Kismamák! Érezttek úgy valaha, hogy nincs szükségetek a babára?

Nekem nem volt ilyen (csak miután megszületett éreztem pár napig úgy, hogy nem gondoltam át egészen és nem kellett volna vállalni, de az is elmúlt) Viszont a terhesség a sok hormon produkálhat ilyeneket. Szerintem mivel, ha látod a monitoron jó kedvű leszel, így amikor megmozdul elmúlik ez az érzés.

Ha nagyon elhatalmasodik rajtad a rosszkedv esetleg próbáld meg felvenni a kapcsolatot valami szakemberrel.

Fejbe vágtak a hormonok.

Ez egy elég furcsa állapot, és valakiből igen 'érdekes' érzéseket vált ki.

Egyik nap szomorú, másik nap boldog, egyik nap szentimentális, másik nap idegbeteg, míg máskor kiegyensúlyozott, aztán meg furcsa vagy...na ez van, a terhesség egy érdekes állapot, de azért tudd, hogy életed legnagyobb csodája lakik most odabent, akinek akármilyen lökött is az anyja, imádni fogja őt. :)

Szerintem a hormonok játszanak veled...Én éreztem ilyet, de nem feltétlenül a hormonok miatt, hanem mert fogamzásgátló gyógyszer mellett lettem terhes. Kellett pár nap, míg feldolgoztam, bár az abortusz csak fél pillanatig suhant át a fejemen. Szerencsére hamar "rendbe jöttem" és egy nagyon szép 9hónap és egy könnyű szülés után már 2éves a fiam.

Szerintem mindenki kicsit megijed, mikor állapotos lesz, hiszen ez nagy változás, és az ember nem tudja elképzelni milyen is lesz, ha hárman lesznek. Ijesztó lehet a tudat, hogy "már semmi nem lesz olyan, mint régen, hogy vajon jó anya leszek-e..stb. De ti készültetek a babára, biztos ezeket átbeszéltétek.

Másodszor akkor éreztem, ezt az elbzonytalanodást, mikor egy kiadós szalonnás-hagymás rántotta után lefeküdtem pihenni, és elfolyt a magzatvíz...Akkor arra gondoltam, hogy "jaj, várhatna még egy kicsit, még úgy aludnék egy kicsit és a Shrek is ma lesz a moziba.." Ez persze már csak a vicc része. Bár, az "úgy aludnék még" mindig megvan. Szóval, a hormonok ilyenek, beszélgessetek sokat a férjeddel, óvatosan az internettel (nagyon sok "okosság" van ott) és boldog babavárást, jó egészséget neked!

Tuti, hogy a hormonok, ne dől be nekik. Ha túlságosan is depis lennél, akkor bizony, érdemes szakemberhez fordulni. Szerencsére, 12 hetesen már nem tudod az abortuszt elintézni, így erre ne is gondolj. Hidd el, megszületik a baba és minden rosszkedvedet elfeledteti veled:) Persze, ha nem leszel tényleg depressziós, ezzel vigyázni kell és ilyenkor szükség van pszihológusra. Addig is nincs valaki, akivel esetleg megbeszélheted az érzéseidet?

Nálam nem volt ilyesmi, és bár nem terveztük régóta és nem próbálkoztunk sokáig, de iszonyatosan boldog voltam, főleg az uh vizsgálatokon, amire szabályszerűen "rászoktam" és rengeteget voltam 4D-n. Nekem is voltak hormonváltozásaim, de inkább szegény férjemen töltöttem ki:))

Igen.

Össze-vissza érzek. A felelősség megrémiszt, meg a jövő, de következő percben pedig repkedek.

Ez a hormonok dühítő hatása. :)

Én is így voltam.

Senkinek nem mertem elmondani.

Egész nap olyan oldalakat néztem, ami az abortusszal foglalkozik, vagy éppen a tiltott ételek listájával, ami görcsöket, vérzést okoz, hogy úgymond magától menjen el.

De, amikor mentem a dokihoz, és megláttam az ultrahangon, megnyugodtam, és azt mondtam, akarom. De ez sem tartott olyan nagyon sokáig.

Szép lassan kezdtem lenyugodni, és lassan kezdtem szívből örülni a babának, de elég lassan, heteken át tartott.

Aztán elkezdett mozogni, először a buborékolást éreztem, aztán a konkrét mozgást. Először örültem neki, aztán baromira idegesített. Olvastam, egy kispapa írta a sztoriját, hogy 5 hónapos terhesek 'lettek', elkezdett mozogni a baba, odatette a kezét a pocakra, ő is érezte, és azt mondta, hogy ez tisztára Alien. A felesége nem haragudott, csak meglepődött, a pasi pedig azért mégis nem győzte a felesége elnézését kérni. Aztán bevallotta a kismama, hogy valójában ő is eléggé furcsának érzi ezt az egész magzatmozgás dolgot. A pasi azt is írta, hogy szokta látni, ahogy a felesége áll a tükör előtt és nézegeti a kerekedő pocakot, és látja rajta, hogy nem igazán járta még át az anyaság szelleme, vagy a babavárás szakirodalomban leírt mérhetetlen boldogsága.

Ez a cikk akkora benyomást tett rám, hogy...!!! Azóta nem érzem magam önző dögnek!! Elkezdtem beszélni a babához, de először csak olyan mondatokat nyögtem ki, hogy: Most mosogatok, vagy Porszívózok, vagy Pudingot főzök.

Aztán már hülyéskedtem is neki, mintha a haverom lenne.

Most vagyok 30 hetes, és csak néhány hete kezdtem neki mondani, hogy Fiam, vagy, hogy Itt van anya.

A nincs szükségem a babára érzés néha úgy szokott előjönni, hogy de csinálnám ezt vagy azt, mint a baba előtt, és akkor érzem zavarónak, de ez is egyre kevesebb ideig tart, és egyre kevesebbszer jön elő.

Szerintem jól ki van találva ez a 9 hónap, hogy szép lassan, a magunk tempójában változzunk fiatalból érett anyává.

A lelkiismeret-furdalás is elmúlt, mert nem vagyok tökéletes kismama, ezek miatt a gondolatok miatt. Egyszerűen elfogadtam, hogy nem vagyok még anya, és rájöttem, ha a dolgokat engedem a maguk tempójában áramolni, akkor sokkal könnyebben, és gyorsabban jönnek, mintha én kezdenék el utánuk 220 felett egy gsx-R-rel üldözni.

(Bocsánat a hosszú válaszért, de remélem, tudtam segíteni.)