18. héten hogy zajik az abortusz?

Sziasztok!

Nyilván ez a kérdés már nem aktuális, csak azért írom le, hogy VALÓJÁBAN hogyan történik a terhességmegszakítás ilyen előrehaladott terhességnél, hogy ha valaki erre téved, tisztában legyen vele és ne ilyen féligazságokból és rémhírekből tájékozódjon.

2 hónapja éltem át a SOTE 1-en 19. hetesen, úgyhogy pontosan tudom hogyan történik :(

Le kell szögeznem, hogy nem volt még soha abortuszom. Nem vagyok ellene, véleményem szerint mindenkinek a saját döntése. De én soha nem bírtam volna megtenni egy egészséges gyereknél, ezt tudtam. Nem gondoltam volna, hogy a baba betegsége miatt mégis ilyen helyzetbe kerülök.:(

1. nap:

Reggel bementünk a SOTE 1-re. Laza 3 órás procedúra után sikerült is felvenniük az osztályra. Ha nem ide jártál korábban terhesgondozásra, akkor készülj fel, hogy sajnos csinálnak még először ők is egy ultrahangot. Ezt nem könnyű átélni, szerencsére a babamozi monitort kikapcsolták előttem, de a szívhangját a babanak még bejátszották :(

Délután 1 körül vittek a műtőbe méhfeltöltésre. Itt méhszájtágító pálcát helyeztek fel, illetve méhöszszehúzó anyagot (prosztaglandint) fecskendeztek be a hüvelyen keresztül a burok és a méhfal közé. Ez segíti a burok leválását is a méhfalról. Szóval nem a babába fecskendeznek, és nem, nem marja szét, mert már ilyet is olvastam :(

(Olyan módszer van, hogy a burokba fecskendezik a méhösszehúzót, de akkor sem a babába, és itt nem ezt alkalmazzák.)

Előtte én elbúcsúztam a babámtól, még kint a műtő előtt. A procedúra fizikailag nem volt igazán fájdalmas, kissé kellemetlen. Lelkileg nyilván más kérdés... De nagyon kedvesek voltak. Végig szorítottam a műtősfiú kezét. Nem a fájdalomtól, a félelemtől, mert én akkor még nem tudtam mire számíthatok, nekem nem volt aki elmondja ilyen részletesen.

Még aznap este 9-10 körül levittek a szülészetre, ahol egy ballont helyeztek a méhszájamba, amit utána feltöltöttek vízzel. Ez egy kb. 2/3 virsli hosszúságú cucc és kicsit vastagabb, kb mint egy krinolin.

Kilóg belőle gy gumicső, az lógni fog belőled elég hosszan (Másnap erre kötnek majd súlyt és húzatják. Nem olyan brutál mint ahogy hangzik!)

Ez sem volt fájdalmas, de nyilván nem kellemes.

Ettől már van aki elkezd este görcsölgetni és beindulnak nála a méhösszehúzódások. Én a világon semmit nem éreztem.

2. nap:

Reggel 7 körül mentünk le a szülészetre. Mi aznap ketten voltunk, egy szobába tettek minket, függönnyel elválasztva. A másik lány már görcsölgetett, elkezdett tágulni már este. Lefeküdtünk az ágyra és a ballonból kijógó gumicső végére rákötöttek 1-1 vízzel teli infúziós palackot, amit lelógattak az ágyról.

Ez a húzatás így önmagában nem fájt, nem húzza olyan erősen (később mikor már tágul a méhszáj akkor fáj majd). Oxitocin infúziót kötöttek be nekünk, neki szinte már azonnal jöttek a fájások, nekem semmi. Nekem ez 1. terhesség volt, ő szült már. Azt mondták ez is számít, 1. szülésnél gyakori, hogy a test nem reagál az oxitocinra.

Kb. 1 óra múlva ki is csusszant neki a ballon, kitágult a méhszája és utána már nagyon gyorsan jöttek neki a fájások, és kb. összesen 2-2,5 óra alatt elvetélt.

Nekem továbbra sem jött semmi. Agyban dőlnek el ezek a dolgok, és mivel a férjemet is kiküldték mikor beindult a másik lánynál a szülés, ez sem volt jó. Ott voltam egyedül, velem nem foglalkozott senki, a másik lány szülésznője az egy paraszt volt (már bocsánat). Konkrétan ordított velünk. Az én szülésznőm meg állandóan rohangált különböző komplikát esetekhez. Aznap elég durva nap volt a szülészeten. Férjem kint várt és látta mikor hozták a sürgős, extra eseteket.

2 palack oxitocin csöpögött belém, semmit nem hatott. Aznapra ennyi volt. Ha nem hat, akkor sajnos másik nap kell megpróbálni, mert nem szabad "túltölteni" vele a szervezetet, akkor nem fog hatni később sem.

3. nap:

Másnap kb. fél 8 körül megint levittek a szülőszobára. Eléggé izgultam, hogy milyen szülésznőt fogok kapni, bár úgy voltam vele, hogy bármi lesz, én addig ki nem jövök onnan amíg túl nem vagyok az egészen.

Szerencsére aznap egyedül voltam a szobában. Illetve az elején volt ott egy fissen szült kismama, aki várta, hogy felkerüljön a szobába.

Nemsokára megérkezett a férjem is. A szülésznő belépett a szülőszobába és amint megláttam már tudtam, hogy minden rendben lesz. sugárzott róla a kedvesség. Igazi anyuka típus. Bemutatkozott és mondta ő is, hogy hajrá, meglesz ma az biztos. Bekötötte az infúziót, és feltette a súlyt is a ballonra. Pár perc múlva jöttek is a fájások. Elég gyengén, de jöttek. Egyre durvább lett a dolog. Eléggé féltem, nem tudtam milyen fájdalomra számítsak. Aztán már tényleg eléggé fájt ahogy tágultam, de főleg az volt a rossz, hogy nem tudtam meddig fog fokozódni és meddig tart majd. Mikor már nagyon fájt akkor sejtettem, hogy talán lassan vége ennek a résznek és kicsusszan végre a ballon, mert előző nap mondta a másik lány, hogy előtte már nagyon fáj, onnan fogom tudni. Így is lett, amint kiesett, megszűntek a fájások. Meg is könnyebbültem, mert tudtam, hogy haladunk végre. Ez kb. fél 10 körül volt. Nem volt végül is annyira borzasztó fájdalmas, abszolút kibírható. Inkább az volt a rossz, hogy nem kelhettem fel, a húzatás miatt, pedig úgy mozogtam volna.

Ezután a szülésznő mondta, hogy üljek labdára az jó lesz a tágulásnak. Tényleg nagyon jó volt. Rugóztam gurulgattam vele. Sétálgattam, ami jólesett. És közben rettenetesen koncentráltam befelé, hogy jöjjenek, erősödjenek és gyorsuljanak a fájások. Nekem ez nagyon komoly agymunka volt, nagyon nem könnyű lelkileg.

A férjem a jelenlétével támogatott. Nem igényeltem tőle masszírozást, simogatást, nem esett jól akkor az ilyesmi, de nagyon jó volt, hogy mellettem volt. Itt, ezen a ponton már a megoldandó feladatra koncentráltam, nem pedig arra, hogy elvesztem a babámat. A búcsú már előző nap megtörtént, elköszöntem tőle, a lelke akkor már távol volt tőlem.

Lassan, nagyon lassan haladtunk, de egyre erősödtek a fájások. Közben volt egy hullámvölgy, amikor szinte megszűntek, nagyon kellett koncentrálnom, hogy újra jöjjenek. Ez a mélypont kb. fél óráig tartott, én nagyon megijedtem, hogy megint felküldenek, de a férjem biztatott, hogy ne idegeskedjek, tuti meglesz.

Időnként jött a szülésznő és megvizsgált, megnézte a tágulást. Még ha nem is haladtunk olyan jól, akkor is biztatott, ez nagyon fontos volt. Még viszonlag a elején jártunk mikor hallottam, hogy a folyosón mondták neki, hogy a 3. infúziót ne kösse be, de akkor is megvédett és mondta, hogy ma tuti megleszünk, úgyhogy beköti. Végül 5 palack csordogált belém... Annyira nem volt durva, a legvége fájt nagyon, konkrétan mikor kibújt a baba :( Én nem néztem meg, nekem így volt jobb.

Ez olyan 3 körül történt. Ezután elaltattak és kitisztították a méhem. Ez nem tart sokáig. Kb. 1/4 óráig alszol. Előző nap mindezt végighallgattam a másik lánynál. Nekem egyébként ez nagy segítség volt, hogy tudtam pontosan mi fog történni velem.

Egyébként ahogy előre elképzeltem, hogy milyen lesz majd, nem volt annyira borzasztó. Úgy gondoltam ezt képtelenség túlélni. De amikor már benne vagy, akkor csak történnek veled a dolgok, a megoldásra, a feladatra koncentrálsz. Az ember sokmindent kibír.

Most várom, hogy a kis lelke, aki ott vár rám továbbra is, majd egy egészséges testbe költözzön bele nemsokára.

Mindenki másban, másképp hisz. Én így...

Ez elég borzasztóan hangzik, de szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy köszönjük a részletes tájékoztatást, hogy időt szántál rá, hogy más nők, akik ilyen helyzetbe kerülnek már tudhassák, mire számítsanak.

Kívánom Neked, hogy a kisbabád mielőbb visszatérjen hozzád én is nagyon várom vissza az enyémet. Mihamarabbi testi és lelki felépülést kívánok Neked.

Köszönöm :)

És is minden jót kívánok neked, és remélem, hogy hamarosan mindkettőnknek egészséges babája születik.

Esetleg annak még hasznos lehet a válaszom, aki Debrecenben a Klinikán lesz kénytelen átélni ezt az iszonyatosan nehéz helyzetet.

Velem ez néhány napja történt, meg, tehát friss információk.

Sajnos a 18. heti genetikai ultrahangon olyan súlyos rendellenességet láttak, amely előtte nem volt kimutatható, és teljesen váratlanul ért minket. Azonnal felajánlották a terhességmegszakítást. Még aznap egy másik magán ultrahangos Doktornő vizsgálatát sikerült kérnünk, aki sajnos mindent megerősített. Még aznap megbeszéltünk mindent az Orvosommal aki két nappal későbbre javasolta a magzatvízmintavételt és hogy utána maradjak is az Osztályon, beindítják a folyamatot.

Csütörtöki napon mentünk a férjemmel a genetikára, ahol kis várakozás után az ultrahangos szobában megcsinálták a magzatvízmintavételt. Ezt igazából csak azért kértük mert ebből kiderül hogy kromoszóma rendellenességről, vagy egyébről van-e szó. Ezután nem sokkal, még ott az egyik vizsgálóban felhelyeztek laminariát, amely előkészíti a folyamatot. Ez nem igazán fájdalmas, inkább érzelmileg volt nekem megterhelő. Aztán a Kartonozóban bejelentkeztünk az Osztályra, ahol végül délután 6 óra körül kaptam ágyat. Egy 3 ágyas szobában voltam, ahol rajtam kívül másnap napközben voltak 12 hét előtti abortuszra érkezők. Ők csak néhány órát töltöttek ott. Péntek reggel 7-kor bekötötték a fájás elősegítő infúziót. Mondták, hogy változó meddig tart, van akinek több napig, van akinek délre vége lesz. Én szerencsés voltam. Már van egy kisfiam, aki természetes úton született, ilyen esetben gyorsabb szokott lenni.

Gyorsan erősödtek a fájások, 11-re már szinte egybefolytak. Közben a férjem végig támogatott, és közben egy szülésznő is bejött néhányszor, segített benne, hogy hogyan lélegezzek. Kérhettem volna fájdalomcsillapítót, de addig még viselhető volt, és hirtelen erősödött be iszonyatosan. Ekkor hívtuk az Orvosomat, aki gyorsan ott termett, és azt mondta hogy készítik is elő a műtőt, máris vége lesz a szenvedésnek, ő már meg tudja oldani, mert eltűnt a méhszáj. Tehát a tényleges kitolástól megkímélt. a 12-ik hét után minden esetben egy rövid altatásos műtét a vége a terhességmegszakításnak, mert még ki kell tisztítani odabent.

Én kb fél órát voltam a műtőben, mert technikailag nehezebb volt megoldani hogy még a magzatot is ki kellett venni. Nagyon hálás vagyok az orvosomnak hogy megkímélt a további szenvedéstől, és vállalta a számára nehezebb műtétet.

A szobában tértem teljesen magamhoz. Kb két óra múlva lehet inni, 4 óra múlva enni. Nekem nagy megkönnyebbülés volt hogy túl vagyok rajta. Másnap délelőtt jöhettem is haza.

A lelki része még hátra van, de már van egy csodás kisfiunk, aki sok erőt ad, és minél hamarabb várjuk az újabb csodánkat! Szívesen válaszolok ha valakinek van még kérdése ezzel kapcsolatban, mert ha tudja az ember hogy mire számíthat, talán valamivel könnyebb.