Igaz, hogy a második szülés könnyebb mint az első? Írnátok tapasztalatokat?
Nem hiszem!
Saját tapasztalatom még nincs, de a nővérem a második babájával 16 órát vajúdott, míg az első baba 5 óra után meglett! Pedig az első kisfiú nagyobb volt!
Annyiból könnyebb a második, hogy tudod, hogy mire számíts. Egy első babás kismamának fogalma sincs róla, hogy mire számíthat, meg van ijedve, és valószínű, hogy nincs felkészülve a szülésre. (Mert ugye amiről nem tudod, hogy milyen, arra nem tudsz felkészülni.) A másodiknál egész máshogy éli már meg az anya a szülést. Hogy fizikailag könnyebb-e az a te állapotodtól függ.
Olyan tévhiteknek pedig ne dőlj be, hogy azért könnyebb a szülés, mert már szültél egyszer.
-egy sznő hallgató-
Szia! Nekem a második sokkal könnyebb volt. Bár nagyon féltem, mert tudtam mi vár rám, de éppen ezért nagyon készültem rá. Sokat beszéltem a babával, hogy segítsen, és én is segítek Neki. Nagyon hittem a homeopátiás bogyókban amiket szedtem, ill. a málnalevél teában.Mindkettő indított volt, és mindkettő 4 óráig tartott, de az elsőnél 2 óra nagyon rossz volta, a másodiknál csak 15 perc. 3. nyomásra kinn volt, mert már tudtam, hogy kell nyomni, nem össz-vissza voltam.
Könnyű szülést Nektek!
Hááát azért szerintem van benne valami hogy mivel már egyszer végigment valaki azon az úton :) ezért a másodiknak már könnyebb. Persze ha a második nem úgy fekszik vagy tartási -beilleszkedési gond van akkor nem lesz könnyebb megszülni mint egy jól beilleszkedett elsőt.
Nem beszélve a dolog pszichés részéről hogy tudod mi után mi jön, mi az a pont ahol legjobban fáj de utána már jobb lesz, jobban tudsz segíteni-közreműködni stb. így ilyen szempontból is egyszerűbb lehet.
Nekem első babám 3300 gramm volt (fiú) és 6 óra alatt lett meg az első fájástól.
A másodikom (lány, 4400 gramm) mindössze 3óra 40 perc alatt amiből 2 óra olyan volt hogy nem is éreztem semmi fájdalmat, igazából 3 tól voltak érezhető fájásaim és 4.40 re meglett:) Mindenkinek hasonló szülést kívánnék:))
Nekem is könnyebb volt a 2. szülésem.Az elsőnél-aki fiú-nem voltak egyáltalán fájásaim,a mahzatviz elfolyt hajnalban,bementünk a kórházba,méhszájam teljes zárt volt,fájás mint már irtam,sehol,úgyhogy elvoltam
egész jól mindaddig,amig meg nem inditották-oxitocint bekötötték,onnantól beindult a dolog.4 és fél óra alatt meglett a fiam.A második gyerkőcőmnél-aki lány-szintén folyt el magzatviz,de nem az összes,aztán jöttek a fájások is ám!Mikor beértünka kórházba,2 ujjnyira már nyitva volt a méhszájam és a fájdalmak is csak fokozódtak!Oxitocint akkor is kaptam,de kevesebbet.A lányom kb. 3-3,5 óra alatt lett meg.
Nekem nem volt könnyebb: egészen más volt.
Másképp jöttek a fájások, máshol fájt - szóval akik összehasonlítják a kettőt nem tudom hogyan teszik.
Az első szülésem alatt inkább a hasam alja fájt, minden fájáskor rosszul voltam, hányingerem volt.
A másodiknál a derekam szakadt le, egészen a farokcsontig nyilalt a fájás - és azt is megéreztem, hogy milyen az, amikor a babát ,ár nem lehet visszatartani.
A második örült gyors volt - 3 óra alatt, az első 5 óra.
Az elsővel kaptam oxitocint a kitolási szakaszban, a másodikkal nem.
Mindent összevetve azonban gyorsabb volt a felépülés - szülés után jártam (az első után elájultam), és 6 hét után a szex is ment (az első után 3 hónap kellett).
Szia!
Nálam igaz, a második nagyon hamar meglett,annak ellenére hogy nagy baba volt. Könnyű volt, szép volt. Az elsőt megszenvedtem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!