Megtennétek ezt a gyermeketekkel?

Nem adnám örökbe.Úgyis az én gyerekem ha beteg.

Most ez olyan,hogy oda adom másnak "bajlódjon" ő vele,mert nekem nehezemre esik?Mit gondolsz a gyereknek ez hogy esik ha már megérti,hogy a szülei azért mondtak le róla,mert beteg????

2,5 éve volt egy riport a tv-ben,ahol az anyuka rendszeresen járt szűrővizsgálatokra,a babája mégis testi hiányossággal született... én tudom,hogy sírnék,ha így születne a gyermekünk,mert tudnám,hogy nagyon nehéz lenne neki,és nem játszhatna úgy,mint a többi gyerkőc. A párommal néztük akkor a tv-t,és megkérdeztem Tőle,hogy akkor mit tenne,ha .. A válasza,az volt,hogy akkor is Ő lenne az apja! Számomra ez nagyon megnyugtató válasz volt!

Egyik gyermekemtől sem váltam meg önszántamból! (ahogy a "potya terhességtől" sem) Még a puszta gondolat is felmérgel,hogy léteznek olyan "szülők" akik képesek eldobni a saját gyermeküket! (nyilván,ha az utcára kerülnek,és a gyermek úgy kerül nevelő szülőkhöz,vagy árvaházba,az más!)

Üdv:2gyerkőcös,35hkm.

Azért a "potya gyerek" kicsit más tészta! Attól még, mert nem terveztem a babát, biztosíthatok neki jó életet, de ha fogyatékos, az tönkreteszi a család életét, és az övét is!

Én hiába vagyok jó anya, a gyerek egyszer elkerül bölcsibe, oviba, suliba, ahol nehéz lesz beilleszkednie, csúfolni fogják, nehéz lesz teljesítenie. Aztán HA sikerül neki (bár erre nagyon csekély az esély), tanul egy szakmát. Egészséges emberek is nagyon nehéz munkahelyet találni, egy fogyatékkal élőnek milyen esélyei lesznek? Magyarul, amíg él, a család tartja el, ő pedig bele fog őrülni, hogy céltalan az élete... :(

Gyerekkoromban két ilyen embert ismertem.

Egy siket kislányt, akit intézetbe adtak, és csak szünetekben járhatott haza (akkoriban ez volt az egyetlen lehetőség). Cserébe, felkészítették teljes életre és azt is él.

Illetve egy mozgássérült kislányt, akiért az égvilágon semmit nem tett az anyja, nem adta intzetbe, habár felvették volna a Pető intézetbe, de csak bentlakással. Ezt nem engedte anyuka, mondták akkor otthon tornáztassa, nem csinálta, mert az fájt a gyereknek, kaptak vascsizmát, azt egy hónap alatt állítólag kinőtte a gyerek, de egyébként is csak nem gondolta az a gonosz orvos, hogy ilyennel kínozza a gyerekét.

Nem régiben láttam az újságban, egy elhízott, az életben semmit el nem érő ember lett belőle. Pedig ha annó lemond róla az anyja és intézetbe adja, lehet még kerekesszék sem kell neki. Pláne nem az újságban kéne alamizsnáért könyörögni.

Úgyhogy, ha valaki nem tud megfelelő körülményeket biztosítani egy beteg gyereknek, akkor a legjobb ha lemond róla. Illetve ha az állapota ezt kívánja a gyereknek, szintén legjobb lemondani róla.

Egészen addig felemás érzéseim voltak a sérült gyerekekkel kapcsolatban, amíg el nem kezdtem dolgozni velük. Akkor tapasztaltam meg, milyen fantasztikus kis emberkék ők is! Rengeteg szeretet van bennük, amit ki is mutatnak, s a korlátaikhoz képest igenis lehet teljes az életük - a szülőkön, családon, nevelőkön múlik!

Senkinek nem kívánok sérült gyereket, magamnak sem, de ha úgy lenne, kizárt, hogy eldobnám - ugyanúgy az enyém lenne, mint a testvérei.

Volt egy kislány, akivel dolgoztam, halmozottan sérült, még ülni sem tudott egyedül, nem tudta használni kezét-lábát, nem tudott beszélni - és a családja imádta! A szülei, a testvérei pontosan úgy bántak vele, mint egy egészségessel, vitték nyaralni, moziba mesefilmet nézni, kirándulni (babakocsiban tolták), biciklizni (bicikliutánfutóban), stb.

Ezt a kislányt 3 évvel később újra láttam. Tud állni. Megtámasztva ül. És a fülem hallatára beszélt telefonon az apukájával. :-)

Csodák vannak, voltak és lesznek! :-)