Nem szeretek terhesnek lenni. Szégyen, de ez van. Más is van így ezzel?

Az első terhességem zökkenő mentes volt, és csodálatos dolognak éltem meg. A második babára ugyan úgy vágytam, hiszen terveztük. De valahogy minden más. Nem érzem már azt a nagy csodát, mint az elsővel. Millió panaszom van, és alig várom a végét (cukros, viszeres lettem, sajnos műteni is kell majd a lábamat, mert annyira elnyomta a baba az ereket). Nem tudok a nagyobb mellett pihenni, így állandóan keményedek, és nagyon fáradt vagyok. Mintha a baba és a pocak két külön fogalom lenne számomra. Sajnos úgy gondolok rá, hogy legyen már vége. A születendő lányom közben meg imádom, és alig várom, hogy a kezemben tartsam. Szóval állandó lelkiismeret furdalásom van, hogy szegényke mit érezhet mindebből.