Rossz anya vagyok/leszek, ha nem akarok baba-mama szobába kerülni?

Egyetértek az utolsóval, bár azt nem merném így kijelenteni, hogy ettől rossz anya vagy-e, csak nem értem az ilyen hozzáállást. Három gyermekem van és mindháromszor babás szobában voltam. Meg se fordult a fejemben, hogy ne legyek VELE folyamatosan. 9 hónapig vártam arra, hogy végre megpillantsam és a karomban tartsam. 9 hónapig aggódtam érte, hogy vajon minden rendben van-e vele. Nem, nem tudtam volna szülés után azt mondani, hogy köszönöm szépen, de én megelégszek azzal, ha csak 3 óránként látom egy fél órára. Mikor szegénykém biztos vagyok abban, hogy a szüléssel egy óriási traumán megy keresztül, a biztonságos, meleg, ringatózó pocakból egyszer csak ki kell jönni, ahol túl világos van, hideg van, mindenféle kezek fogdosnak, pakolnak, csomagolnak, és az evés sem olyan egyszerű már. Ilyenkor egyetlen biztos pont van számukra, az ÉDESANYA közelsége, illata, szívdobogása.

Soha nem bántam meg, hogy már a kezdetektől mellettem voltak végig. Ráadásul pihenni is tudtam. Szinte csak aludtak. A szobatársaim gyerekei is. A kedves látogatóknak meg meg lehet mondani, hogy egy nap egyszer, max. kétszer vagy hajlandó őket fogadni a kórházban, úgyhogy legyenek szívesek összefogni és beosztani, ki mikor jön. Nekem amúgy sokkal fárasztóbb volt velük kinn ücsörögni, mint a pici mellett lenni.

De emberek vagyunk, különbözőek, csak sajnálom ezeket a picikéket. És ahogy előttem írták, a szoptatás szempontjából se mindegy. Azt is meg kell tanulniuk, nem megy csak úgy hipp-hopp. Nem robotot szülünk, hogy 3 óránként éhezzen meg. Az én kislányom pl. 5 órát aludt egyhuzamban. Már tűkön ültem, hogy mikor ébred már fel. Ja, és aki egy újszülöttet fel tud kelteni és szopizásra bírni, azt megtapsolom.

nekem mind a kettőbe részem volt. az első babámnál ha akartam volna se lehettem baba-mama szobába,mert már nem volt hely.

Előszőr csalódott voltam,de mivel császáros voltam és alig tudtam mozogni-már nem bántam annyira.nálunk a babákat nem 20percekre hozták ki,hanem sokszor ott volt több mint 1órát is,és ha az anyuka úgy gondolta,hogy nem evett még eleget,akkor nem vitték el neki a babáját.És éjszaka is kihozták szopira amikor nagyon sírt.

A 2. babámnál,már baba-barát kórház lett így már mindenki együtt lehetett a picijével.

Meg mondom őszintén egyszerre volt nagyon jó és nagyon rossz! Jó volt,mert egésznap láthattam,akkor szopizott amikor akart.

DE nehéz is volt,mert:hullafáradt voltam.se nappalom se éjszakám.amikor elaludt a másik 2baba felordította.ha az enyém sírt fel,már láttam hogy csúnyán néznek rám a szobatársak,mert nem kaptam fel elég gyorsan a babát és így az ővék is felébedt. ráadásul az én lányom nem volt hajlandó abba a kocsiba aludni,hanem kénytelen voltam a hasamra fektetni és így aludtunk,-de ezen meg a nővérek voltak kiakadva,és állandóan lecsesztek ezért.

szóval,ha én megint szülnék és választhatnék,nem biztos,hogy babás szobába mennék.

és én nem hiszem,hogy csak ennyin múlna,hogy valaki rossz vagy jó anya lesz-e. nem csak abba a 3-5 napba kell bizonyítania,hanem ott van az egész élet!!

ahol én szültem, úgy volt megoldva, hogy minden kórteremben (4-6 fős) minden ágy mellett ottvolt a rácsos ágy is, de volt egy külön kórterem, ahol a babáknak volt saját helyük, aki akarta, maga mellé vette, aki akarta, nem.

Az első pillanattól azt gondoltam, hogy az én babám mindig ott lesz mellettem a rácsos ágyban. A vizsgálatokat leszámítva úgy is volt. De mivel abban a kórteremben mindenki hasonlóan gondolkozott, voltunk 4 anyuka +4 baba, akik állandóan felébresztették egymást. Komolyan mondom, ebből a szempontból egy rémálom volt az a 3 nap, mert se anyuka se baba nem tudott pihenni. Ettől függetlenül a 2. babánál is magam mellé fogom venni, de lélekben készülni fogok erre az őrületre.