Hogyan tudnám túltenni magam az első terhesség-szülés utáni traumán?

Szia!

Nem tudom mi okozott ekkora traumát, de biztosan olyan dolog lehet ami egy álltalános terhességnél és szülésnél stb nincs. Akkor már is hasonlóképpen érezné.

Sokat számít az, hogy hogyan vagy terhes. Gondolom a legnagyobb támaszod a férjed. Nekem ez segített a terhesség alatt, az ő támogatása. Illetve az is, hogy fogadott orvosom, szülésznőm volt. Rengeteg doppingot kaptam szüléskor a szülésznőmtől akivel végig beszélgettük a vajúdást (9 óra hossza) illetve az orvosom szülés közben még a begörcsölt vádlimat is masszírozta és az utolsó nyomásnál amikor kimerültem a fejemhez jött és nyugtató szavakat mondott illetve bíztatott. Sosem felejtem el a tekintetét és amiket mondott és hogy abban a pillanatban ez mennyit jelentett nekem.

Hiába volt nehéznek mondható szülésem. Még a méhnyak is megrepedt közben és 1 órás varrás volt csak belül ami szétszakadt mégis minden nyögés és sírás vagy kiabálás nélkül szültem. Pedig én mindig hisztisnek vallottam magamat. Ezután volt néhány óra mélypont amig a párom el nem tudott jönni (kivette a szabiját másnaptól). Magán szobában v oltam a picurral és reggel 8tól este 8ig a párom is velünk volt. Ez akkora támasz volt nekem, hogy szinte alig akartam 4 nap után hazajönni.:)

Itthon is a párom adta este oda a lefejt tejcsit (sajnos később a tápszert) amikor nem volt erőm. Rengeteget segített.

vedd magadat körül olyan emberekkel, akiket ismersz, akikről tudod, hogy figyelni fognak rád. Igaz nem olcsó mulatság, de egy gyerek sosem az. Megéri, ha ennyire megviselt.

Angyalom...hát nem csodálom,hogy nehezen teszed túl rajta magadat:(( Szerintem keress egy másik kórházat,de semmiképpen se mondj le a kis tesóról...:))

Egy két gyermekes anyuka

Úristen, szegénykém :-(

Nagyon sajnállak. Nekem is van egy kisfiam 2 és fél éves, most vagyok 20 hetes kismama.

Nekem sem volt valami leányálom a szülés sem az utána levő 6 hét de eszembe sem jutott hogy ne legyen több gyerekem.

De ezek után egy percig sem csodálom hogy még a szülés gondolatától is irtózol...

De emiatt ne mondj le a babáról.

Menj másik kórházba.

És hidd el minden szülés más.

2es vagyok.

Nem csodálom, hogy megviselt.

Nekem az orvosom azt sem engedte, hogy előkészítsenek (beöntés + borotválás) mert én minidg otthon elintéztem a borotva kérdést. Tudom butaság, de rettegtem a beötéstől is és látta rajtam, hogy félek ezért nem engedte, hogy elvigyen a nővérke. Szerencsére nem volt baleset belőle:)

Nekem utolsó nap sikerült nagydolgot végeznem indulás előtt. És szülés után minden nap hozták volna reggel vizitkor a ricinusolajat... Az orvosom minden reggel és délután bejött hozzám és kipenderítette a ricinusolajas nővérkét... Utolsó nap elküldte a páromat csokis szójetejért + duphalac nevű hashajtó szirupért (gyerekeknek is adható nem brutális). Mivel megkívántam a szójatejet amint ránéztem bevertem az 1 litert, megittam a kis kupica édes szirupot. Na 10 perc után indultam is:)

Szoptatni én 2 napig nem tudtam, mert kicsimnek a nyakára volt 2x tekeredve a köldökzsinór és közben magzatvizet is nyelt:( így 2 napig csak öklendezett szegényke. Nem sikerült rendesen mellre se tennem. Viszont a magánszobában volt szoptatási tanácsadó. 2 nő próbálta a cicimet belegyömöszölni a picur szájába, de nem ment. Túl kicsi a bimbóm, nem tudja bekapni a gyerek. Ekkor jöttek rá, hogy mellbimbóvédő kell (csodák csodájára én előre megvettem és vittem magammal, bár én azt hittem az arra való, hogyha kiszívja akkor vele együtt kevésbé fáj majd és véd...) Na ezzel már sikerült is. Sajnos azonban itthon 2 hétre rá annyira szétment a mellbimbóm, hogy abba kellett hagynunk a szoptatást, de ez már más sztori.

Szóval rengeteg segítséget kaptam. Ezek nélkül valószínüleg én is hasonló képpen éltem volna meg. Én egy napig fel sem állhattam a varrataim és a súlyos vérszegénységem miatt. Az a nap nehezebb volt, de kaptam lelki támogatást akkor is.

Nem tudom, hogy merre laksz. Én Nyíregyházi vagyok. Itt az alapítványi szoba 10 000 ft / éj. Nem nagyon összeg ha abból indulsz ki,hogy mennyi kellemetlenségtől véded meg magadat. Furcsa vagy sem, de nekem 4 hónapos a babám és orvosom áldásával együtt 5 hónap múlva belekezdünk majd a tesóprojectbe. (persze addig még 2 plusz kontroll is lesz, hogy biztosan felgyógyultam-e már egy új kicsihez)

Még a szüléshez annyit, hogy nekem a varratszedés is félelmetes gondolat volt, de szerencsére a dokim kívül-belül felszívódó varratott adott emiatt. Plusz egy dianne nevű gélt adott szüléskor, hogy hamarabb táguljak és a kitolási szakasz a lehető legkellemesebb és gyorsabb legyen. A gélt magadnak is meg lehet venni vagy akár ott is 3 ampullaszerű (30e ft, de nagyon sokat segít).

Szülésznőt előre fogadj pontosan amiatt, mert ha nem sikerül az apásszülés...nem neked kell mondani, hogy vannak undok szülésznők dögivel...

Sok sikert a tesóhoz! Ne mondj le az állmaidról néhány elfuserált szakbarbár miatt!!! Egyébként ha mégis hasonló dolog következne be.....hát nagy nehezen csak túl vagy rajta nem? Mikor a kislányodra nézel, biztos vagyok benne, hogy utólag úgy érzed, hogy megérte. Gondolj arra, hogy ez most más lesz, de ha valami extrahihetetlen módon mégsem lenne jobb, tarts ki és adjon erőt a jelenlegi és az akkor születendő gyermeked. Ráadásúl régebben amikor még lutri volt a szülés és sokan belehaltak vagy esetleg a gyerek és nem nagy tudású bábák cibálták ki az anyából...annak is örültek volna ha legalább mindketten túlélik. Tudom, nem teszi meg nem történté az egészet, de próbáld az előzöt lezárni és felejteni azzal, hogy a kislányoddal ott vagytok egymásnak.

EGY KALAPPAL!!!

Komplikáció miatt császárom lett, nem igazán tudtam beletörődni, aztán reflux, hasfájás és ki tudja még miért lányom 7 hónapig üvöltött minden áldott nap, akár tíz órákat is egyhuzamban.

Én azt hittem belepusztulok. Egyrészt mert tehetetlen voltam és nem tudtam rajta segíteni (többször voltunk vele kórházban is, de senki nem tudta mi baja), másrészt nem ért más inger, csak a sírás. Azt hittem meg fogok őrülni.

Én ekkor azt mondtam, hogy soha többet nem akarok gyereket.

Most meg 15 hónapos kis tünemény. Mintha mi sem történt volna, éli az életét, megsimogat, megszeretget, édesen vigyorog.

Erősebb lettem, jobb lettem, empatikusabb lettem a történtek hatására. S látom a lányom mennyire szeret. Azt hiszem ezek után mindent kibírok, szóval tuti lesz kistesó egyszer. Most már másképp gondolkozok, mint az első hónapokban. De nem most rögtön lesz kistesó...mert még vannak bennem félelmek, amik viszont érezhetően halványodnak. Le fogom győzni őket, mert tudom, hogy az életben a legértelmesebb dolog, amit tehetek, hogy gyermeket nevelek. Minden más elenyésző.

Nem adott könnyű sorsot nekünk az ég, viszont az is biztos, hogy bár lehet szidni ebben-abban a női agyat, de mégis benne van a csoda: a szülési fájdalmak és az utána lévő nehézségek felejtésének a képessége. :) Mindez azért, hogy vállalhassuk a második traumát is, amit majd évek múltán megint halványabban látunk majd. :)

Szerintem a legegyszerűbben úgy tudsz túllépni a terhesség/szülés/gyermekágy okozta szorongáson, ha tudatosítod magadban; az ember nem szülni akar, hanem gyereket szeretne.

A hozzá vezető út, - sajnos, vagy hálistennek - nem bizonytalan hosszúságú,és kimenetelű. Az első terhességedhez képest, tudatosabban készülhetsz rá, már tudod, hogy mire számíthatsz, és azt is, hogy ki fogod bírni. ( Más választása ugyanis nincs az embernek.:-)))

Ha nem sürget benneteket az idő valami miatt, hagyj egy kis időt magadnak, hogy a rossz emlékeket kicsit megszelidítse az idő. Ahogy erősödik majd benned egy kisbaba utáni vágy újra, úgy fognak enyhülni a félelmeid.

És persze, az is fontos, hogy időben kezd el megkeresni azt az orvost, akire bátran rábízhatod magatokat.