Frontérzékenység okozta fejfájásra mit szedtek?
Én eddig a Panadolt olvastam, amit lehet szedni az első trimeszterben. Úgy tudom Rubophent csak a második trimesztertől lehet. 12 hetes vagyok,így Rubophent nem merek még bevenni, a Panadol pedig egyszerűen nem hat, mint halottnak a csók. Már 2 napja fáj a fejem, a vérnyomásom, pulzusom tökéletes,vérképemmel sincs semmi baj,napi 3 liter folyadékot iszok, eszek mindent, így a doki sem tudott nagyon sok mindent mondani.
Olvastam a Belladonna homeopátiás szerről is, esetleg erről van valami tapasztalatotok görcsös-migrén szerű fejfájás esetén? Egyáltalán hatásos?
Vagy van valamilyen praktika amit ti sikeresen alkalmaztok ilyenkor?
Bármilyen ötlet érdekel, mert 2 napja emiatt már az ágyat nyomom :(
Szia!
Ez engem is érdekelne, hajnal óta van migrénes fejfájásom a hidegfront miatt. Míg terhes voltam sem hatott semmi, 3 napig szenvedtem...Ráadásul most a vérnyomásom is lement, elkezdtem szédülni. Most épp forró fekete teát iszogatok, hátha segít.
Dokimat megint megkérdeztem, Algopirint javasolt, meg citromos vizet, de nem segített semmit!
Kínomban lementem a gyógyszertárba és vettem Belladonna 9 ch nevezetű homeopátiás golyókat, gondoltam ártani nem árt,mivel csak maszlagos nadragulyát tartalmaz, és nagyon drága sem volt, 650Ft.
Egyszerre 5 golyót kell bevenni belőle, azt hogy milyen időközönként kell, egész változó infót olvastam róla, és a patikus sem volt a helyzet magaslatán, így én 2 óránként vettem be 5 golyót, eddig 3-szor, és már jobb! Még érzem hogy fáj, de már nem olyan görcsösen!
Azt sajnos nem tudom, hogy meddig fog hatni, most már letelt a 2 óra, de egyelőre nem vettem be újabb adagot, kicsit kihúzom még.
Itt találtam homeos szerekről még infót, ha érdekelnek titeket:
Én amúgy terhesség előtt eléggé gyógyszerfüggő voltam, ha kicsit is fájt valamim azonnal vettem be fájdalomcsillapítót. De a baba miatt ezt az "életmódot" teljesen abbahagytam,másrészt meg nem igazán hatottak a gyógyszerek szedhető mennyiségben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!