Ki hogyan vélekedik a kényes kismamákról?

Akinek nem inge, ne vegye magára, de én azt vettem észre, hogy ha adott egy nő, aki eléggé kényeskedő, finomkodó, középpontba kerülni vágyó és állapotos lesz, akkor ez a kényeskedés nemhogy háttérbe szorulna és a születendő babát helyezné előtérbe a beszélgetések során, de még inkább saját magát nyomatja és még jobban eldurvul a viselkedése.

Egy-két ilyen ismerősöm van csupán (hála Istennek és ők sem túl közeliek, mert nem szándékszom összebratyizni velük), de bármilyen ritkán is töltünk együtt egy-egy kínos fél órát, én az első 15 percben feszült leszek, majd a második 15 percben vigyorgok.

Példa: nemrég volt alkalmam egy fedél alatt lenni az egyik kényes kismama ismerősömmel. Kb tíz percen át ecsetelte, hogy a házigazda őt ne is kínálja semmivel, ő hozott magának bio ásványvizet, ő nem kér sem inni, sem enni (húst), sem édességet, nem kér teát sem cukorral (mert azt nem enne), sem édesítőszerrel (mert az mű), sem mézzel (mert attól allergiás lehet később a baba, ha megszületik). Esetleg, ha van otthon Bio zöldség, akkor azt talán elrágcsálna, ha nincs, akkor majd eszik otthon.

Hát, én ekkor már felhúztam a szemöldökömet, de sebaj.

Számtalan ehhez hasonló bölcsesség után fakadt ki belőlem egy elég éles és felbukkanó kacaj, amikor azt ecsetelte, hogy tíz hetesen uh-n a rendelőben az összes többi hasonló hétben lévő kismamának majd kiesett a szeme, amikor meglátták, hogy neki mekkora pocakja van, merthogy ő már az ötödik héttől terhesruhát kénytelen hordani, neki már akkora a babája. Többen is megkérdezték, hogy nem-e négyes ikreket vár, de nem, csak egy gyermeket vár, de ezek szerint ő igazi kismama típus. Ezt az eszmefejtést zárta le a kacajom, ugyanis tudni kell, hogy a leányzó még most is csak a tizes hetek elején jár és valójában akkora hasa van, mint egy jól lakott ovisnak, és ez így is normális, nem kell nagyobbnak lenni, hiszen a baba még mindig nagyon pici és a méhe is még épp most hagyta el a szeméremcsont vonalát. Viszont azért tűnik nagynak a pocakja, mert iszonyatosan kinyomja a hasát, szó szerint homorít, a feneke előrébb van, mint a térde, ezenkívül szerintem akik voltunk már terhesek, vagy vagyunk (én épp mindkettő) tudjuk jól, hogy a kismama nadrágok és felsők sajátságos szabása miatt még egy nem-állapotosból is állapotosnak tűnőt tudnak varázsolni.

Vannak hasonló ismerőseitek és hasonló történeteitek?

Mi történik majd szülés után?

Akkor elmúlik ez a kényesség és megkapja a baba a központi szerepet, vagy akkor épp arról fognak majd panaszkodni, dicsekedni, hogy mennyi nehéz, vagy éppen örömteli pillanattal és feladattal jár számukra a babázás, mintha előttük még nem is lett volna a nő a földön, aki ezt a nehéz feladatot végig bírta csinálni?