Nem tervezett de szeretett volna gyermekáldásban lett részem! Még csak a 7. hétben vagyok, eddig örömmel és izgatottsággal éreztem, de mostanában eltünt minden ilyen érzelem! Miért lehet? (lent tovább)

Teljesen felelőtlen ember el sem gondolkozik ezen.

Úgy olvasom igen korán jön most a baba nektek, de gondoljátok végig a pároddal együtt, közösen a helyzetet. Mit tudtok majd nyújtani a babának, miből fogtok élni, milyen körülmények között. Mérlegeljetek. Ha egy kisbaba fogadására megvannak a minimális feltételek, akkor mindenképpen tartsátok meg őt.

Ha még ennivalóra sincs pénzetek, akkor megértem, hogy aggódsz, de ha úgy érzed, hogy szerető, gondoskodó környezetbe érkezne, akkor ne érezd magad felelőtlennek!

Nem ismerem a pontos helyzeteteket, így nem tudok véleményt mondani, de remélem a megfelelő döntést tudjátok majd meghozni.

Szia!

Ezek a hormonok....

Bár nálunk is hasonló volt a helyzet, abban az értelemben, hogy a párom nagyon szeretett volna már saját családot és igen gyorsan rátért. az "akarunk-e közös babát?" tmára, de ....az első nagy boldogság után, hogy 2vonalas lett a teszt, én is elgondolkoztam.

Nem, nem az abortusz miatt, mert tudtam, hogy a párom egy őszinte, egyenes ember, nem fog "lelépni" hirtelen; hanem hogy "te jó ég, anya leszek!"

Aztán a rosszullétek, az a tudat, hogy már nem egyedül vagyok a nagy világegyetemben... na meg most mi lesz?!

Az első változásokat az uh vizsgálatok hozták nálam. Amikor meghallgathattam a kis szívhangját,(pedig volt vagy 3cm) újra eltöltött a boldogság, aztán amikor már mocorgott az uh- felvételen is, meg aztán "élőben" a pocimban...na, akkor már rosszullétek se voltak, kihúztam magam szépen, lássák , bezony nem 3 kacsacombot ettem, hanem kismama vagyok....:)

Miért írom le ezt neked? Mert nagyon sokan átmegyünk ezen a dolgon.

Anyának lenni egyszerre felemelő(semmivel sem összehasonlítható) és súlyos érzés, és ez fokozódni fog a baba megszületésével.

ja, és hát a lényeg:

Teljesen megváltozott ugyan az életem/tünk, és néha picit nehéz, de nagyon boldog vagyok, hogy van egy kis gyerkőcöm , és nagyon jó nézni, ahogy cseperedik a "kezem alatt" :)

No, nem akarlak feltartani meg a döntésedben irányítani, csak leírtam tényleg, hogy a hezitálás, a "nem vagyok képes erre" érzés szinte mindenkiben ott motoszkál kismamamként, csak van aki bevallja , van aki nem.

De ettől függetlenül a döntés a Tiéd. Ha VALÓBAN nem állsz készen, akkor vannak más alternatívák....

ÉS nem tudtok vmilyen közös ponton "megnyugodni" egymással? tudod, írod 5 hónapja ismeritek egymást...ez még kevés ahhoz, hogy összecsiszolódjatok. Mi 4 éve vagyunk együtt, de a mai napig is alakulunk egymáshoz.

Ha megvan a szikra, plusz az az érzés, hogy biztonságos mellette, akkor nagy baj nem lehet.... habos-babos romantikus szerelmek a neten meg a mesékben vannak. Legyen őszinte, tiszteljen, szeressen.

Már az jel lehet arra, ha pl. természetesnek veszi, hogy megtartjátok a babát és a nevére veszi.

Csak olvasom azt is, hogy Te úgy érzed nem vele akarod leélni az életed....

Nehéz na, mert alapból (ha nem derült volna ki ....)nem szívlelem az abortuszt; de egy "kényszeres" döntés se jó, ha nem is akarsz családot, komolyabb jövőt ezzel a férfival.

Nehéz innen a másik oldalról segítséget írni....

Kedvesen fogalmaztad a kérdésedet, hogy nem tervzett, de "szeretett volna" terhességben részesültél! Azért ebből az jön le nekem, hogy gondoltatok a közös életre, és hogy mégiscsak együtt képzelitek el-nem is csak kettesben az életeteket! :)

Biztos közrejátszik az éréseidben, hogy nem is ismeritek egymást régóta, a terhesség kezdeti öröme átvált ilyenkor aggódásá-jönnek a hormonok- és nálad még a munkád elvesztése is.

szerintem nagyon szuper, hogy egy olyan ember áll melletted, akiben mindenre számíthatsz, és támogat, kész a családi életre! Hidd el, te is kész vagy, és meg fogjátok oldani!

NÁlunk is ez volt a helyzet, kb. MI 4hónapja voltunk együtt, és a kapcsolatunk is olyan volt, hogy még nem is tudtuk eldönteni, hogy működik-e vagy sem. Egyik nap + lett a tesztem- és onnantól az életemben minden a helyére került. Kiderült, hogy igenis műkdöik minden tekintetben a kapcsolatunk, szeretjük egymást- és mindketten örömmel vágtunk bele a terhességnek, összeköltöztünk, és akartuk a babát. A sors fintora volt, hogy végül elvetéltem pár hét mulva. Lehet érzete ez a baba, hogy túl korai volt még. Eztóta az esemény óta egy év mulva eljegyeztük egymást, utána egy év mulva össze is házasodtunk, már 5éves házasok leszünk egy hét mulva, és már van két csodálatos kisfiunk,és a harmadik gyerekünkeket várjuk nagy boldogságban.

:)

A lehető legjobbakat kivánom nektek is!

Igen, természetesen vannak ilyen történetek, ahol minden klappol. De nem mindig ilyen a helyzet.

Mi a férjemmel nagyon szerettünk volna babát és hamar is sikerült:) De szülés után jöttek a nemvárt problémák, amik majdnem teljesen szétzilálták a kapcsolatunkat. De rendbe hoztuk. Bár nincs már meg az a marha nagy szerelem a részemröl, de szeretem és tisztelem. Sokszor érzem én is, hogy elhamarkodott döntés volt a baba meg a házasság (21 évesen szültem), de nem bánom. Söt. A férjem kedves, lehet rá számítani, mindent megtesz a gyermekünkért, tisztel, szeret minket. És ez nekem mindennél fontosabb. De ha válásra kerülne sor, akkor ugy gondolom, egy gyermeket én is fel tudnék nevelni egyedül. Többet már nem biztos, de egyet mindenképpen.

Megjegyzem, volt egy abortuszom 19 évesen. Tanultam, anyum özvegyen egymaga nem tudott volna segíteni, a pasi elhagyott. Ha már lett volna szakmám és munkám, biztosan megtartom. Az abortusz tönkretett testileg, lelkileg. Egy ártatlan élet. Nem voltam annyira tájékozott, hogy átgondoljam az örökbeadás lehetöségét. Mai fejjel örökbe adtam volna, jobb megoldás.

És a hormonok. Minden növel játszanak a hormonok, hol boldogok vagyunk, hol meg azt se tudjuk, jó döntés-e. De amint látni fogod uh-on, érezni fogod a pocakodban, tudni fogod, hogy jobban nem is dönthettél volna, mert Ö a TE GYERMEKED! Függetlenül az apától.

Kérlek majd írj, hogyan döntöttetek...