozás kifejezése és két ember között, ha szeretik egymást és gyermeket is vállalnak, és innentől ők egy CSALÁD!

Bocsánat, hogy ezt írom, de az élettársi kapcsolat olyan ideiglenes, akkor nem kell gyermek...és valóban a kisebbség együttélési formája, akik sűrűn váltogatják, és arra a kis időre nem érdemes "papírozni", mert az egész nem komoly. Közöttük is a módosabb családok nem adják a lányukat élettársi kapcsolatban, vegye komolyan a lányukat a fiú.

Nekem ne mondja egyetlen nő sem, hogy amikor gyermeket vár az imádott férfitől, nem ad neki nagyobb biztonságot és összetartozás érzést a házasság. Mi nők így vagyunk összerakva.

Kedves Kérdező!

16-os vagyok. Feltettél itt egy kérdést,és fel vagy háborodva, hogy választ kaptál rá. Igen vannak emberek, nők és férfiak akik a házasságot tartják a legjobb együttélési módnak, ha van gyermek és a két ember szereti egymást. Te pedig elkezdted kifejteni, hogy a házasság az minden áron való együttélése két embernek aki utálja egymást. A válás, ha mindez megromlik, még létezik, és ne felejtsd el, a bíróságot gyermek és vagyon nélkül élettársi kapcsolat esetén sem tudod kihagyni, mert a vagyonmegosztás és gyermekelhelyezési per ott is adott. Ha pedig mindenről megegyeztek, akkor a válás is egyszerű. A másik érdekes dolog a férj nevének felvétele...miért kéne? Már megbocsáss, a második férjemmel élek, de soha nem voltam -né. A lánykori nevedet is megtarthatod és a férjed családi nevét is felveheted, ez a te döntésed.

De mégegyszer leírom, te már rég eldöntötted, hogy nem mész férjhez, ami szintén a te döntésed, és nincs vele semmi baj, csak akkor nem kell feltenni ezt a érdést itt, ha fel vagy háborodva, hogy vannak emberek akik veled ellenététben a házasság mellett érvelnek.

....és bizony mi nők tényleg így vagyunk összerakva, hogy a biztonságra törekszünk,erről rengeteg könyv is létezik, és arra, hogy a férfi felvállaljon minket, és attól, hogy ez nem mindenkire igaz, még így van.....

Kedves kérdező!

Megnéztem az utalásod.

ego:

én

________________________________________

a lélektanban: az egyéniség, az Én

egoista:

önző

egocentrikus:

a középpontba az "én"-t állító, ezt a létezés alapjának tekintő (szemlélet, filozófia)

________________________________________

szélsőségesen önző

egoizmus:

Olyan életelv, mely szerint az ember saját magát állítja tevékenysége, viselkedése középpontjába; olyan emberre jellemző magatartás, aki saját, önös érdekeit a társadalom, a közösség és mindenki más érdekei elé helyezi. Az egoizmus ugyanakkor erkölcsi tulajdonság is, mely a társ.-mal és más emberekkel való viszonyában jellemzi a személyiséget. Az egoizmus a magántulajdon keletkezésével jelenik meg, s a kapitalista társadalomban éri el a legfejlettebb formáját. A feudalizmus vallásos világnézete elleni harcban a XVIII-XIX. sz. felvilágosult gondolkodói, majd Ludwig Feuerbach és az orosz forradalmi demokraták fölvetették az értelmes egoizmus gondolatát. Ezen az embernek olyan jogos érdekeit értették, melyek mások érdekeit nem sértik és egybeesnek a társ. érdekeivel. A történelem során azonban az egoizmus mint erkölcsi tulajdonság általában negatívan értékelődött. A szoc. erkölcs alapvetően elítéli, s a közösségért alkotóan tevékenykedni tudó és akaró embert tartja eszményének.

________________________________________

önzés

Idézlek: „Az ego fontos. Téves az a torzítás hogy az ego valami fajta túlzott önző önimádatot kellene definiáljon.”

Igazad van. Az ego fontos. Nem negatív fogalom. Én viszont az egoizmust írtam többször is, ami pontosan a túlzott, önző önimádatot definiálja.

„érzelmileg ő sem gondol bele mélyebben ennek az egész kötésnek a lényegébe.” „De nem baj. Szuper elképzelés. minden áron együtt kell legyen a család, mert köt az öskü'.”

Ezek szerint nem fogalmaztam érthetően. Kérdésed nem szimplán a házasság volt, hanem konkrét gyermekvállalás mellé mit gondolunk, melyik a jobb, megfelelőbb? Pontosan azt próbáltam megvilágítani, hogy a házasság lényege, komolysága, hordereje miatt, önmagatok ismeretében most próbáljátok eldönteni, esélyt próbáltok-e adni egy élethosszig tartó összetartozásnak. Az nem kérdés, hogy ideális esetben, a gyermek szempontjából melyik a befutó megoldás. Nem fogalmaztam meg olyan véleményt, hogy a gyermek miatt mindenképpen együtt kell tartani egy rommá lett családot. Arra utaltam, hogy a házasság segíthet abban, hogy ne menjen tönkre, hogy erőt adhat ahhoz, hogyne adjuk fel olyan hamar, mert mint pl. a fogyás, minden a fejben dől el. Igaz, manapság ezt a segítő, húzó, támogató erő egyre kevésbé tud hatni a megváltozott társadalmi értékek miatt. Tényként tudjuk, a szerelem jön-megy, hullámzik, színez, kifakul…

Kevés egy igazán tartós élethez. Azt fel kell építeni, méghozzá szakértelemmel. Egy földrengés során összedőlnek hatalmas vasbeton épületek is, amíg a jól megépített vályogház kétszáz éve vígan fütyül a világra, persze rendes gazda értő gondozásában. Hogy honnan lehet ehhez szakértelmet szerezni? Ha megtudod, szólj kérlek nekem is.

Saját átélt tapasztalataim alapján írtam soraimat. Én még a gyerek gondolata előtt eljegyeztem, tehát eleve házasságban gondolkodtam. Aztán jött a baba, majd még egy, és ezzel együtt a gondok, mert nem tudta mindkettőt kb. azonos szinten szeretni, és érdekes módon az elsőtől távolodott el. 15 év együtt élés, és ebből 13 év házasság után váltunk. Nem én akartam, de beláttam, hogy így jobb lesz. Gyerekek kétfelé, mert a nagyobbik lányom nem tudna az anyjával élni, a fent leírtak miatt. A kisebb 8 volt akkor, láthatóan testileg is megviselte a különélés, majd bele hasadtam abba, hogy láttam a vergődését. Eltelt két év, és visszajött. Elfogadtam, mert bár nem hittem benne, de nekem is segített, és a kisebb lányomnak is. Nem rég újra szerelmes lett, és szó nélkül váltott két hét alatt, hiszen nem köti semmi. Házasságunk alatt négyszer volt szerelmes másba, de csak a negyedikkel lépett kapcsolatba, amikor már külön éltünk, és eldöntötte a válást. Feleségként gondolkodva nem volt rá képes. A csattanó, amin nevetni se lehet, meg sírni se, hogy (bár most szerelmes, éppen a napokban költözik össze vele) az alatt a pár óra alatt, amíg itthon pakol, szinte tombol velünk, és nekünk hozzá sem szabad szólnunk. Nem tudtam hová tenni, hiszen az előző költözésnél békés volt minden, sőt válás után beültünk valahová beszélgetni (a bíró megdicsért minket, amiért ilyen értelmesen, nyugodtan megegyezve váltunk el). Megkérdeztem hát a nagyobb lányomat (14), szerinte miért viselkedik így. Koraérett gyerekszemmel megdöbbentően egyszerű: Anya nem tud szerelem nélkül élni, és már most érzi, hogy ezen nem fog tudni változtatni, emiatt legbelül előre félti a mostani kapcsolatát. Ezért dühös ránk, mert minket okol a tönkrement házassága miatt. Sajnálja, bár nem kell neki, de ő örülne a legjobban, ha…

Szóval bele tudok gondolni a lényegébe, hidd el. Én ezek után sem bántam meg, hogy házas voltam, bár kemény volt a vége lelkileg, és anyagilag is. Csak hogy a földrengéseket egyenlőre a kutyák tudják megjósolni, de ők se sokkal előtte. Annyit tudok, hogy az eljövendő szerelem alatt 15 év tapasztalata fogja tudatosan és önkéntelenül befolyásolni az életemet.

Bocs, hogy dőlt belőlem a betű…