Miért van ez velem? Úgy érzem teljesen hülye vagyok.

Szerintem ezen nincs mit szégyenleni.

Én a 3. terhességemet csinálom, abszolút tervezett baba volt, de így sem tudok semmi rózsaszínűt mondani, számomra ez most 9 hónap kínlódás minden testi és lelki oldallal együtt. Ez van. ettől még ugyanúgy fogok/fogunk örülni a babának, csak el kell könyvelni, hogy a terhesség nem mindig rózsás.

Főleg, amikor egy-két vagy több gyerekről/családról kell gondoskodni közben.

Az első terhesség mindig különleges szerintem.

Tökéletes lesz minden, csak át kell magad vergődni a végéig. Lesznek könnyebb és nehezebb időszakok, de a végeredmény számít.

Hajrá, és ne marcangold magad, azzal nem lesz jobb senkinek!

Szia!

Tudom miről beszélsz! Mi terveztük a másodikat, de mivel a fiam még itthon volt velem, nem ment még oviba, annyira lekötötte az időmet, hogy nem volt lehetőségem élvezni a terhességet! Mikor őt vártam pihenhettem amennyit akartam és amúgy is különleges dolog volt az egész, nagyon boldog voltam! A másodiknál nem volt időm semmire, csak rohantak a napok, játék a nagyobbal, házimunka, vérvétel-védőnő-uh stb, összefolyt minden, fáradt voltam, rosszul voltam és a könyökömön jött ki, hogy mindig menni kellett valami vizsgálatra... Elment úgy a 9 hónap, hogy egy kezemen meg tudnám számolni hányszor koncentráltam csak babára a pocakomban...

Még túl kellett élni a szülés utáni kórházban töltött napokat, mert nagyon, rettentően hiányzott a nagyobbik, de miután hazaértünk már minden csodás volt! Mindkettőt egyformán szeretem, de az első terhesség mindig különleges marad! Most 3 éves a nagyfiam, a pici 7 hónapos!

Ne érezz bűntudatot, minden rendben lesz, imádni fogod őt is, a fiadnak pedig adsz egy testvért ami hatalmas kincs! :)

Ez teljesen természetes amit érzel! Ha az embernek van már egy vagy több gyereke, az idő "felgyorsul" észre sem veszed, és telnek a napok, a hetek, a hónapok...szóval a második/többedik terhességre már nem tud úgy koncentrálni az ember, nem tudod magad átadni csak és kizárólag a babavárás érzésének, hiszen ott van már a nagyobb gyerek, akivel szintén foglalkozol, játszol, menni kell mindenfelé, emellett még van házimunka is, mert természetesen az élet ilyenkor sem áll meg, mindenféle vizsgálat, vérvétel, stb, és még az ember magára és a kapcsolatára is szeretne időt fordítani, mert azt se jó elhanyagolni.

Szóval teljesen érthető, hogy jóval kevesebb idő marad a befelé fordulásra, amit az első terhesség alatt még könnyebben megold az ember.

Mindemellett még a hormonok is tombolnak benned, úgyhogy nincs ebben semmi különös, vagy rossz.

Ezen kívül minden terhesség más. Az én példám: amikor a fiamat vártam, minden szuper volt, nem volt hányás, hányinger, néha picit émelyegtem az elején, de ennyi. Szinte mindent tudtam enni, nem voltam viszont extrán kívánós, nagyon fitt és friss voltam a végén is még, szülés előtt egy nappal is legyalogoltam 5 km-ert, csak mert sétálni volt kedvem inkább, mint várni a buszra.

Takarítottam, ablakot pucoltam, szobát festettem az utolsó hónapban is, tényleg, mintha terhes se lettem volna, csak volt egy nagy pocakom, nem fájt semmim, nem voltak keményedéseim, jósló fájásaim.

Most a lányomat várom, a 38. héten vagyok. Az elején kutya nehéz volt, annyira kínzott a hányinger, hogy még a víz is kijött belőlem, és még a b6 vitamin is, ami hányinger csökkentő elvileg.

Alig bírtam megenni valamit. A második trimeszterre ez úgy-ahogy elmúlt, viszont a fáradékonyság nem, az egész napot át tudtam volna aludni sokszor, az energiaszintem a béka feneke alatt volt, és van jelenleg is, nem bírok sokat gyalogolni, sokat állni, rettentő hamar kifáradok mindenben. És már a második trimeszter vége felé kezdődött, hogy fájt-feszült a hasam, főleg ha többet sétáltam kicsit, olyan volt, mintha megszorult volna a levegő az aljában.

A lányom a fiammal ellentétben elég későn kezdett mocorogni, illetve pontosan később kezdtem érezni, ami miatt tiszta ideg voltam, mert mindenhol azt hallani, hogy a másodikat már hamarabb érzi az ember. Na de aztán mikor beindult, rúgott mindenhol, csak ott nem ahol esetleg nem fájt volna annyira.

Emellett a 25. héttől kb folyamatosak a keményedések, és a 32-től a jósló fájások.

Ami viszont pozitívum az elsővel szemben, hogy még mindig tudok aludni, és jó mélyen, na a fiamnál ilyen nem volt, a végén már hetek óta alig aludtam pár órát.

Természetesen mi is nagyon várjuk a második babánkat, de tényleg nagyon más ez a terhesség, mint az első volt, most értettem meg azt is, hogy miért mondják mások, hogy már nehezen bírják, igazán jöhetne már...stb, amikor az elsőnél úgy voltam vele, hogy azt se bánom, ha még egy hónapig bent marad.

Kedves kérdező, próbálj meg kicsit megnyugodni, láthatod, ahogy előttem is írták, egyáltalán nem baj, hogy így érzel, ne legyen lelkiismeret furdalásod, ne ostorozd magad emiatt! És amint megszületik a pici, őt is ugyanúgy fogod imádni, mint az első gyermekedet, ebben biztos vagyok!

Boldog, felhőtlen babavárást kívánok neked!