Nagyon utálom magam, és szörnyen bűntudatom van! Mit tehetnék?

Dehogy vagy rettenetes anya!

Szerintem 3 fiú után normális, hogy az ember lányt szeretne. Nektek nem ezt dobta a gép, de majd a fiúk hoznak haza lányt!:) tudom, sovány vigasz...

A férjed hogy fogadta a hírt?

És gratulálok, ne érzed magad rosszul! Hiszen szereted őt is!

dehogy vagy rettenetes!!! a férjem is ostorozza magát,mert 3-nak lányt akart de nagyon,kiderült h fiú,és ő is szégyelli magát h most ő rossz apa,főleg mert fiúnk is van,és azt hiszi h most ez azt jelenti h nem szereti a fiát.

túl leszel ezen hidd el,csak a bűntudatodat kell feldolgozni,az sokkal rombolóbb.

Dehogy vagy az!!

Nekünk van egy kisfiunk, és kislányt akartunk, főleg én, tesónak. Mondjuk kislány is cett, DE mielőtt megtudtuk volna párszor azon filóztam, h hogyan győzzem le a csalódottságomat majd? Persze nem ez tette ki a mindennapjaimat, egy kisfiú babával is pár nap múlva biztos "kiegyeztem" volna, (lényeg h rendben fejlődjön) csak azért átfutott az agyamon párszor.....

A Te esetedben ,meg valahol természetes is, h 3 fiú után már lányt akartál és benned van, h "na, most se, a franciba..." De ne félj, ha megszületik, ugyanolyan boldogsággal fogod a kezedbe venni! :D

Én megértelek... :) Kislány korom óta mindig fiúra vágytam, mindig úgy képzeltem, hogy az első gyermekem egy fiú lesz. Rajtamn kívül mindenki lányt várt. Gyönyörű, csodaszép kisfiunk van, imádjuk. Picinek folyton lánynak nézték, mert kék szemű és göndör, szőke haja volt, amit sokáig sajnáltunk elvágni. Mindenképpen szerettünk volna kistesót. Viszont már kislányra vágytam én is, hogy legyen lányom is és a férjemnek is teljesüljön a kívánsága. Régóta megvolt a lánynév is, amit adnánk neki. Még a fogantatáskor is próbálátunk "trükközni", hogy hátha bejön a "babona". Másképp éreztem magam az első hetekben, máshogy alakult a terhességem, fiúnév még véletlenül sem jutott eszünkbe, emiatt én majdnem nem voltam győződve, hogy ez csak lány lehet. Mondtam a férjemnek, hogy mihamarabb menjünk el 4D-re, mert nem akarom magam nagyon beleélni, hogy lány, inkább derüljön ki hamar. Elmentünk a 15. héten és persze újabb fiút várok.... teljesen egyértelmű volt. Hazáig alig szóltam, próbáltam magam tartani, de otthon csak elsírtam magam. Néztem a fiúneveket, de egyik sem tetszett. A férjem próbált vígasztalni, hogy ne sírjak már, bár hazudna, ha azt mondaná, hogy egy lánynak nem örült volna jobban, de a lényeg, hogy EGÉSZSÉGES (egy babát már elvesztettünk). De én olyan szerencsétlennek éreztem magam, hogy még nevet sem tudok neki adni. :( Aztán másnap azért bőgtem egész nap szinte, mert rájöttem, hogy lányom már valószínűleg nem lesz több. Jelen helyzetben nem hiszem, hogy be tudnánk vállalni még egy gyermeket. Nagyon rosszul éreztem és érzem magam azóta is. Nem az a baj, ami lett, hogy már másik nem lehet. Pedig már voltunk azóta 2 uh-on, változatlanul fiú maradt. Most vagyok 25. hetes. Nem adnám a fiam másikért, hiszen az utóbbi 4D-n láttuk, hogy olyan szépséges ő is... :) Örömömben folytak a könnyeim. De mégis, ha egy aranyos kislányt látok, mégis összeszorul a szívem, hogy nekem olyan már nem lehet. Szerencsétlennek érzem magam, mert még mindig nincs neve a kisfiunknak, annyira elfogultak vagyunk az elsővel, hogy egyszerűen egyik név sem tetszik annyira. :( Félek attól, nehogy hasonlítgatva legyenek állandóan, sajnálom is már előre, hogy ő nagyrészt a bátyja cuccait fogja örökölni, hiszen neki annyi mindent vettünk. Nem tudom, hogy később hogyan fog alakulni. Én is furán érzem magam. Azt nem gondolom, hogy nem szeretem annyira, mint az elsőt, mert imádom már most, de hihetetlen szomorúság önti el a szívem, hogy kislányom miért nem lehet... :(

Nem vagy rossz anya! Azt gondolom, hogy nálad sem azzal van a gond, hogy a negyedik fiút kevésbé fogod szeretni, csak azt sajnálod, ami már nem lehet. És ez teljesen természetes reakció! :)

Nekem 3 lányom van, és kiderült hogy a 4. is puncis.

Teljesen megértelek, de hidd el,1-2 hét alatt hozzászoksz a gondolathoz hogy kisfiad lesz megint.