Van még valaki, aki terhesség alatt szörnyen striás lett?
Én most szültem (3hete), és látom hogy nézek ki valójában. A mellem totál, a derekam a hasam, a combjaim körös körül egészen le a vádlimig, vagyis 10cm a bokám felett is van, meg a fenekemen is. Igaz 20kg-ot híztam, de mégis jól átvágott a természet. Van még valaki így? És ezek a csíkok milyenek lesznek kb. 1év múlva?
Tudom, hogy ha már anyuka vagyok nem ez a legfontosabb, de azért mégsem hanyagolom el magam, mert van gyerekem és egy kicsit bánt, hogy soha többet nem mehetek strandra felemelt fejjel, mert úgy fogok kinézni, mint egy 50éves 22 évesen, vagy még rosszabúl, olyan rapancsos vagyok.
Szia sorstárs
Az első babámmal 25 kilót híztam (50-ről indultam), szanaszét repedtem. Nem múlt el, sőt, ahogy lefogytam még lógott is a bőr egy kicsit.
Aztán jött a második baba, és a nagyjából összehúzódott bőröm újra kinyúlt, és lett még egy két plusz striám is.
Az,hogy anyukaként nem ez a legfontosabb, nagy marhaság!
Tényleg nem a LEGfontosabb, de iganis fontos.
Én azóta konkrétan nem szivesen veszek fel fürdőruhát,de még szűk felsőt sem a hasamon lógó bőr miatt.
Nem érzem magam csinosnak, és borzasztóan zavar.
Sok-sok év múlva majd biztosan megtanulok vele együtt élni ,mivel nincsen más választásom,de egyenlőre zavar. Most is még csak 28 éves vagyok, igenis fontos lenne számomra,hoyg legalább egy fürdőruhát fel merjek venni nyáron.
A csíkok halványabbak,de látszanak.
Hát ez van.
Én 14 kg-t híztam az első babámmal, és a hasam totál szétszakadt. Pedig kentem is. De a dokim azt mondta, a krém nem ér semmit, ha olyan típus vagyok. Ez csak marketing. A második babámmal azt hittem nem lehet rosszabb, de tévedtem. Még tovább repedt a bőröm, egészen a mellemig. 16 kg-t híztam. A férjem állítja, hogy nem vészes, és már halványodott, de szerintem nagyon ronda a hasam. Fürdőruhát nem veszek fel, bár eddig nem is volt nagy a kísértés, mivel a kicsikkel úgysem megyünk sehova.
Nem tudom striák nélkül mi lenne, mert a bőröm eleve nagyon lötyög, szerintem rémes. Persze láttam a strandon ilyen nőt bikiniben, ezek szerint van, akit nem zavar.
Üdv a Csapatban!
A melleim, a hasam, a combom, a fenekem olyan, mint a tigris teste. nem olyan áramvonalas, de legalább olyan csíkos. :(
10 hónapja szültem. 17 kilót híztam, 13-at fogytam vissza, és elég csúnya lett a bőröm. Kötény hasam lett és ettől vagyok oda a legjobban. Tornázgatok, diétázok és majd meglátjuk mi lesz.
3 és fél éves a fiam, és azt mondhatom, h ma már alig látszanak, pedig rengeteget szedtem össze.
15 kilót híztam, az utolsó 3 hétben repedt szét a bőröm, h mennyire, azt én is csak szülés után láttam meg.
Mivel alapból vékony vagyok, a gyerek egy éves korában már voltunk strandon, egyberészes fürdőruciban, tavaly meg ilyet vettem, csak az enyém más színű, és jobban feljön a csípőmre, pont ott takar, ahol kell:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!