Hogyan emésszem meg ezt a helyzetet? Mit tegyek a férjemmel?

Van egy 15 hós kisfiam, jelenleg pedig 15 hetes kismama vagyok, a 9. héttől veszélyeztetett. Sokan kéne pihennem, nem emelhetek, stb... (nyitott méhszáj)

A férjem olykor olykor segít, de nem mindig. Van, amikor hiába szólok neki, hogy segítsen feltenni a gyereket a pelenkázóra, vagy vigye be a kádba, vegye ki onnan, meg sem hallja, inkább nézi a tévét, vagy számítógépezik. Ha főzök valamit, amgí ő pihen, akkor nem jó, miért azt főztem. De megmondani nem mondja, mit főzzek. Az nem érdekli, hogy amíg ő döglik az ágyban, a tévé előtt, addig én fáradozok, robotolok, holott nekem kéne feküdnöm. A gyereket nem viszi el sem sétálni, sem le az udvarra játszani, mert neki nincs kedve. Sosincs kedve semmihez, ha kérem, hogy nézze meg a vízcsapot miért csöpög, hát ő aztán nem, mert nem ért hozzá, metr nincs kedve, stb... Szóval mindig csak a kifogásokat keresi, hogy nehogy valamit csinálnia kelljen. A veszélyeztetett kismama meg gürizzen egész nap... Amikor meg leroskadok, mert már annyira kivagyok, akkor azért kapok. Beszélni nem lehet vele, mert már többször megkaptam, hogy mondhatok bármit, nem érdekli.

Már nagyon kiábrándultam belőle, nem ehhez az emberhez mentem feleségül:( ott tartok, hogy jobb lenne, ha inkább külön válnának útjaink. Totálisan tanácstalan vagyok, nem tudom egy ilyen lusta, önző emberrel mit lehetne kezdeni.

Ráadásul már másnak is feltűnt ez a viselkedése...

Úgy vagyok vele, hogy csak a gyerek miatt nem kell egy olyan ember mellett leélni az életet, akivel nem boldog az ember, és akire nem számíthat ha baj van.

Szomorú vagyok és csak sírok, meg sírok. Már anyukám is mondta, hogy nekem most a boldog babavárást kéne élveznem, de látja hogy ennek esélye sincs mostanság.