Konnyebb vagy nehezebb volt a masodik szulesed?
Első: kb. 3 óra volt. Kaptam oxitocint és gátmetszés is volt. A kitolás kb. 7-8 perc volt, 3 tolófájás össz-vissz.
Második: kb. 2,5 óra. Nem kaptam oxitocint és gátmetszés sem volt. Kitolás a gátvédelem miatt kb. 15 perc volt, viszonylag sok tolófájással.
Minden egyes szülés nehéz, mert fájdalommal jár. De minden szüléssel könnyebb lesz egy picit, mert már tudod, hogy mit kell csinálni. Normál esetben talán rövidül az idő is, hiszen már rugalmasabb vagy. De én szerintem minden agyban dől el, a szülés is. Ha úgy állsz hozzá, annak meg lesz a gyümölcse.
Első 1,5 nap vajúdás volt. Küzdöttem a fájások ellen. Végül EDA-t kaptam, rá fél órára megszületett a babám.
Második 10,5 óra volt összesen. Alig fájt, rendszertelen fájásokkal. Sem eda, sem semmi. Mikor megfenyegettek az oxitocinnal azonnal éreztem, hogy jön a baba. Első nyomásra kipottyant, még beöltözni se tudtak.
Harmadiknál hajnal 5-kor ébredtem burok repedésre. Fél nyolckor kint volt a babám, hozzám sem ért senki vajúdás alatt, szülés közben. Utána is csak nyugtázták, hogy minden rendben. Tudtam, hogy fájnia kell. Tudtam, hogy fájás közben el kell engednem magam, tudtam, hogy minden rendben lesz. Így is volt.
A masodik rovidebb volt, viszont kevesbe szep.
Elsonel 3 orat vajudtam, a kitolas kb 20 perc volt, de semmi komplikacio, nem vagtak, nem repedtem.
Masodik szulesnel teleraktak oxytocinnal, mert inditott szules volt, 2 ora volt a vajudas a kitolassal egyutt, de az oxytocin adagolas miatt vegig az agyon kellett maradnom, a kitolas meg olyan hirtelen jott, hogy a mehszajam repedt, azt varrni kellett, a lepeny meg darabokban valt le, igy kapartak is egybol.
Szoval lett volna inkabb hosszabb...
Első 3,5 óra burokrepesztéstől számítva.
Második 2,5 óra szintén burokrepesztéstől számítva.
Most várom a harmadikat,párom már mondogatja,
neki már csak 1,5 óra kell :)
Úgy legyen!
Szia!
Öt perces fájásoktól számítva az 1. 4 óra, a második 3, mindkettő teljesen sima, fájdalomcsillapító, oxytocin nélküli, az 1. kislányom a harmadik tolófájásra, a második pedig az első tolófájásra kinn volt. VISZONT! A második szülésnél sokkal, de sokkal erősebbek voltak a fájások. Több ismerős is azt mondta, hogy azért gondolom ezt, mert az elsőt már elfelejtettem, de ez nem igaz, 17 hónap alatt nem volt időm felejteni.:)
1. burokrepesztéstől 3.5óra
2. burokrepesztéstől 50perc
A második sokkal könnyebb, gyorsabb volt, elsővel volt gátmetszés, infúzió, másodikkal semmi.
Második szülés egy csodálatos, felemelő élmény volt, minden csodáját, szépségét átéltem, teljsen a lelkemmel és akkor tudatosodott bennem, hogy nekem még kell szülnöm egy gyereket. Most várom a harmadik bébit. :) (nem akartam ömlengeni, bocsánat- de tényeg olyan szép élmény volt, szavakba sem tudom önteni az akkori érzéseimet! :D)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!